Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

2013. december 30., hétfő

Ted (2012)

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet. Aztán annyi jót hallottam a filmről, hogy kíváncsi lettem rá és azt kell hogy mondjam ez a vígjáték tényleg vicces és a poénok nagy része nem káromkodás, gusztustalanság vagy egyéb már századjára elhangzott poén. Persze nem maradhattak ki, de üdítő volt, hogy nem ezekkel a viccekkel akarták eladni a filmet. Magam sem gondoltam volna, de karácsonyi szünetben tökéletes kikapcsolódást nyújtott az életre kelő maci és John története. Spoileresen folytatom!




A történet egy magányos kisfiúról szól, akinek nincsenek barátai és egyik este azt kívánja, hogy a karácsonyra kapott macija keljen életre és lássanak csodát reggelre tényleg él a maci. Ted innentől kezdve mindenhova elkíséri John-t (Mark Walhberg) és felnőttként is folyamatosan beleszól az életébe. John barátnője, Lori (Mila Kunis) pedig egyre kevésbé tolerálja, hogy egy játékmackó belekotyog a dolgaikba és választás elé állítja a férfit. A bonyodalmak innentől kezdődnek, mert Tednek el kell költöznie és nem ülhet a kanapén egész álló nap füvet szívva, amit nehezen visel és John is nehezen lavírozik a szerelme és a legjobb barátja között. Tűnjön bármennyire is abszurdnak nagyon hitelesen ábrázolták a maci és a felnőtt férfi barátságát. A történetben egyedül a végével akadt gondom, mert a macirablós és üldözős szálra nem értem mi szükség volt és nagyon gyenge is lett. Nem is beszélve Ted haláláról és csodálatos feltámadásáról, hála Lorinak.



A karakterek  abszolút jól lettek eltalálva, MacFarlaine nagyon jól gondolta, hogy a macira kell kihegyezni az egészet és akkor gyakorlatilag mindent el lehet más szálakon adni a közönségnek. Azért azt megemlíteném, hogy Macfarlaine nemcsak a hangjával, hanem a mozdulataival is szerepet játszott a maci életre keltésében. Jó magam is megbocsátom a történet hiányosságait, Ted érzéketlen humora és olyan beszólásai miatt, mint "Hazamegy megnézi a Bridget Jones mia*szomat és holnapra minden rendben lesz". A filmes hősök iránti rajongása még a humor fő forrása a filmben és az, hogy Ted gyakorlatilag mindenkivel kavart, még Norah Jones-szal is. Bármennyire is tűnjön Ted deviánsnak pont annyira szórakoztató tud lenni és ha az utolsó fél órát nem számítom, akkor ez a tökéletes kikapcsolódás egy délutánra. John és Lori kicsit szürkék, de azért szerethető karakterek. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy Ted karaktere nélkül ez egy rossz film lenne, mert sem a története, sem pedig az ember szereplők nem viszik el a hátukon az alkotást.


A színészekkel sincs gond, bár Mila Kunist láttam már jobban játszani életemben, de a féltékeny és zsörtölődő barátnő karakterét jól hozta ebben a filmben is. Giovanni Ribisi viszont telitalálat volt a gonosz Donny megformálására, mert a színész olyan jól hozta a karaktert, hogy a frászt hozta rám néhányszor. Ugyanakkor a TV előtt táncolós jelenetén meg szakadni lehetett a röhögéstől, úgyhogy mindenképpen ő a film legjobbja.

Értékelés: 7/10
Nem minden poén üt, de összességében jól szórakoztam a Ted nézése közben, úgyhogy csak ajánlani tudom. Az viszont erre a vígjátékra is igaz, hogy káromkodást sem mellőzi, mégsem úgy álltam fel mellőle, hogy már megint egy csúnya beszédben gazdag filmet láttam. Ha minden igaz 2015-ben pedig érkezik a második rész, ami remélem hasonlóan szórakoztató lesz.

2013. december 28., szombat

Don Jon (2013)

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk. Első blikkre ugyanis inkább pornó filmnek tűnik, mint bármi másnak, de jobban belegondolva jól elrejtették benne a drámát és a társadalmi kritikát is. Spoileresen folytatom!




2013. december 27., péntek

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná. Az utolsó három rész kifejezetten jó volt, úgyhogy megint lehet reménykedni, hogy a szünet után hasonló legalább színvonalon folytatódik az évad. Spoileresen folytatom!




2013. december 24., kedd

Boldog karácsonyt!

Boldog karácsonyt kívánok minden blogolvasónak és családjaiknak! A három nap alatt nem lesz frissítés az oldalon, ti is élvezzétek ki ezt a pár napot azokkal, akiket szerettek! :) Karácsony után pedig érkeznek az évértékelős posztok és ha minden jól megy új dizájnnal köszöntjük az új évet.


2013. december 22., vasárnap

Homeland - A harmadik évad

Felemás évadot zárt a Homeland és az első két évaddal ellentétben idén nem tudok annyira éljenezni a látottakat figyelembe véve. Az évad elején azon is gondolkoztam, hogy félreteszem pár hétre, mert az első öt részben annyira nem történt semmi és nem láttam, hogy merre is haladunk. nem volt olyan fő szál, mint eddig. Végül aztán kitartottam és nem bántam meg, mert az évad második felére összeszedték magukat az írók és az évadzáró igen jóra sikerült. Spoileresen folytatom!


