Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

2011. július 29., péntek

Suits 1x01-Pilot

A nyár egyik nagy újdonsága (a Falling Skies mellett) a Suits, ami a címből is kikövetkeztethetően ügyvédes sorozat.
Én személy szerint nem vagyok oda az ilyenfajta sorozatokhoz, de mivel mindenki mondta, hogy hű ez nagyon jó, belenéztem. És meg kell vallani tényleg nagyon jó kis Pilot volt :)

Úgy tűnik mostanság nagy divat lett dupla részes (azaz olyan másfél órás) pilottal felvezetni a sorozatokat, így a Suits sem maradhatott ki a sorból. Általában azt mondom, hogy izgalmasak a 2 órás pilotok, de ebben az esetben egy 40 perces részben is simán ki tudták volna bontakoztatni a szálakat.
A történet középpontjában Harvey Specter, a híres ügyvéd áll, akinek előléptetése érdekében kerítenie kell egy rá hasonlító úgymond asszisztenst. Persze csak hülyébbnél-hülyébb Harvardos figurák jelennek meg a meghallgatáson, amikor Mike(a sorozat másik főszereplője) betoppan, aki épp egy fűvel teli aktatáskával menekült a rendőrök elől.

Mivel a fiú -annak ellenére, hogy nem járt egyetemre-okosnak bizonyul (állítása szerint sokat olvas), s Harvey beadja a derekát és fölveszi. Ez Michaelnek is jó pont, mivel pénzre van szüksége, hogy ki tudja fizetni a nagymamája kezelését. Ezek után megkapja az esetét, s a végén nyernek is. Kb. ennyi volt a történet. Ja meg ugye berágott a legjobb barátjára, mert ő ültette föl a rendőrökkel, ezért a haver barátnőjének megmutatta mi is van az aktatáskában. Kellemetlen.

A sorozat nem bizonyul rossznak, sőt egész jónak, csak jobban tennék, ha a jövőben kicsit lendületesebben pörögnének az események. És meg kell hagyni vannak azért jó pasik is. Szóval én a 7/10-et erre megadom, meglátjuk milyen lesz a folytatás :)

Teen Choice Awards 2011


Mint minden év nyarán, idén is megrendezésre kerül a nagyszabású rendezvény, a Teen Choice Awards, ahol nem a kritikusok, hanem a mi véleményünk számít! Interneten lehet szavazni rengeteg kategóriában filmekre, sorozatokra, zenékre. Napi 1x lehet szavazni. Itt senkinek sincs beleszólása, szóval az a sorozat,együttes meg miegyéb nyer, aki/ami a legtöbb szavazatot kapta. Szavazni ezen az oldalon lehet: http://teenchoiceawards.com/ (először regisztrálni kell). Jó szavazgatást mindenkinek! :)

Game of Thrones-1 évad után

A Game of Thrones az a sorozat, amiről 1 évad után sem tudok sokat írni, mégis annyi minden történt. Rengeteg szereplő, bonyolult történet, s egy könyvet mindössze 10 rész alatt fel is dolgoztak. Ez a könyv pedig nem más mint, R. R. Martin Game of Thrones című könyve, ami alapján a sorozat készült.

Én őszintén bevallom, hogy a könyvet még nem volt alkalmam olvasni, s így minden egyes történetszál, szereplő ismeretlen volt számomra. A történet lassan, mintegy kirakós módjára bontakozott ki. A középpontban a Hét Királyság áll, melynek trónját természetesen mindenki megcélozná.

Azt kiemelném, hogy a sorozat Amerikában(és Magyarországon is?) valószínűleg 18-as karikát kap, már nem csak a brutális harcjelenetek, hanem inkább a brutális szexjelenetek végett.
A részek végén mindig ilyen WTF?-élményem volt, s már töltöttem is a következőt, hogy megtudjam: ez most mi volt? Vajon túléli?

Nem akarok nagyon spoilerezni, de rengeteg főhős veszti életét a részek során, s a gonosz veszi át az uralmat.
A pakliban még az is benne van, hogy a sorozat kicsit fantasy-s, szóval vannak például sárkányok. Vagyis nem, de mégis. Na jó, ez bonyolult :D

A másik fontos, amit még említenem kéne, az a bizonyos Fal, amin túl vannak a Mások. A Mások pedig olyan lények, akik a nagy hidegben megfagytak, de valahogy mégis föléledtek, s ha egy Más megérint egy holtat, az is Mássá válik. Hú ebbe sok más volt:D

Összességében a sorozat szerintem nagyon izgalmas, annak ellenére, hogy 50 perces, nagyon jól be tudják osztani az időt, hogy egy percig se unatkozzon az ember. A sorozatra egy nagyon erős 9/10-et adnék. :)

2011. július 27., szerda

Premier - Paula és Paulina-A befejező film


A Cool TV különleges meglepetéssel örvendezteti meg a Paula és Paulina című telenovella rajongóit, ugyanis augusztusban műsorra tűzi a másfél órás befejező filmet.

Történet: A film tizenkét évvel a sorozat befejezése után játszódik. Az új dada, Rachel (Yadhira Carillo) megpróbálja elcsábítani Carlos Danielt, miközben Paulinánál halálos betegséget diagnosztizálnak. Estefania pedig hazatér, hogy magához vegye a kisfiát.

Aki tehát kíváncsi, hogy hogyan végződik a történet, az ne hagyja ki a befejező filmet, amelyet augusztus 13-án 16.45-től, és augusztus 14-én 14.15.től megnézhet a Cool TV-n.

2011. július 13., szerda

Mindörökké szerelem (Manana es para siempre)


Nem könnyű egy telenovelláról kritikát írni, hiszen mindannyian ismerjük a műfaj hibáit. Most mégis megpróbálkozom a kritikával.

A Mindörökké szerelem nem egy átlagos telenovella. Az alaptörténete nagyon izgalmas, és maga a sorozat tele van váratlan fordulatokkal, rejtélyekkel. A gyerekkori szerelem története viszont elég naiv. Sokkal valósághűbb lett volna ha elfelejtik egymást az évek során, majd újra egymásba szeretnek.

A sorozat elején a múltbeli eseményeket felölelő 4 rész ideális. mindent megtudhatunk belőle, amit meg kell. Ezután a sorozat közepéig pörögnek az események utána viszont nagyon ellaposodik a sorozat. Ekkor kezdtem el kihagyni részeket, a végét pedig csak a kíváncsiságom miatt tekintettem meg.
A sorozat lezárása egyáltalán nem tetszett, összecsapottnak éreztem. Több történeti szál végére nem került pont. Pl.: Mi lett Priscillaval miután megszületett a baba?
Az utolsó részekben az időben folyton ugráltak és több logikai bukfencet is felfedeztem.





A szereplőket jól kiválasztották, Fernando Colungáért külön piros pont.:D
A Bárbara Grécot megformáló Lucero nagyszerűen játszott, megdobta a sorozat színvonalát.
A Gonzalot/Artemiot játszó Rogelio Guerra is telitalálat volt. Artemio arcát nagyon sokáig nem is mutatták, ami zseniális húzás volt a készítőktől.



Eduardo és Fernanda között nem éreztem elsöprő kémiát. Inkább jó barátoknak tűntek mint egy halálosan szerelmes párnak.

Összességében nem volt rossz a sorozat, de nagyon elnyújtották. Erre a történetre kb.120 rész bőven elég lett volna. A műfaj rajongóinak megér egy próbát, mert nem mindennapi a története.


Értékelés: 6/10