2013. október 29., kedd

Castle - A negyedik évad

Sokáig próbáltam tagadni, hogy a Castle-t is elérte a negyedik évados átok, vagyis minőségileg nagyot esett az előző évadokhoz képest. Már az évadnyitó kétségeket ébresztett bennem, de reménykedtem benne, hogy az előző évadzáró következményei előkerülnek és rendesen lezárják. Ehhez képest rengeteg minden a levegőben lógott és sok minden következmények nélkül maradt az évad során. Ezek miatt nekem nagy csalódás volt az évad az előzőekhez képest és a tapasztalatok szerint ez már sokkal jobb nem lesz. Spoileresen folytatom!


Az évad a merénylet után folytatódik, viszont erről konkrétan a kilencedik részig senki nem beszél. Nagyon furcsa volt, hogy a kilencedik részben Beckett félt a fegyvertől az előtte levőkben pedig nyugodtan használta azt és semmi baja nem volt. Beckett sokáig az hazudja, hogy nem is emlékszik a lövöldözésre, így Castle sem említi meg, hogy mit is mondott neki el akkor. Ez az egész huzavona pedig csak arra jó, hogy elhúzzák a főszereplők összehozását. Ezzel nem is lenne problémám, de gyakorlatilag szappanoperát csináltak a sorozatból ami nagyon fájó. A fináléban aztán megtörtént a nagy egymásra találás és nagy kérdés, hogy hogyan tovább. A nyomozós sorozatokban a két főszereplő összehozása pont annyira változtatja meg alapjaiban a sorozatot, mint a tinisorozatoknál az érettségi. Most már nem kell azon izgulni, hogy összejönnek-e , maximum azon, hogy együtt maradnak-e az ötödik évadban is, de ennyi szenvedés után nagyon csúnya húzás lenne ez a készítőktől.




Sajnos az ügyekkel sem voltan elégedett az évad során, ugyanis ki nem állhatom a szellemes, mesés és egyéb témákat egy gyilkossági nyomozókról szóló sorozatnál, így a Castle esetében sem tudom pozitívan értékelni, ahogy a másik részlegen dolgozó nyomozóval való együttműködést sem. Nálam az a rész volt az évad mélypontja, mert a pasi hihetetlen módon irritált és csak nagyon nehezen tudtam túljutni azon az epizódon. A legnagyobb probléma az volt ezekkel a részekkel, hogy az általam annyira kedvelt humorfaktor nem volt jelen és más sorozatokban már láttam hasonló történeteket. Számomra pedig a legnagyobb erénye a sorozatnak az volt a kezdetén, hogy újat mutat és mégis szórakoztat.




 A gyengébb évad ellenére az évadzáró nagyon is tetszett és nem csak Castle és Beckett egymásra találása miatt, hanem végre kapunk válaszokat és hamarosan megtudjuk ki áll Beckett anyjának meggyilkolása mögött. Erre pedig már évadok óta várok és kíváncsi vagyok hogyan is zárják le a szálat. Az évadzáróban ezen kívül nem volt megoldott ügy és a rész hangulata is sokkal komorabbra sikerült, mint amit megszokhattunk a sorozattól, illetve a sárgás színvilág is meglehetősen szokatlan volt, de mindkettő abszolút bejött. A párbeszédek is igazán jóra sikerültek és Beckett rádöbbenése az érzéseire nagyon hatásos volt az esőben hintázással és közben Alexis érettségi beszédével. Sajnos úgy tűnik ő és Martha egyre kevesebbet fognak szerepelni, de legalább a Castle-lel közös jelenteik aranyat érnek.



Értékelés: 7/10
Bajban voltam az értékeléskor, mert általában önmagukhoz szoktam hasonlítani a sorozatokat és ez alapján pontozok, de az előző kritikám végén nem adtam pontszámot, így nem volt mihez. Az évadot ugyan kevésbé élveztem, mint az előzőeket, de még így is szórakoztató a sorozat és az évadzáróval megteremtették annak a lehetőségét, hogy egy másik irányban hasonló színvonalon tudjon folytatódni, úgyhogy a pontszám az írókba vetett hitemnek is szól.

0 komment:

Megjegyzés küldése