Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

2011. március 25., péntek

Glee 2x16



Hát ez ilyen "muszáj" rész volt kábé. Kitalálták, hogy eredeti dalokat fognak előadni, mert Sue valamit bekavart nekik a MCR számmal. Aztán mindenki azzal volt elfoglalva, hogy dalt írjon. Eközben Quinn-Rachel veszekedés folyik Finnért(szokásos). Hát mellékszereplők most nem nagyon tűntek föl, csak Sue 1-2 jelenet erejéig, meg természetesen Kurt.:) By the way Kurt! Szegénykének meghalt a madara:( Aztán a csávó(akinek még mindig nem tudtam megjegyezni a nevét) meglátta Kurtban azt a bájt,amikor aa madarának énekelt, és egy közös duett próbájánál lesmárolta. Jaj, végre Kurtnek is lesz valakije :)) Én őszintén szólva egyáltalán nem ítélem el a buziságot, sőt! Attól még, hogy ugyanahhoz a nemhez vonzódnak, ők is ugyanolyan emberek mint mi. A szerelem ugyanolyan(csak a szex kicsit más). És ugyanúgy a leszbikussággal sincs semmi problémám-,mert lehet, hogy a múltkori kritikámból ez szűrődött le-csak nem kell teletömni egy kis sorozatot meleg emberkékkel. A számokról pedig annyit, hogy elég tetszetősek:) Főleg Rachel száma, az valami istentelen gyönyörű!
(aki még nem hallotta volna:http://www.youtube.com/watch?v=u7qHYuVDIYY)
Erre a részre pedig adok 6/10-et:)

House 7x17




Most már biztosan kijelenthetjük, hogy visszatért a régi House. A Cuddyt piszkáló, senkire nem hallgató, örökösen csipkelődő Houset. És ez tényleg jó. Sokan kérdezik, miért házasodik össze egy prostival? Hát (mindenki örömére) csak és kizárólag Zöld Kártya miatt:) És így még lehet esély egy újabb Huddy-párkapcsolatra? Mindenesetre Cuddyn látszik, hogy nagy bűntudatot érez a szakítás miatt. Mindent megengedett Housenak, az esküvőről pedig szinte sírva rohant ki. Ami Houset illeti úgy tűnik, mintha már elfeledte volna C-t, de eközben a feleségével sem volt hajlandó lefeküdni. Na akkor ebből most mit hoznak ki? Vagy megint csak hiú reményeket keltenek bennünk nézőkben?
A hetibeteg szál viszont nagyon sokkolt. Először azt gondoltam, hogy egy csöves meggyógyítása dög unalom lesz, az is volt. Milyen diagnózis már az, hogy a zöldségektől lett rosszul? És a szaglászavar? Arról útközben megfeledkeztek?! Na de a vége az mindent ütött. Persze sejtettem, hogy titkolt valamit a csávó, de azt álmomban nem gondoltam volna, hogy egy sorozatgyilkos és tizenhárom, igen : TIZENHÁROM!! embert ölt meg. Szegény Masters meg úgy bízott benne, de legalább megtanulta, hogy ne bízzon mindig mindenkiben, és House nagy mondata is szó szerint igaz mindenkire, a szokásos 'Everybody lies'(~Mindenki hazudik).
Na úgy összességében 7/10 ez a rész:)


2011. március 18., péntek

Skins 5x06 Alo

Jaj. Már nem tudok mit mondani a Skinsre, úgyhogy jaj. A 4. évad után nem igazán tudnak visszatalálni magukhoz az írók. Egy farm és szigorú szülők? Kecskefejés, tojásszedés, szalma rakás? Nem, nem erről kéne szólnia. Lehet, hogy az új genggel van alapból baj, de én ezt az évadot ki nem állhatom. Leginkább a szereplőket, a karakterüket. És így ez rosszabb lesz, reméljük ütős évadzárót dobnak össze, vagy ez is kasza lesz. EZ NEM SKINS! Ez valami idétlen kis hülyeség, ami a skins feldolgozása. Nem igazán tudok bármi pozitívat említeni. Nagyot csalódtam. Na és akkor most Frankyvel mi van? Mattybe szerelmes vagy leszbi? Ez se túl egyértelmű, persze majd kiderül, de akkor is. Meg alig vannak sulis jelenetek, régebben sokkal több volt. Ahj de hiányzik Chris, meg a többi idióta:( Ezeket el tudnám feledni...
Ja igen, ez olyan 3/10 volt.