2013. december 21., szombat

Philomena - Határtalan szeretet

December 26-án érkezik a magyar mozikba a Stephen Frears által rendezett Philomena-Határtalan szeretet című film, ami Martin Sixsmith műve alapján készült. A film a Trónok harca rajongóinak is ajánlott, hiszen a sorozatbeli Catelyn Stark, vagyis Michelle Fairley is szerepet kapott az alkotásban.


2013. december 16., hétfő

Danics Dóra nyerte meg az X-faktort

Most még mindenki X-faktor lázban ég, úgyhogy mi sem mehetünk el szó nélkül a győztes mellett. Annak ellenére, hogy idén nem követtem figyelemmel az adásokat, a kieső show-kat megnéztem és úgy gondolom, hogy az idei X-faktorból nekem ennyi pontosan elég volt. A  mezőny lehet, hogy sokszínűbb volt, mint tavaly, de igen csak kifogytunk a tehetséges énekesekből és inkább a bulvár vitte a hátán az idei évadot is. Ebben a tekintetben viszont az RTL Klub valamit nagyon jól csinál, hiszen a csökkenő nézettség ellenére is nagyon sokan nézték az énekes tehetségkutatót.


2013. december 15., vasárnap

A The CW midseason menetrendje

A The CW az idei midseason-re kicsit módosít a műsorrendjén, ami nem is csoda, hiszen hétfőnként és péntekenként botrányosan rossz nézettségeket produkál a csatorna a szezonban. Ezen kívül jön két új sorozatuk ( a The 100 ás a Star-Crossed), amelyeknek premier dátumai most lettek csak hivatalosak. A kedd és a csütörtök maradt a régiben, mivel a The Vampire Diaries kifejezetten jó, a Reign pedig elfogadható nézettséget hoz. Nem is beszélve a Supernatural és a The Originals remek nézettségei adatairól.


2013. december 14., szombat

Beyoncé új albummal tért vissza

Tegnap este bombaként robbant a hír, miszerint megjelent Beyoncé ötödik stúdióalbuma, Beyoncé címmel. Az énekesnő jól titkolta a rajongók és a média elől, hogy még idén megjelenik az album, ugyanis még csak pletyka szinten sem lehetett hallani semmit. Az albumon tizennégy vadonatúj dal hallható és tizenhét kisfilmet is tartalmaz. A pár perces filmek a számok klipjeként is felfogható és igen egyedi megoldás, hogy mindegyik szám kapott egyet, sőt az albumon plusz három kis klip is található.


2013. december 10., kedd

Lea Michele - Cannonball

Lea Michele nem tétlenkedik, a Glee forgatása mellett gőzerővel készíti első szólóalbumát,ami jövő márciusban fog megjelenni és a Louder címet kapta. A huszonhét éves énekesnő albuma már előrendelhető iTunes-on. Az első dal pedig már kikerült a korongról, amely a Cannonball címet kapta. Lea december tizenkettedikén fogja először előadni a dalt a The Ellen DeGeneres Show-ban.  A dal nekem nagyon tetszik, még így is átjön a rengeteg érzelem, amit közvetíteni szeretne  és már alig várom, hogy az egész albumot meg lehessen hallgatni. A tovább mögött meghallgathatjátok a dalt, illetve a szövegét is megtekinthetitek.



2013. december 6., péntek

Mikulás

Szeretem ezt a napot, mert ilyenkor elfelejtve a mindennapok gondját ismét gyerekek lehetünk. Olyan jó várni, hogy mit rak a csizmánkba a Mikulás és izgatottan nézegetni az édességeket és egyéb apróságokat. A Mikulás érkezése mindig is nagy izgalommal töltött el és lelkesen tisztítottam ki a csizmámat, hogy engem nehogy kifelejtsen. Most már kicsit másról szól számomra is, de ezen a napon olyan jó kicsivel több kedvességet és nem utolsó sorban szaloncukrot kapni idegenektől is, mint máskor.
Remélem Ti i sok édességgel és minden jóval lettetek gazdagabbak a mai nap után. :)


2013. december 3., kedd

Az éhezők viadala: Futótűz (The Hunger Games: Catching Fire)

A második rész történetére már csak halványan emlékeztem, de kíváncsian vártam, hogy a nagyszerű első rész után ezt hogyan adaptálják a vászonra. A végeredmény pedig nekem jobban tetszett, mert hiába volt nagyon hosszú a film, szinte észre se lehetett venni, hogy elrepült az a száznegyvenhat perc. A rendezőcsere is abszolút a javára vált a filmnek, Francis Lawrence ugyanis már rendezett pár akciófilmet, ezért hitelesebben tudta ezeket bemutatni, mint az elődje. Spoileresen folytatom!




2013. december 1., vasárnap

Elhunyt Paul Walker

Az éjszaka folyamán tragikus autóbalesetben elhunyt Paul Walker, amerikai színész. Az alig negyven éves sztár a Halálos iramban című filmekkel lett igazán ismert. Játszott még olyan népszerű alkotásokban is, mint a Csaj nem jár egyedül vagy a Pleasantville. A színész épp a Reach Out Worldwide jótékonysági szervezet által tartott rendezvényről ment haza. A szervezetet Walker alapította a Haitin történt földrengés után és épp a Fülöp-szigeti tájfun károsultjain próbáltak segíteni szombat este.


2013. november 25., hétfő

Reign - 1x01 Pilot

Most jutottam el odáig, hogy az általam várt őszi újonc pilotját megtekintsem, és azt kell, hogy mondjam rosszabbra számítottam. Mármint annak ellenére, hogy vártam tisztában voltam vele, hogy a CW-n nem biztos, hogy egy történelmi alapokkal rendelkező sorozat megállja a helyét. Azt nem mondom, hogy innen kell a törit tanulni, de szórakozásnak és kosztümös, hercegnős sorozatnak kifejezetten biztatónak tűnik a Reign.  Spoileresen folytatom!



