2014. február 2., vasárnap

Időről időre & Vakszerencse

Időről időre (About Time)

Richard Curtis legújabb filmje már régóta izgatta a fantáziámat és amennyire vártam, hogy megnézhessem, pontosan annyira nagy csalódást jelentett a film. Sajnos a közelébe sem ér Curtis régebbi romantikus filmjeinek, mint a Bridget Jones vagy az Igazából szerelem. Az időutazós témától eleve tartottam kicsit, de szerencsére ennek nem volt akkora szerepe, mint gondoltam. A története alapvetően aranyos és nincs a történetvezetéssel sem különösebb probléma, de valahogy többet vártam a filmtől. Talán egy csattanó, mélyebb tanulság hiányzott a végéről, vagy hogy valamilyen érzelmet kiváltson belőlem. Persze megkaptuk a végén, hogy minden napot úgy éljünk meg, mintha az lenne az utolsó, de ennél valahogy többre számítottam a filmtől. A karakterek is sablonosnak mondhatóak, megkaptuk a visszahúzódó és szerencsétlen fiút, Timet, aki az időutazás segítségével tudja meghódítani a gyönyörű, Mary-t. Az időutazásra nem találtak ki egy szabályrendszert, amit végigkövettek volna a filmen és talán ezt hiányoltam leginkább. Egészen az utolsó utazásig azt hittem, hogy mindent újraélnek onnantól kezdve, de akkor a testvérével a film elejére utaztak és dolguk végeztével visszatértek a "jelenbe", mintha mi sem történt volna. Ha azonban abból indulunk ki, hogy egy esemény megváltoztatása befolyásolja az összes többit a jövőben, akkor nem lehetett, hogy a jelenük mégis ugyanaz, ahogy ez kiderült a gyerek nevének esetében. 




A színészek sem brillíroznak éppen, senkit sem tudnék kiemelni az emlékezetes alakítása miatt. Talán Bill Nighty az, aki a legközelebb van a legjobbjához, de ő sem kiemelkedő és csak kevés jelenetben szerepel ahhoz, hogy igazán kitűnjön. Rachel McAdams-ben nagyon bíztam, de igazán nem tud kitűnni. Amikor mosolyogni kell, akkor szélesen mosolyog ugyan, amikor meg szomorúnak kell lenni, akkor bánatos arccal néz. Azonban mindez kevés és szürkének hat számomra az alakítása és a karaktere is, tud ő ennél sokkal jobbat is. A főszereplő, vagyis Domhnall Gleeson neve nem sokat mondott a film előtt és ezután sem hiszem, hogy fog, mert ebben a filmben tucatszínész hatását keltette és még azt sem érte el, hogy drukkoljak a karakternek, hogy hódítsa meg Mary-t.

Értékelés: 6/10
A negatívumok ellenére az Időről időre nem egy rossz film, csak éppen nem jó. Inkább átlagos vagy sablonos jelzőket tudnék rá mondani. Mindezt mérhetetlenül sajnálom, mert nagyon akartam szeretni a filmet és rajongani érte úgy, ahogy Curtis fent említett alkotásaiért. Ebben az esetben ez nem jött össze, talán majd legközelebb.





Vakszerencse (Runner Runner)

Az online kaszinók világa igen érdekes téma és kiváló filmalapanyag, ezért a Vakszerencse rögtön felkeltette az érdeklődésemet és egy izgalmas thrillert vártam. Nos, ez a film minden volt, csak izgalmas nem, maximum azon izgulhattunk, hogy kibírjuk a végéig. Tanítani valóan baltázták el a zseniális alapkoncepciót és sokadjára is bebizonyosodott, hogy egy jó ötlet semmit sem ér megfelelő megvalósítás nélkül. A sztori jól indult, de hamar átcsapott egy sablonos valamibe, ami tele volt klisékkel és kiszámítható fordulatokkal, így a végkifejlet sem hiszem, hogy bárkinek is meglepetést okozott. Abból az alapfelállásból indul ki a történet, hogy egy egyetemista srác online pókerrel próbálja meg fedezni a tanulmányait, de mindenét elveszti. A számítógépzseni barátja azonban bebizonyítja neki, hogy csaltak a játék során, ezért felkerekedik és elindul Costa Ricára, hogy az oldalt üzemeltető milliárdost szembesítse a dologgal. Abba már bele sem merek kötni, hogy ha hősünk mindenét elvesztette a pókerjáték során, akkor mégis miből vett repülőjegyet. A film enélkül is túl logikátlan, minden simán megy Richie-nek, rögtön állást is kap a cégnél és neki persze ez kapóra jön a leleplezéshez. Sajnos nem csak ebben vérszegény a film, hanem egy egyetemista srác ott ver át egy dörzsölt milliárdost, ahol nem szégyell, ami teljesen hiteltelenné teszi az egészet.




Ebben az esetben sem javítanak a dolgon a színészek, sőt még rontanak is rajta. Ennyi unalmasan alakító színészt nem sűrűn láttam egy filmen belül, gyakorlatilag egymás múlják alul és sokszor ők is unják az egészet, legalábbis ezt a benyomást keltik. Ben Afflecket nem tartom rossz színésznek, de amit itt művelt az kritikán aluli. Mindvégig ugyanazt az arckifejezést használja és egyszer sem látni rajta semmi érzelmet. Azonban még azt sem lehet elmondani, hogy legalább a pókerarcú. szemét karaktert jól hozza. Justin Timberlake sem túl jó, de Afflecket így is felülmúlja néhányszor. Gemma Artentont nem ismertem eddig, de nem hiszem, hogy ezután bőszen bogarászni fogom a filmográfiáját. 

Értékelés: 4/10
Nincs mit tenni a vakszerencse bizony egy rossz film, amelyet nagyon gyorsan szeretnék elfelejteni és remélem ezután nagyobb szerencsém lesz a filmekkel, mert ez a két alkotás sajnos nagy csalódást okozott a számomra. 



0 komment:

Megjegyzés küldése