2011. március 15., kedd

House 7x16

'And, yes, I'm as serious
as a heart attack.
'


Három szóval jellemezném ezt a részt: depresszió, vicodin, prostik. És mit jelent ez? Na mit? Hát, hogy vissza kaptuk a régi Houset! Őszintén, nem gondoltam, hogy ennyire hiányzik, de tény és való, hogy kellett már egy nem boldogságban úszó House. És ez a rész csodálatos volt. Magukra találtak az írók, szóval DS és GY-től elnézést kérek, ha a múltheti rész után pár csúnyább szó közé foglaltam őket. Ezért a részét meg respect.
A hetibeteg egy bika idomár (van ilyen?). Nem szaporítanám körülötte a szót, rövid volt, meggyógyították. Mastersnek végre adtak teret egy kis flörtölésre-bár szegénykét mindjárt kiírtják a sorozatból-, ami inkább kevesebb, mint több sikerrel történt.
House kivett magának egy hotelszobát, ahol naponta 3-4 prosti meglátogatta. Egyikkel meg is viccelte Carnellt, a szobaszervízest azzal, hogy belelőtt a csajba egy nyílt. Persze gondoltam, hogy csak kamu, de azért lesokkoltam egy percre. A ribiken kívül House legjobb(ja és egyetlen) barátja is meglátogatta párszor, hogy összeszedje romjaiból. Még Cuddyhoz is ellátogatott, de egyik helyen se járt túl sok sikerrel. Apropó, Cuddy! Imádtam a karakterét, de azt hiszem ebben a részben sikerült megutáltatnia magát velem. Szerencsére Wilson rávilágított a hölgyeménynél azokra a kérdésekre, amelyekre a rajongók is kíváncsiak voltak, de nem tudott érthető magyarázatot adni egyikre sem. Ezek után, meg amiket mondott, azok után House jobbat érdemel.
Ja igen, és a legdurvább! Sosem figyeltem még úgy nagyon föl a zenékre, amiket hallottam, nem igazán nyerték el a tetszésem. Ez itt és most ebben az epizódban teljesen megváltozott. Nem is egy, hanem KETTŐ szám úgy megtetszett, hogy egész délután azokat hallgattam.
És hogy az utolsó jelenetről is ejtsek pár szót, annyi biztos, hogy zseniális. Gondoltam, hogy nem fog meghalni, de hogy a medencébe ugrik. Zseniális. Csak ennyit tudok mondani.
Nem szaporítom tovább a szót, David Shore és Greg Yaitnes nagyon kitett magáért, az előző rész el van felejtve, ez meg egy 9/10-et simán kap;)

Pilot: Off The Map(Dzsungeldokik) 1x01


Shonda Rhimes(Grey's Anatomy,Private Practise) bebizonyította, hogy lehetetlen egyszerre három sorozatot jól megírni. Már az alaptörténet sem tetszett. Húszmillió ilyen sorozat van már. Minek még 1? Meg a Grace klinikában is Owen ilyen sebész volt, csak ő nem a dzsungelben, hanem a háborúban tevékenykedett. Ez lehetett az ihlet Shonda számára. Azonban sajnos ez egy elhamarkodott döntés volt, ha mondjuk a Grace klinika vége után kezd neki, sokkal jobb lenne. Szerintem. Akkor jobban tudna koncentrálni rá. Bár Shonda az istennő, mégsem fogom tovább nézni ezt. Unalmas. Hogy valami jót is mondjak azért, a táj csodálatos, hisz Hawaii-n forgattak. Tényleg gyönyörű. A spanyol nyelv is megér 1 pontot, így lett ez a pilot 2/10.