2013. november 23., szombat

Nikita - A harmadik évad

Ezzel az évaddal pont ugyanaz volt a bajom, mint a másodikkal. Hiába próbálták reboot-ként eladni, egyrészt ez nem teljesen volt az, másrészt meg a történetírás hiányosságait ezzel sem tudták kiküszöbölni. A reboot hallatán talán többen bele akartak volna  nézni az évadba, de az évadnyitó erre nem volt alkalmas, ugyanis előzetes ismeret nélkül nem lehetett megérteni. A nyitánnyal egyébként nem volt gondom, felébredt bennem a remény, hogy tanultak az előző évadból és tényleg élvezetes részek elé nézünk. Sajnos azonban nem így történt. Spoileresen folytatom!



2013. november 18., hétfő

Ismét megmenekült a The Killing



Pár hónapja az AMC ismét elkaszálta a sorozatot, de kapott még egy esélyt. Ezúttal azonban nem az anyacsatorna, hanem a Netflix rendelte be a negyedik és egyben most már tényleg utolsó évadot. A Netflix különlegessége, hogy egyben adja ki a részeket, és nem hétről-hétre vetíti le. Ez azt jelenti, hogy az adott évadot mindenki akkor nézi meg, amikor akarja, mert magának oszthatja be a részeket. A csatorna hat részt rendelt be, tehát még hat részt fognak kapni a rajongók. Annyit már most lehet tudni, hogy Mireille Enos és Joel Kinnaman szerepelni fognak az utolsó évadban, az írókat pedig lelkesen keresik.

2013. november 15., péntek

Íme, A szürke ötven árnyalatának főszereplői

A szürke ötven árnyalatának most már véglegesek a főszereplői. Dakota Johnson mellett Jamie Dornan kapott esélyt a bizonyításra. A fiatal színészt a sorozatrajongók a Once Upon a Time című sorozatból ismerhetik, de látható a Marie Antoinette filmváltozatában és az Árnyak verőfényben című alkotásban is.  A jóképű színész modellkarrierje sem elhanyagolható, ugyanis 2001 óta modellkedik és jelenleg a Calvin Klein, az Armani és a Dior is foglalkoztatja. A megjelenésével és a testével tehát semmi gond nincsen, a színészi teljesítményéről is meggyőződtem az említett sorozatban, úgyhogy végre sikerült megfelelő személyt választani Mr. Grey szerepére.
A főszereplőkről egyébként az Entertainment Weekly készített a napokban egy igencsak jó fotósorozatot, amellyel teljesen meggyőztek arról, hogy hitelesen fogják alakítani a szerelmespárt. A film a jelenlegi információk szerint 2015. február 13-án fog a mozikba kerülni Amerikában.





2013. november 14., csütörtök

One Direction - Story of My Life

Sosem szerettem a One Direction dalait, mert már kinőttem abból a korosztályból, akiknek az ő zenéjük szól. A múlt héten debütáló Story of My Life című dalból készült klipbe viszont belebotlottam youtube-on és kifejezetten tetszik a dal és a klip is. Engem lepett meg a legjobban, hogy milyen könnyed és fülbemászó a dal szövege, a zenéje pedig kifejezetten az ízlésemnek megfelelő. A klip története nem nagy szám, de pont az egyszerűségében rejlik a zsenialitása. A fiúk fényképekből kilépve mutatják meg az életüknek egy-egy szeletét. Azt nem tudom, hogy ezek vadiak-e, de nem is lényeges, mert elhittem, hogy azok.




2013. november 11., hétfő

White Collar - Az első évad

Nagyon szakaszosa néztem meg az évadot, volt, hogy ledaráltam pár részt, aztán hónapokig a sorozat felé sem néztem. Igazából nem tudom miért alakult így, mert tetszett az évad, de  folytatólagosan nem tudtam nézni. Persze az évad során akadtak jobb és kevésbé jó részek is, de összességében nagyszerű szórakozást nyújt a sorozat, ha nem vesszük túlságosan komolyan, ugyanis ők sem magukat. Matt Bomer meg természetesen csak dob a sorozaton egy jó nagyot. Spoileresen folytatom!




2013. november 8., péntek

Once Upon a Time - A második évad

Azt hiszem a Once Upon a Time iskolapéldája lehetne annak, hogy hogyan lehet egy nagyon jó évad után maximálisan elrontani egy sorozatot. A második évad ugyanis szerintem borzalmasra sikerült, az évad elején és végén úgy kellett átszenvednem magam a részeken, az évad közepe viszont elég jó volt. Érthetetlen számomra, hogy az írók mit csináltak az első évad után, hogy ez a logikai bukfencektől hemzsegő valami lett az eredmény, ami miatt sokan elkaszálták a sorozatot. Nos, ehhez nekem nem volt szívem, mert voltak javulásra mutató jelek és remélem a harmadik évadban fog valamelyest javulni a széria, tanulva a második évad hibáiból. Spoileresen folytatom!


