Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

2013. január 31., csütörtök

Rizzoli & Isles - A 3. évad

A decemberben véget érő 3. évad is hozta azt, amitől megszerettem a sorozatot. Vagyis Jane és Maura közti kémiát, a viccelődéseket és egymás ugratását. A sorozat még mindig egy könnyed nyomozós széria, amit azok is könnyedén fogyaszthatnak, akik egyébként nincsenek oda a bűnüldözésért.



A tovább után spoileresen folytatom!

2013. január 27., vasárnap

2012 legjobb filmje

Még adós maradtam tavalyról ezzel a poszttal és bár messze nem láttam minden tavalyi filmet, már itt az ideje, hogy kiválasszam a kedvencemet.



Nehéz volt választanom, de végül a Fogadom című film lett nálam nyerő, mert nagyon szeretem a romantikus filmeket, de a legtöbb nyálas, csöpögős és kiszámítható. Ez a film viszont teljesen logikus, életszerű és egyben szomorú is. Ráadásul Chaning Tatum megmutatta, hogy ő nem csak egy szépfiú, hanem nagyszerű színész is.

2013. január 20., vasárnap

Pitch Perfect (2012)

Sok ígéretes film nem jut el a magyar mozikba, így ez sem, viszont szerencsére nem kell már a mozira várnunk, hanem megnézhetjük azt, ami érdekel minket az internetnek hála. Több helyen is pozitívan nyilatkoztak a filmről, az énekes, táncos tematikával pedig engem mindig meg lehet venni. Sok hasonló jellegű filmet láttam már, ezért sokat nem vártam tőle, csak jól akartam szórakozni.


A film Mickey Rapkin azonos című könyve alapján készült és a capella csapatok versengéséről  szól alapvetően. A film  elején a Bellas nevezetű kórus csúnyán leég egy versenyen, ezért a következő tanévben új tagokat kell toborozniuk. Így kerül a képbe az elsős Bella (Anna Kendrick), aki még az egyetemre sem szeretett volna beiratkozni, ugyanis inkább L.A.-be ment volna DJ-ként szerencsét próbálni. A lány egy véletlen folytán lesz Bellas tag, miközben az iskolai rádiónál is dolgozik gyakornokként egy másik elsőssel, Jess-szel (Skyler Astin) A Bellas nagy riválisa  a Treblemakers, aminek Jesse a tagja, a bontakozó szerelmüket a Bellas vezetője, Aubrey (Anna Camp) nem nézi jó szemmel. Sőt egyenesen eltiltja a lányokat a rivális csapat fiúitól.

A film alapja a zene és azon belül is az a capella, amely egy igen nehéz műfaj mégsem foglalkoztak vele még filmekben, ezért nagyon örülök a felbukkanásának. A Treblemakers számai kifejezetten erősek voltak, nagyon hozzájuk illő dalokat találtak nekik. Ezzel szemben a Bellas dalai unalmasak voltak, persze ez a filmvégi sikerhez is kellett, de folyton ugyanolyan stílusú ősrégi számokat nyomtak. Ez nekem kicsit levon az összértékből, de még így is a zene a legerősebb része a filmnek.
Történetben ugyanis ez sem tudott újat mutatni a hasonló jellegű zenés/táncos filmekhez képest. Ezt kicsit sajnálom, mert ezekben a történetekben több van, mint egy szerelmi szál és egy verseny megnyerése.

A karakterek színes palettát mutattak a melegtől, a dagiig volt minden, de mégsem tudtak kibontakozni, így Aubrey sikítozását és nyavajgását nézhettük minden második jelenetben. Kevés olyan visszataszító és idegesítő karakter van filmekben, mint az övé. A hányásos jelenetekre meg semmi szükség nem volt. A színészek elfogadhatóan alakítottak, nekem meglepetés volt például Anna Kendrick kifejezetten jó hangja.

Értékelés: 6/10
Mindent összevetve nézhető a film, de a kritikák alapján jobbra számítottam. Mély nyomokat nem hagyott bennem az alkotás, a zenéken kívül és az a capella jelenléte mindenképpen üdvözítő.

2013. január 19., szombat

Premierek a Tv2 csoportnál

Holnap, azaz január 20-án tűzi műsorára a FEM3 a CW egyik újoncát, ami elég hamar megbukott a tengerentúlon. Nem másról van szó, mint az Emily Owens M.D.ről. A sorozat nem meglepő módon Emily doktornő címen fog futni, a kalandjait pedig minden vasárnap este 20.00-tól követhetitek figyelemmel 13 héten keresztül, ugyanis összesen 13 rész készült belőle a korai kasza miatt. A pilotról kifejtettem a véleményemet, de ez nem jelenti azt, hogy másnak sem fog tetszeni a sorozat, a kórházas téma iránt érdeklődőknek azért ajánlom.