2011. március 13., vasárnap

pretty little liars 1x20

Light-os kis rész volt, nem igazán tetszett. Először is, hogy lehet kihagyni egy egész részből Mr. Fitz-et? Ez úgy WTF? Meg aztán Aria is minden Ezrához kapcsolatos cuccát elrejti, hogy Emily elrakja a szekrényébe, de persze a konkrét bizonyítékot - a könyvet - otthagyja. Meg hogy nézheti ennyire el, hogy kinek küld SMS-t? Az M meg az E kicsit messze van egymástól a telefonkönyvben :) Iantől meg már a hideg ráz. Biztos vagyok benne, hogy ő kavar be Spencernek. Szegénynek senki nem hisz már. Caleb meg gondoltam, hogy nem az a jófiú, mint akinek tűnik. Hanna szépen rendre tanította. Jenna is kapott tőle egy szép taslit. Megérdemelte. Emily viszont végre találta magának egy barátnőt. Reméljük őt nem küldik kiképző táborba, vagy mi a szösz. Így összevetve 7/10 a rész.

2011. március 12., szombat

glee 2x15: sexy!


Annyira vártam már ezt a részt, amikor Gwyneth Paltrow visszatér!:) Imádom a hangját, a karaktere stílusát meg úgy mindent :)) A rész alapból a szexről szólt, meg azoknak a felvilágosításáról, akik nem tudnák mi az. Hihetetlen dolognak tartom, hogy egy gimnazista a 21. században azt higgye, hogy a gólya hozza a gyereket. Ugyan, erről már 3.-ban, 4.-ben felvilágosul a gyermek. A leszbi-szál se tetszett annyira. Nem elég egy buzi ebbe a sorozatba, még leszbikus is kell? Ezen felül a 'Do You Wanna Touch Me' számon kívül nem sok szexi volt a részben. A dalok viszont jók voltak. És az utolsó jelenettel kapcsolatban csak annyit, hogy örülök, hogy egy normális nővel hozták össze Willt. Kellett már a változatosság a hisztérikus Terri, és a még tapintást sem bíró Emma után. 8/10-es, de csak Holly Holiday miatt:)
[Tudtátok, hogy Gwyneth Paltrow-Forget You számát már 17,5millióan látták? Úgy látszik, van rá kereset:)]

skins 5x05: nick

Érdekes. Ez a megfelelő szó a Skins 3. szereplőgárdájában lévő focistáról szóló részre. Nem tudom, hogy tetszett-e vagy sem. Az elején minden rendben volt, majd a rész végére minden összeomlott körülötte. Soha nem néztem volna ki Nickből, hogy ilyenekre képes. Egy gyerekes anyával dug, szétveri a házat, kilép a rögbicsapatból? Mindenkinek vannak jobb és rosszabb napja, de ez már tényleg túl ment minden határon. És még mindig nagyon hiányolom a sok bulizást. Régebbi részekben sokkal többet buliztak, kevesebbet problémáztak. Ezért imádtam a sorozatot. Mostanában azonban ez sajnos megváltozott. 6/10-es gyengusz rész.





glee 2x12-14

2x12 Silly Love Songs: Úgy örülök, hogy legalább ez a sorozat fektet hangsúlyt a különböző amerikai ünnepekre, hisz karácsonyi rész is volt, és most itt a Valentin-nap! Érdekes dolog egyedül tölteni a Valentin-napot, őszintén nem túl jó. Finn-nek az a csodálatos ötlete támad, hogy- ha már úgyis minden lány oda van mostanság érte- fölállít egy csók-standot, persze csak, hogy a kórusnak gyűjtsön pénzt. Mindkét ex-barátnőjére hirtelen rájön, hogy milyen jó pasi is ez a Finn. Közben a kórus többi tagjai közt is dúl a láv, ezt egyesek örömteli, mások sírás közepette énekelt számokban mutatják ki. Kurt szegényke meg azt hitte, végre hozzá is bekopogtatott a szerelem, de sajnos a nagy Ője nem érte van oda. Aranyos kis rész volt, de elég gyenge, számomra 7/10.2x13 Comeback: Justin Bieber?! Seriously?? Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen mélyre tud süllyedni ez a sorozat. A másik fele meg, hogy az ilyen idős lányok többsége nincs oda Bíbörért, de persze most hirtelen megimádják?! A másik meg, hogy Puck- aki szerintem a sorozat leghelyesebb tagja- az egész cast legundorítóbb lányának csapja a szelet, mikor gyönyörűségeket is megkaphatna? Ami kellemes meglepetés volt számomra, az Sue viselgedése. Jó látni, hogy nem mindig olyan goromba, beszólogatós. Végül is annyira nem volt rossz, mint amire számítottam, de 6/10-nél többet nem ért.
2x14 Blame It On The Alcohol: JESSZ! Úgy látszik, egyre őrültebb részekbe csap Ryan Murphy, de ezt most kivételesen elnézzük neki:) Ez a rész egy csoda volt! Örülök, hogy ők is foglalkoznak ilyen témákkal, mint a tinédzserkori alkoholizmus. Érdekes volt mindenkit - még Mr. Schuestert is - ittasan látni, de ennek a pillanatnak is el kellett jönnie. Persze a végén rájöttek a kórustagok, hogy milyen hátulütői vannak az alkoholizálásnak, és megfogadták, hogy soha többé nem isznak. Kurtnek pedig örülök, hogy kiderült a paliról, hogy tényleg buzi! Thanks God, nem kellett volna még egy ilyen fordulat is. Egy nagyon jószívű 8,5/10-et kap ez a rész:))