2013. november 4., hétfő

The Good Wife - 5x05 Hitting the Fan

Az elmúlt napokban mindenhol dicsérték ezt a részt és nagyon kíváncsi lettem, hogy mire fel ez a nagy éljenzés. Az előző évad vége jó alapot teremtett ahhoz, hogy az ötödik évad az eddigiektől eltérő irányt vegyen és szerencsére a készítők meglovagolták ezt a lehetőséget és nem csak az ötödik rész volt kiváló, hanem eddig az egész évad zseniális. Ezzel az országos sorozatoknak igencsak feladták a leckét és egyúttal bebizonyították, hogy nem csak kábelen lehet minőségi egy sorozat a sokadik évadában. Arról meg már többször írtam, hogy értetlenül állok a sorozat népszerűtlensége előtt Amerikában, főleg ilyen jó részek után, de talán most megindul felfelé a nézettség is. Spoileresen folytatom!




2013. november 2., szombat

Kaszát kapott a The Client List

A második évados kritikában írtam, hogy még nincs döntés a folytatást illetően. Nos, tegnap megszületett a csatorna végleges döntése, miszerint nem rendeli be a folytatást, így a második évad végi cliffhanger megválaszolatlan marad. Mondhatnám, hogy nem ért váratlanul, mert kétségkívül benne volt a levegőben a kasza, mégis reménykedtem, hogy meg tudják oldani a nézeteltérést. A probléma ugyanis abból adódott, hogy Jennifer Love Hewitt ragaszkodott ahhoz, hogy a vőlegénye külön szálat kapjon a harmadik évadban, miközben a csatornának más tervei voltak a férfi karakterével.


2013. november 1., péntek

Pretty Little Liars - 4x13 Grave New World

Idén is kaptunk egy  halloweeni epizódot, ami az előző évekhez hasonlóan megfelelően ijesztőre sikerült, ugyanakkor nem történt benne semmi kihagyhatatlan. Persze kiderült valami, amit a készítők meg is ígértek nekünk, de ahhoz elég megnézni az utolsó tíz percet és az előtte levő félórát nyugodtan ki lehet hagyni. Ez a rész a Ravenswood című sorozatot is felvezette, megismertük néhány karaktert és a helyszínt is. A sorozat  nekem továbbra sem szimpatikus, úgyhogy a közeljövőben biztosan nem fogom megtekinteni a pilotot. Spoileresen folytatom!




2013. október 29., kedd

Castle - A negyedik évad

Sokáig próbáltam tagadni, hogy a Castle-t is elérte a negyedik évados átok, vagyis minőségileg nagyot esett az előző évadokhoz képest. Már az évadnyitó kétségeket ébresztett bennem, de reménykedtem benne, hogy az előző évadzáró következményei előkerülnek és rendesen lezárják. Ehhez képest rengeteg minden a levegőben lógott és sok minden következmények nélkül maradt az évad során. Ezek miatt nekem nagy csalódás volt az évad az előzőekhez képest és a tapasztalatok szerint ez már sokkal jobb nem lesz. Spoileresen folytatom!


2013. október 27., vasárnap

Blue Jasmine (2013)

Woody Allen filmjeit mindig előszeretettel nézem meg, mert biztos lehetek abban, hogy valami különlegeset kapok. A kétezres években készült alkotásai inkább a közönségnek, mintsem a kritikusoknak szólnak, ezért ugyanazt a könnyed hangvételt és humoros pillanatokat vártam, amit megszokhattunk. Ehhez képest teljesen mást nyújtott a Blue Jasmine, ugyanis megfelelően komor és a lelki folyamatokat nagyszerűen bemutató film lett, amelyet a kritikusok is agyondicsértek. A helyszín ezúttal nem Európa, hanem Allen visszatért Amerikába és San Francisco-ban, New York-ban, pontosabban Hamptonsban forgatták a filmet. Spoileresen folytatom!


2013. október 23., szerda

The Client List - A második évad

Szánom-bánom, de a pilot óta nem volt szó a blogon Jennifer Love Hewitt sorozatáról, pedig a The Client List a második évadban is remek szórakozást nyújtott, elsősorban női nézőinek. A második évad nagyon jól kezdett, majd körülbelül a közepénél az írók megijedtek a saját árnyékuktól és visszavettek, amivel az izgalomfaktort sikeresen megölték. Enélkül is teljesen nézhető volt az évad, de az első pár rész figyelembevételével a befejezése igencsak nagy csalódást okozott sokaknak. Spoileresen folytatom!



2013. október 22., kedd

Premier - King & Maxwell

A tv2 csoport is belendült, ami a premiereket illeti és a TNT idei újdonsgát a King & Maxwell című nyomozós sorozatot tűzi műsorra a SuperTV2. Kis szépséghiba, hogy Amerikában egy évad után kaszálták, úgyhogy sokáig nem oldja meg csatorna gondjait. A sorozat David Balacci könyvsorozata alapján készült és itthon október 24-től, csütörtökönként 22.20 perctől lesz látható a csatornán.


2013. október 20., vasárnap

Parenthood - 1x01 Pilot

Régóta tervezem, hogy belenézek ebbe a családi drámába, de mindig annyi sorozat várakozott előtte, hogy csak most került rá sor. Családi drámát nagyon régen néztem, talán a Hetedik mennyország volt az utolsó és annak nem tegnap lett vége. Talán ezért is fogott megy annyira a Parenthood a nagyszerű karakterek és az ígéretessége mellett. Az ígéretesség a történetre vonatkozik, ugyanis arról semmit nem tudtunk meg, úgyhogy nem világos számomra, hogy mivel is operál évadokon keresztül a sorozat.