A Tv2-re is érkezik tavalyi újonc az Elementary révén, aminek a premierje január 26-án 19.00 órakor lesz. Senkit ne tévesszen meg a szombati nap, mert a következő héttől szerdánként 21.30-tól vetítik majd. A pilotról Elliot írt kritikát, azóta én is megtekintettem, de a 2. résznél tovább időhiány miatt nem jutottam. A folytatást mindenképpen tervezem, mert megtetszett a modern kori Sherlock sztori.
Ez a sorozat sokkal nagyobb siker Amerikában, mint az Emily doktornő, egy teljes évad biztosan elkészül belőle és a nézettségek alakulása miatt a 2. évad is valószínű.

2013. január 18., péntek

The Carrie Diaries - 1x01 Pilot

Elindult a Szex és New York előzménysorozata, amelynek nincs könnyű dolga. Egy olyan sorozat nyomdokaiba szeretne lépni, amely éveken keresztül diktálta a divatot és megváltoztatta a nők és a szex viszonyát.



Vártam a sorozatot, de ugyanakkor tartottam is tőle, mert a Szex és New Yorkot minőségben felülmúlni, vagy legalább megközelíteni nem kis feladat. Egy előzménysorozatnak pedig legalább olyan minőségűnek kéne lennie, mint az eredetinek, de a The Carrie Diaries esetében megnehezíti a dolgot az is, hogy másik csatornára került, mint amin a Szex és New York futott 7 éven át és az HBO ugye többet megengedhet ma is szexualitás terén magának, mint a CW.

A '80-as évek megteremtése nem sikerült igazán, attól, hogy bejátszanak pár akkori zenét, látjuk a Rubik kockát még nem hiszem el, hogy abban a korban játszódik a széria. A ruhák, sminkek viszont nem ezt tükrözik és azt sem hiszem, hogy akkoriban egy 16 éves lány fő problémája az volt, hogy még szűz. Mondjuk biztosra nem vehetem, mert nem éltem még akkor, de nekem akkor is furcsa.

A sorozat Carrie fiatalkoráról szól, akinek nemrég halt meg az anyja. Emiatt az apja szerez neki Manhattan-ben egy gyakornoki állást, Carrie pedig első látásra beleszeret a városba. Egy ruhaboltban belebotlik egy újság fotósába, aki persze rögtön elhívja bulizni a lányt. Az átmulatott éjszaka után Carrie úgy érzi, hogy felnőtt és másképp fog állni a dolgokhoz. Azért arra kíváncsi lennék, hogy egy ilyen éjszaka után hány ember élete változott meg gyökeresen. Szerintem nem soknak, de ilyeneken már nem akadok fenn. Van ugyanis nagyobb hibája is a sorozatnak,  tele van klisés elemekkel, illetve a pilotban konkrétan csak az fordul elő. Minden második jelenetnél felsóhajtottam, hogy ezt már láttam egyszer, csak nem itt. A lázadó húg, az újonnan érkező szexi pasi, a gimis ősellenség stb. minden tinisorozatban előfordul, ergó unalmas századjára.



A The Carrie Diaries felépítése emlékeztet a Jane by Designéra, mert ugyanúgy a gyakornoki állás és az iskola között oszlik meg az idő egy epizódok belül. A New York-i részekben egyenlőre Carrie egy ügyvédi irodában dolgozik, de van egy olyan sejtésem, hogy nem sokáig lesz ez így. Az iskolára nem sok szót szeretnék vesztegetni, mert ugyanolyan, mint bármelyik másik tinisorozatban.

A karakterek baromi jellegtelenek, még az általában érdekes gimis ellenség is. Carrie karaktere sem tetszik, mert arról a Carrie-ről, aki a Szex és New Yorkban szerepelt nem tudom elképzelni, hogy ilyen visszahúzódó és szürke lett volna. Engem Rosie, izé Maggie pasijának nemi hovatartozása sem izgat, ilyet is láttunk már. Austin Butler karaktere pedig sokkal jobb volt a Switched at Birth-ben, ezért nagyon sajnálom, hogy kilépett onnan a szerep miatt.

Értékelés: 4/10
Bármennyire is szeretnék nem tudok és nem is akarok elvonatkoztatni a Szex és New Yorktól és ez a sorozat a közelébe sem érhet semmilyen szempontból. Nincs meg az a bizonyos érzés és mindenki tudja a végét, így még az izgalom faktor sincs meg. Mindent összevetve nekem csalódás ez a sorozat és azt hiszem részemről ennyi volt, inkább újranézem a Szex és New Yorkot.

2013. január 16., szerda

The Lying Game - Elkezdődött a 2. évad

Közel egy évvel az 1. évad fináléja után folytatódik a sorozat a 2. évaddal, amelyben újabb játszmák és hazugságok kerülnek terítékre. Nincs könnyű dolga a sorozatnak, mert sok idő telt el az 1. évad óta és a túléléshez nagyon jó nézettséget kell produkálnia.



Az évad premier nem sokkal az előző szezon fináléja után folytatódik egy jó adag visszatekintés után, amellyel újra felvehetjük a történet fonalát és feleleveníthetjük az eddigi történéseket. Visszatekintés ide vagy oda nekem nem sikerült egyenlőre visszarázódnom a The Lying Game sztorijába, és az első epizód nem győzött meg arról, hogy izgalmas lesz a folytatás.

A tovább után spoileresen folytatom!

2013. január 14., hétfő

Spinoffot kap a The Vampire Diaries?