2011. március 8., kedd

house 7x15

SPOILER! Én komolyan nem értem ezt a David Shore-t. Na de először a részről beszélek, aztán jön a vége.. Annyira vártam már, hogy végre legyen valami hasonló, hogy most Cuddy a betege House-nak, s mikor kiderült, hogy tényleg lesz ilyen rossz, nagyon megörültem. Ahhoz képest, hogy egész héten csak ezt vártam, amint hazaértem már töltöttem is le; nem egy istenien jó rész. Először is a hetibeteg szál szörnyű volt, alig foglalkoztak vele. Aztán ezek az álmok meg nagyon rövidek voltak, és mindnek kb. ugyanaz volt a jelentősége. Persze a fekete-fehérből jött rá Cuddy igazán, House mit is csinált, amikor eltűnt. Egyetlen jelenet volt, amit imádtam ebben a részben, az pedig az éneklős. Hogy Hugh-nak elképesztő hangja van, azt eddig is tudtuk, de azt, hogy Lisának ilyen elképesztően csodás, azt nem. Én legalábbis nem.Na és akkor ejtek pár szót a szívfacsaró last scene(utolsó jelenet)ről én, mint nagy Huddy-fan. Egy szinten valahogy megértem Cuddyt, hogy nem maradhatott a végtelenségig House-szal, azt is megértem, hogy egy megbízhatatlan, kétszínű ember, aki csak magával törődik. Eddig oké. De ezt már eddig is tudta Lisa, mégis összejött vele. És ezt már akkor is furcsáltam, akármennyire is örültem a ténynek. A kérdést már akkor is föltettem magamban : 'Hogy lehet, hogy egy ilyen gyönyörű, tudatos, magabiztos nő eldobja a jóképű, törődő, mintaférjet egy emberre, aki pont ezeknek az ellentéte csak azért, mert elvesztett egy beteget. Ennek mégis mi értelme van? Ha már annyira össze akarták őket hozni, akkor vagy egy normálisabb szituációban és több ideig tartó kapcsolatban tegyék őket szerelmesekké, vagy sehogy. Az utóbbi pár rész se volt már valami jó, de ez egy óriási csalódás kedves Shore! Az a dolog, hogy az évadzáró egy házasság lesz, szerintem kamu. Bár én sosem gondoltam, hogy 1 évadnyi járás után máris örkre összeboronálnák, és csinálnának belőlük Mr.&Mrs.House-t, de ha ők nem házasodnak, akkor senki. A kérdés már csak az, miért tér vissza Cuddy anyja??
Na utolsó soraim írom, sajnos már a klaviatúra is elkopott:) Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt fogom mondani, de ez egy erős 4/10-es rész volt. Dávidnak meg üzenem, hogy kapja össze magát, mert az lesz a vége, hogy elfogynak a House rajongók!

2011. március 6., vasárnap

a skins új évadáról és az első 4 epizódról.