2013. október 18., péntek

Raine Miller - All In

A Blackstone-affér második kötete minden várakozásomat alulmúlta, ugyanis még az előző kötetnél is értelmetlenebbre sikerült. Nem értem, hogy nők milliói mit esznek ezeken a semmi történettel nem rendelkező erotikus könyveken, amiket kis túlzással egy kis írói vénával megáldott ember meg tud írni. Ez a kötet mentes bármiféle fantáziától és izgalomtól, ráadásul a karakterek elmélyítése sem sikerült. Pedig az előző könyv vége jó kiindulóalapja lehetett volna és a kritikámban én is reménykedtem az értelmes folytatásban, de belátom, hogy nagy kár volt.

2013. október 16., szerda

Mégsem Charlie Hunman lesz Mr. Grey

Szeptember elején derült ki, hogy Charlie Hunman kapta A szürke ötven árnyalatának főszerepét, aminek a rajongók egyáltalán nem örültek. A napokban pedig bombaként robbant a hír, miszerint a Kemény motorosok sztárja mégsem játssza el Christian Grey szerepét. A hírek szerint közösen egyeztek meg abban, hogy Hunman helyett keresnek mást, mivel a színész a TV ütemezése miatt nem tud teljes mértékben felkészülni a szerepre. A könyvsorozat írója, E. L. James a következőket osztotta meg Twitteren: "Minden jót kívánok Charlie-nak. Csók"




2013. október 15., kedd

The Tomorrow People - 1x01 Pilot

A sci-fi nagyon nem áll közel hozzám, de mivel a CW-n fut a sorozat, gondoltam hátha finomítanak a műfaj elemein és számomra is fogyasztható lesz, ráadásul történtek már csodák és az elsőre érdektelennek tűnő sorozatba is bele tudtam szeretni. Ebben az esetben ez nem történt meg, ugyanis a sorozat egyetlen elemét sem tudtam pozitívan értékelni és végérvényesen bebizonyosodott, hogy ezt a műfajt nem nekem találták ki. Próbáltam semlegesen hozzáállni a sorozathoz, de túl sok logikai bukfencet követtek el az írók és mindezt a lehető legunalmasabb módon tették néhány kiszámítható klisével tűzdelve. Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy a tovább mögött egy elfogult kritika olvasható az epizóddal kapcsolatban, ami spoilereket is tartalmaz.


2013. október 14., hétfő

Glee - 5x03 The Quaterback

Nemrég fejeztem be az epizódot és nagyon nehéz most bármit is írni, de azért megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Tudtam, hogy nehéz lesz megnézni a részt, és azzal is tisztában voltam, hogy zsebkendőre is szükségem lesz. Kicsit ugyan más jellegű emlék epizódot képzeltem el, de alapvetően jól kezelték a dolgot, méltó emléket állítottak Finn-nek és ezzel együtt Cory-nak, aki remélem a mennyből látta az epizódot és mosolyog, mert látja, hogy mennyien szeretik. Ezúttal a kritikai megnyilvánulásoktól eltekintek, mert nem lenne értelme, hiszen ennek a résznek nem a történet továbbvitele volt a lényege. Még így is lenne mibe belekötni - mondjuk Sue poénkodásától eltekintettem volna -, de ez a rész Finnről és Coryról szólt, tehát a poszt is róla fog.


2013. október 13., vasárnap

Criminal Minds - Elkezdődött a kilencedik évad

Olyan jó látni, hogy akadnak még olyan sorozatok, amelyek a sokadik évadjukban is azt a minőséget produkálják, mint az első évadokban. Persze a Criminal Minds-nak is voltak gyengébb részei, időszakai, de komolyabb hullámvölgy nélkül jutott el a kilencedig évadig, ami szép kor egy sorozat estében. A dupla évadnyitóval kapcsolatban mégsem támasztottam nagy elvárásokat, mert nem arról híres a sorozat, hogy az évadok elején nagyon odateszik magukat az írók. Aztán persze rendesen meglepődtem, ugyanis nagyon is élvezetes részekkel kezdődött az új évad. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a szereplők rendezései mindig nagyon jól sikerülnek. Spoileresen folytatom!




2013. október 12., szombat

Witches of East End - 1x01 Pilot

Köszönettel tartozom Tibinek, hogy felhívta a figyelmemet a sorozatra, ugyanis a beharangozója nélkül nem hiszem, hogy belenéztem volna. Az első és egyetlen boszorkányos sorozat, amit láttam a Bűbájos boszorkák volt és az annyira etalon, hogy azóta sem próbálkoztam hasonló témájú szériával. A Witches of East End első része kellemes meglepetést okozott, mert ugyan hasonít a bűbájosokra, de attól elvonatkoztatva is megfelelően szórakoztató és érdekes a sorozat. Nagyon remélem, hogy így is marad, mert eddig fel sem tűnt, de nagyon hiányzott egy jó boszis sorozat a kínálatból. Spoileresen folytatom!


2013. október 10., csütörtök

Castle - Három évad után

Tudom, hogy az ötödik évad kezdetésről már van kritika, viszont úgy gondolom, hogy a régebbi évadok is megérdemlik az értékelést, tehát a már látott három évadról most, a negyedikről pedig az évad befejezése után írok röviden.  A sorozatot sokáig nem akartam elkezdeni, mert anno láttam az első részt és Castle stílusa nagyon idegesített. Most azonban pont ez az odamondogató és semmitől vissza nem riadó karakter ragadott magával. Sokan a harmadik évadtól a sorozatot temetik, szerintem viszont csak átalakult a széria, mivel a készítők a romantikus szálnak több teret engedtek. Ez nem feltétlenül probléma, hiszen nagyon sok krimisorozat operál ma már arra, hogy a főszereplői előbb-utóbb összejönnek és a nézők addig is drukkolhatnak nekik. Picit spoileresen folytatom.