Amint kiejtem azt a szót a számon, hogy Skins, millió tinédzser üvölt föl, hogy 'Az a kedvenc sorozatoom!' Ez a sorozat a korombeli tizenéveseknek lett íródva, akik a főszereplőket részről-részre ittasan, beállva, 6 cigivel a szájukban látják. Azonban sajnos 2 évad után új szereplőgárdát kapunk, így az 5. évaddal sem volt másképp. A vártnál érdekesebb kinézetű karaktereket kaptunk. Na és akkor csapjunk a lecsóba!
Az első rész
a városba újonnan érkezett, érdekes stílussal rendelkező Franky-ről szól. Be vallom őszintén, a
mikor először megláttam róla egy képet, azt hittem, fiú!
Szóval megismerkedhetünk vele, a 2 nevelőapjával és máris ellenségeket szerez. Sajnos Minivel, az iskola középpontjával mert szembeszegülni, amit a szőkeség nem vett jó néven, és megbosszulta neki. Nem igazán voltam
megelégedve az új évad legelső részével, már csak azért sem, mert nem szoktuk meg a Skinstől, hogy se party, se pia, se drog egy egész részen keresztül! Összesen 7/10-et adok rá.
A második rész Rich-ről, a metálőrült csávóról szólt. A könyvtárban kiszemelt egy hozzá hasonló stílusú lányt, de nem merte elhívni randira. Végül volt elég bátorsága hozzá, ennek ellenére a lány kikosarazta. Eközben Grace-szel jó barátok lettek, el is mentek együtt egy koncertre, ahol majdnem összejöttek. Majd egy nagyon hangos CD-nek köszönhetően a fiú megsüketült kb. egy napra. Ez a rész szerintem szörnyű volt. Bár én alapból utálom a metál zenét, de ha az nem lett vol
na, akkor se tetszett volna. Szörnyen goromba leszek, de erre a részre sajnos csak 4,5/10-et tudok adni.
A harmadik rész a gyönyörű, de annál nagyképűbb Mininek adta a főszerepet. Megtudhatjuk, hogy a szőke bombázónak se tökéletes az élete, alig eszik, és már 30gramm súlyfeleslegtől is kiakad. Elvállalja, hogy ő megcsinálja a divatbemutatót, ehhez legjobb barátnője(Liv) és a barátja(Nick) segítségét
kéri. Ezek mellett a pasijával is gondjai vannak, mert Mini még szűz, de a barátja már nagyon
nem akarja, hogy az legyen. Aztán részegen majdnem lefekszik Nickel, de annyira sokat ivott, hogy ráhányt. A másnapi divatbemutató tehát tabu neki, pedig nagyon várta már ezt a napot. Egy afterparty féleség van utána, amire Mini is ellátogat, de észreveszi, hogy épp akkor jön ki a WC-ből a hozzá két legközelebb álló személy, Liv és Nick. A jelek arra utalnak, hogy lefeküdtek. Na ez az első 2 részhez képest egy óriási javulás, tehát 8/10-et tudok rá adni.
A negyedik
és e beszámolóm utolsó részének főhőse Liv. Anyukája elutazik a hétvégére, így a húgára is neki kell vigyáznia. Elviszi őt egy 24 óráig tartó moziba, majd meglátogatja a nővérét a börtönben. Az otthonában meg buli van, ott van a sorozat szereplőgárdája és nagyon szétcsapják magukat, így Liv el akar menni busszal, de ott találkozik egy titokzatos fiúval. Egy csövestől drogot kapnak, és úgy döntenek, hogy annak elszívásával töltik az éjszakát. Másnap a fiú el akar menni, azonban Liv megiszik egy egész üveg vodkát, hogy marasztalásra bírja egynapos barátját. Végül kiderül, hogy Nick testvéréről van szó. Mini sérelmezi, hogy miatta nem tett ilyen nagy dolgot a legjobb barátnője, így megkéri, hogy igyon meg még egy üveg vodkát. Liv nagy nehezen megissza, majd a szőkeség a 'Remélem megfulladsz a hányásodban' mondattal otthagyja egykori legjobb barátnőjét. Szerintem ez volt az évad legjobb része, 9/10-et simán megérdemel:)