2013. október 9., szerda

The Vampire Diaries - Elkezdődött az ötödik évad

Visszatértek nyári szünetükről a tini vámpírok is és a tavalyi évad mélypontja után kíváncsian vártam, hogy folytatódik-e a hullámvölgy vagy Plec néni és társai megtalálták a kiutat. Az évadnyitó megnézése után szomorúan konstatáltam, hogy inkább az előbbi érvényesül, ugyanis  untam a részt és nem látom azt a szálat, ami hosszútávon a sorozat mellett tartana. Amióta felzárkóztam vele, heti szinten követem az eseményeket, viszont elképzelhetőnek tartom, hogy ez nem lesz így az ötödik évad végéig, amennyiben nem mutat valamiféle fejlődést. Spoileresen folytatom!



2013. október 7., hétfő

Premier - A vihar (La Tempestad)

Az RTL II ismét egy premier novella műsorra tűzésével próbál még népszerűbbé válni és több nézőt szeretni. Ezúttal egy vadi új Televisa sorozatot mutat be, amely A vihar magyar címet kapta és főszereplője az Árva angyalból és a Kettős játszmából ismert William Levy. Partnere egy a telenovellákban újoncnak számító hölgy, Ximena Navarrate, aki modellként lett ismert Mexikóban. Érdemes megemlíteni, hogy a sorozat főcímdalát Alejandro Fernández és Christina Aguleira énekli és eddig több, mint harminc millióan töltötték le a dalt.



Történet: Marina Reverte (Ximena Navarrate) hotelmenedzser kiáll egy meggyalázott alkalmazottja mellett, amiért elveszíti az állását. Marina a tüdőbeteg édesanyjára gondolva elfogadja egy váratlanul feltűnt jóakarója ajánlatát. Új élete helyszínén - egy isten háta mögötti faluban - a helyi kiskirály lánya reménytelenül szerelmes a faragatlan, ám becsületes és vonzó halászhajó-kapitányba. Vonzalma a férfi iránt könnyelmű tettre sarkallja Esthercitát (Laura Carmine) egy bódult éjszakán.

Forrá. rtl2.hu 

A tovább mögött megnézhetitek a csatorna ajánlóját!

Hart of Dixie - A második évad

Bluebell lakosait nagyon elhanyagoltam az elmúlt időben, pedig a sorozattal semmi baj nincs. Sőt könnyed szórakozásnak vagy más szóval guilty pleasure-nek tökéletes a Hart of Dixie. A második évadról sokan okféleként vélekednek, szerény véleményem szerint a sorozat megtartotta a könnyedségét és a báját, mindezt nagyobb minőségcsökkenés nélkül történt. Persze a szerelmi sokszögek ebben a szériában is kiemelt szerepet kapnak és emiatt néhány szál kiszámítható, viszont a készítők hihetetlenül jól eltalálják a hülyülés és a dráma közötti egyensúlyt. A városka ráadásul még mindig csodálatos és változatlanul élnék ilyen helyen, ahol a lakók törődnek egymással és nem csak facebookon kommunikálnak, a polgármester pedig aligátort tart háziállatként. A kép alatt spoileresen folytatom!



2013. október 6., vasárnap

Revenge - Elkezdődött a harmadik évad

Mark Kelley távozásával elég érdekes helyzet állt elő a sorozat háza táján, ugyanis a már jól ismert szerkezetet meg kellett tartania az új készítőnek. Vagyis történik egy nagy esemény és hopp pár hónapot visszaugrunk az időben, hogy az addig vezető utat ismerjük meg az évad első felében. Tartottam tőle, hogy Kelley távozásával minden borulni fog, de szinte észrevehetetlenül folyt le a váltás.  Na jó azért ez túlzás, hiszen szembetűnő a változás egy-két szereplő karakterében és külsejében, illetve felesleges szereplőktől szerencsére meg is váltunk elég hamar.



Az irány mindenképpen pozitív, mert visszatértek az alapokhoz, vagyis a bosszúhoz. No, nem úgy, mint az első évad elején, hogy egy rész - egy leszámolás, de egy enyhe odapörkölést azért eleresztettek a készítők. Picit alapozás jelleggel tették mindezt, mert úgy tűnik más irányt vesz majd az új évadban a Revenge. Bizakodó vagyok a folytatást illetően, látom a potenciált a sorozatban és az írók tudják mit akarnak, bár saját bevallásuk szerint azt még nem döntötték el, hogy ki követte el azt a bizonyos tettet a kezdő képsorokban. Spoileresen folytatom!


2013. október 5., szombat

Családi üzelmek (2013)

Mikor először megláttam a film címét és a plakátját, rögtön azt gondoltam, hogy már megint egy tipikus családi komédiáról van szó, ahol elcsattan pár értékelhető poén, de nem lesz túl jó. Hát szerencsére nagyon nem így lett. Annyit röhögtem a vászon előtt, hogy a végén meg is fájdult a hasam. A tovább mögött spoileresen folytatom...

2013. október 4., péntek

Homeland - Elkezdődött a harmadik évad

Eltelt az a közel egy év, amit a sorozat nélkül kellett kibírnunk és mostantól pár héten át megkapjuk a heti Homland adagunkat. Tavaly sok kritikát kapott a sorozta, miszerint már nem annyira jó, mint az első évadban és ezért a készítőkön hatalmas a nyomás, hogy elhallgattassa a kritikusokat. Mindennek tetejében pedig ott a Showtime is és folyamatosan beleszól a történet alakításába. A készítők ugyanis az egyik szereplőt tavaly ki akarták nyírni, de a csatorna nem hagyta nekik. Hogy jó döntés volt-e, azt majd a harmadik évad eldönti, de az ilyen szintű befolyásnak csak ritkán van jó vége.



Az évadnyitó kettős érzéseket váltott ki belőlem, mert egyfelől olyan karakterdrámáknak lehettünk szemtanúi, amelyek miatt imádom a sorozatot. Másfelől viszont kicsit unalmasra sikerült a rész, talán az új irány alapjait próbálták meg lefektetni, de kicsit erőltetettnek hatott a dolog. Ennek ellenére teljesen bízom a készítőkben, mert eddig is sikerült mindenhonnan visszahozniuk logikai bakik nélkül a sorozatot és merem remélni, hogy most is így lesz. Spoileresen folytatom!


2013. október 1., kedd

Hat új(szerű) karakter a The Vampire Diaries-ben

A héten induló új évad előtt az EW összeállította, hogy milyen új karakterekre lehet számítani az évad folyamán és kivel kerülnek kapcsolatba. A lista jónak tűnik és remélhetőleg tényleg olyan érdekesek lesznek az újak, mint ahogy a leírásban olvasható és nem csak pár rész erejéig lesznek jelen az évadban. Bármennyire is nem tetszett, amit Plec és társai a negyedik évad folyamán műveltek, mégis várom a folytatást. Mivel az idő megszépíti az emlékeket én is próbálok a pozitív momentumokra visszaemlékezni és bízni abban, hogy a szerelmi háromszöget hanyagolják egy kicsit.



Silas (Paul Wesley)
Az arc ismerős, viszont ez egy teljesen új szerep lesz Wesley számára, aki egy kétezer éves halhatatlan karaktert is meg fog testesíteni. "Az a vicces Silas karakterében, hogy ugyanúgy, mint az első évadban Damon, mindenki tudja róla, hogy készül valamire, de azt senki sem, hogy mi a pontos célja."-mondta Julie Plec. Silas Wesley szerint is jó karakter: "Silas kicsit lenézi Damont minden téren: tapasztalat, tudás, pedig mindig ő volt  a nagyokos, aki mindenkinél klasszisokkal jobb. Most bosszút állhatok, amiért öt évig játszottam a szomorú és elnyomott Stefan szerepét."- viccelődött Wesley.

2013. szeptember 30., hétfő

Glee - Elkezdődött az ötödik évad

Az ötödik évad első része teljesen jól megmutatja, hogy miért szeretem és utálom egyszerre a sorozatot. A rész jól kezdődött, Lea Michele csodálatosan énekelte a Yesterday-t és feléledt bennem a remény, hogy a jó irányba terelik a sorozatot és kevesebbet fogom fogni a fejem, mint a negyedik évadban. Az első három kellemes perc után viszont mintha elvágták volna és egy teljesen logikátlan, kusza rész alakult ki belőle és megint sikerült néhány karaktert tönkretenniük a szünet alatt.



A Beatles jó alap lehetett volna, viszont a random éneklés mostanra szerves részévé vált a sorozatnak és erre a Beatles dalai teljesen alkalmatlanok. Az együttes dalait egyébként szeretem, bár nem hallgatom őket, viszont a feldolgozások hallatán nagyon csalódott vagyok, mert a már említett Yesterday című dalon kívül elég értékelhetetlen feldolgozásokat hallhattunk. Bizonyára nem ez volt ezúttal a lényeg, hanem a készítők a történetre próbáltak fókuszálni, ráadásul Cory halála után gyorsan más irányba terelték a sztorit. Emiatt nem is irigylem őket, viszont ez mindenre nem lehet ok, ráadásul alapvető dolgokkal is gond volt a részben. Spoileresen folytatom!

2013. szeptember 29., vasárnap

Berendelések az utóbbi napokból

Az utóbbi napokban az amerikai csatornák nem tétlenkedtek, hanem több sorozat folytatását is berendelték. Számomra a legjobb hír mindenképpen a Mistresses háza tájáról érkezett, ugyanis az ABC berendelte a sorozat második évadát. Ahogy az évadkritikában is kiemeltem, nem mutat sok újat, nekem mégis tetszik és örülök, hogy nem úgy ér véget a sorozat, ahogy az első évad. Ráadásul ezzel Alissa Milano kudarc szériája és véget ért, mert a Bűbájos boszorkák óta az összes próbálkozása kudarcba fulladt.



A CBS a nem túl népszerű Unforgettable-t megtartja és jövőre jöhet a  harmadik szezon. A sorozatnak úgy tűnik, hogy jót tett a reboot és az új felállás kezd összeszokni és így izgalmasabb részeket produkál a széria, mint az évad kezdetekor. Az HBO nem sokat várt  Boardwalk Empire negyedik évadának kezdése után és már be is rendelte a folytatást. Ezeken kívül az ITV berendelte a Law & Order: UK nyolcadik évadát, a FOX pedig  a Bob's Burgers ötödik évadát.

2013. szeptember 24., kedd

Dexter - Vége a sorozatnak

Tavaly az utolsó évad bejelentésekor sajnáltam a sorozatot, mert úgy gondoltam, hogy az írókban még van több évadnyi szufla, amit nem szabad veszni hagyni és folytatni kéne a sorozatot. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, ugyanis nem hogy több, de még egy évadnyi sem volt vagy csak túl akartak lenni az egészen. A nyolcadik évad nem volt méltó a sorozathoz és ezt a szörnyű szezont megkoronázta egy nagyon vitatható finálé, amit világszerte teljesen jogosan kritizálnak a rajongók. Sajnos bennem is marad nem kevés keserű érzés a végével kapcsolatban és egyenlőre úgy gondolom, hogy nem fog hiányozni a sorozat, legalábbis egy darabig biztosan nem.



Az számomra világos volt már a sorozat kezdetekor, hogy tökéletes véget nem lehet írni neki, de hogy ennyire elszúrják arra nem számítottam. Az íróknak ráadásul rengeteg idejük volt kiagyalni az utolsó szezont, hiszen előre tudták, hogy a nyolcadik az lesz, és saját bevallásuk szerint évek óta erre a fináléra készültek. Nos, talán nem kellett volna vagy változtatni valamit, mert gyakorlatilag nem zárták le a sorozatot, így bármikor előszedhetik és folytathatják, én meg pont az effajta befejezésektől irtózom. Spoileresen folytatom!

2013. szeptember 23., hétfő

Emmy nyertesek

Az éjszaka folyamán átadták a sorozatos Oscar díjakat, vagyis megvannak az idei Emmy győztesei. Nagy meglepetés nem volt, viszont több első díjazott is akadt, többek között Merritt Wever vagy Bobby Cannavale. A sorozatos kategóriákban a legtöbb díjat, összesen ötöt a Boardwalk Empire zsebelt be, de a személyes kedvencem, a Homeland sem panaszkodhat a maga két díjával. Külön öröm, hogy a The Big C főszereplőjét, Laura Linney is végre nyert egy Emmyt. A díjátadó nagy vesztese már évek óta a The Good Wife, amelyet szinte minden évben jelölnek egy-két kategóriában, de eddig még nyernie nem sikerült.

A tovább mögött a fontos kategóriák győzteseit olvashatjátok, a többi díjazottat pedig itt nézhetitek meg.



2013. szeptember 22., vasárnap

Életem a szörf (Soul Surfer)

Mindig is szerettem az olyan filmeket, amelyek nem csak életszerűek, hanem magáról az életről szólnak és mi lehetne hatásosabb, mint egy igaz történet alapján készült film. Ehhez az alapszituációhoz jön hozzá pluszban, hogy mindig is csodáltam a szörfösöket, mert nagyon nehéz lehet egy deszkán egyensúlyozva szelni a hullámokat és pár éve több szörfös témát feldolgozó filmet, sorozatot láttam. Emiatt kicsit féltem tőle, hogy sok újat nem látok majd, ehhez képest nagyon nagy hatással volt rám a film.



A film Bethany Hamilton történetét mutatja be, akinek mindene a szörf, profivá akar válni és erre minden esélye meg is van, hiszen Hawaii legjobb szörföseinek egyike. A fiatal lány egy szokásos szörfözéssel egybekötött edzés során elveszíti az egyik karját, egy cápatámadás következtében. Bethany nagyon sok vért veszít, de a barátnője apjának köszönhetően megmenekül, sőt a kórházból kikerülve rögtön szörfözni akar. A lánynak meg kell küzdenie az előítéletekkel, hozzá kell szoknia a kíváncsi szemekhez és meg kell tanulnia egy kézzel boldogulni.

2013. szeptember 20., péntek

Zseniális posztert kapott a Revenge

Mostanában a plakátok nem kaptak önálló bejegyzést, erre ez két napon belül már a második ilyen jellegű poszt. A CW-hez hasonlóan a Revenge reklám anyagát összeállító személy is megérdemel egy dicséretet, mert ritkán lehet látni ilyen kreatív posztert. Már számítottam a szokásos szögecses ruhás Emily-re, erre kapjuk ezt a rejtélyes, de mégis sokatmondó képet. Nagyon remélem, hogy nem csak a plakát sikerült ilyen jól, hanem a sorozat harmadik évada is tartogat számunkra pozitív meglepetéseket.

2013. szeptember 19., csütörtök

Mistresses - Az első évad

Nálam egyértelműen a nyár legjobban várt sorozata volt a Mistresses, olyannyira, hogy más újoncot idén nyáron nem is kezdtem el. Azonban tartottam attól, hogy a jó angol alapot nagyon elszappanosítják és gagyiba csap át a sorozat. Ez szerencsére nem történt meg, sőt az évad vége felé már alig vártam az új részeket és  a cliffhanger sem sikerült rosszul.



A sorozat négy nőről, jobban mondva szeretőről szól, akik barátnők és minden megosztanak egymással. Savannah és Harry régóta boldog házasságban élnek, ám gyerek még hiányzik az életükből. Hiába próbálkoznak évek óta, valamiért nem jön össze nekik.Savi féltestvére, Joss, aki képtelen megmaradni egy ember mellett, a kapcsolatot nem neki találták ki. April egyedül neveli kislányát, miután a férje, Paul pár éve meghalt. Épp rendeződni látszik a szerelmi élete is, amikor felbukkan Paul volt szeretője a férfi gyerekével pénzt követelve. Karen pszichológus, akinek az egyik páciense/szeretője meghal, ezzel pedig rengeteg gond szakad a nő nyakába. Spoileresen folytatom!

CW plakátok és csatornapromó

A The CW poszterei általában nem a minőségükről híresek, ráadásul nagyon kevés sorozat kap minden évben posztert vagy éppen promó képeket. Idén viszont elég sok régi és új sorozatukat érte az a megtiszteltetés, hogy a marketingesek megerőltették az agyukat és elfogadható posztereket kreáltak a számukra. Ezeket összegyűjtöttem és a poszt végén még egy csatorna promó is megtekinthető.