Úgy látszik a CW megelégelte, hogy a The Vampire Diaries nézettségét évek óta egy széria sem tudja igazán megtartani, ezért lehúznak még egy bőrt a sorozatról a spinoff révén, amelynek a pilotját már be is rendelte a csatorna.

A projekt munkacíme The Originals, amelyből kitalálható, hogy az ősvámpírokról fog szólni a sorozat. A főszereplő Klaus lesz, de átviszik Haleyt is, akinek fogalmam sincs mi köze az ősökhöz. Az író Julie Plec, a sorozat New Orleans-ban fog játszódni, amit Klaus alapított. A TCA sajtókörút során Mark Pedowitz a CW fejese elárulta azt is, hogy az eredeti család többi tagja is csatlakozhat a showhoz. A backdoor pilotot 
április 25-én fogjuk látni a The Vampire Diaries egyik részeként.

A spinoff ötlete alapvetően nekem tetszik, de a megvalósítással kapcsolatban vannak kétségeim. Egyfelől Klaus jó karakter, de egy egész sorozatot nem biztos, hogy köré lehet írni. Másfelől, ha az ősvámpírok jó része átkerül, akkor a The Vampire Diaries elveszíti az egyik fő szálát és teljesen más irányba kellene terelni a sztorit. Mindez azonban még csak a jövő zenéje, ugyanis ha a backdoor pilot nem a megfelelő fogadtatásban részesül, akkor talán a sorozat sem fog megvalósulni.

Golden Globe nyertesek



Az éjszaka megtartották a 70. Golden Globe díjátadót, amelyen a legjobb TV sorozatokat és filmeket díjazták. A díjazottakkal kivételesen teljesen megvagyok elégedve, már ami a sorozatokat illeti. A Homeland ugyanis bezsebelt 3 díjat is, mégpedig a Legjobb drámasorozatnak járó trófeát, illetve A legjobb színész és színésznőnek járó díjakat Claire Daines és Damian Lewis kapták. A Legjobb színész vígjátékban vagy musicalben kategóriát Don Cheadle nyerte, aki a House of Lies főszereplője.

A filmes kategóriákról nem tudok nyilatkozni, mert elég rosszul állok a tavalyi filmekkel, a nyertesek közül egyet sem láttam. A nyertesek listája megtekinthető itt.

2013. január 13., vasárnap

House of Lies - Az 1. évad

Már a pilot kritikában is méltattam a sorozatot, pedig még szoknom kellett a stílusát és a karakterekről is csak felületesen tudtam nyilatkozni. A sorozat az évad során nagyon más irányba ment, mint amit a pilot alapján feltételeztem, ugyanis a heti ügyek picit háttérbe kerültek és több lett a drámázás. Ráadásul komoly témák is előkerültek, amiket nem vicceltek el, hanem a drámai oldalát is bemutatták a dolgoknak, ami külön tetszett.



A tovább után spoileresen folytatom!


2013. január 12., szombat

Deception - 1x01 Pilot

Megkezdődött a 2013-as midseason és ennek első darabjaként megtekintettem a Deception első részét. Ez az a sorozat, amit a The Killinghez és a Revenge-hez is hasonlítottak. A pilot alapján viszont azt kell, hogy mondja, nem hasonlít egyikre sem, főleg minőségileg nem.

Az alapsztori egyébként annyi, hogy egy nyomozónő beépül abba a családba, ahol felnőtt, miután gyerekkori a barátnőjét valaki megöli . Elmegy a lány temetésére és a család a viszontlátás örömére azonnal befogadja a házába és még munkát is adnak neki. Teljesen életszagú. Az a baj, hogy a pilotban nem ez volt az egyetlen elem, ami azonnal klappolt a történet szerint, de a valóságtól igen távol áll.



Ahogy már említettem a sorozatnak kevés köze van a fent említett szériákhoz, mivel sokkal szappanosabb az egész. Már a pilotban lehet látni, hogy a nyomozónő az egyik testvérrel fog kavarni, miközben majd az FBI-os e féltékenykedik. Ráadásul ellőtték az egyik legnagyobb klisét is azzal, hogy kiderült Mia nem anya nem az, akinek hiszi. Nos, ilyeneket a brazil/mexikói szappanoperákban lehet látni, úgyhogy hasonlóan klisés, szappanos folytatásra számítok.

Ennek ellenére a Deception abszolút nézhető, csak megfelelően kell hozzáállni a sztorihoz. Kikapcsolódásnak vagy éppen guilty pleasure-nek nagyon is jó lehet, de messze nem való mindenkinek és a nézettséget elnézve az amerikaiakat sem győzte meg teljes mértékben.

A színészekre nem lehet panasz, mert jól játszanak és a sorozatrajongók számára ismerős arcok is akadnak bőven. A legidősebb testvért Tate Donovan alakítja, aki sok sorozatban feltűnt már, többek között a Jóbarátokban, a Narancsvidékben, A hatalom hálójában vagy éppen az Ally McBeal című szériákban. A Miát játszó Ella Rae Peck a Gossip Girl 5. évadból lehet ismerős. A középső testvér szerepét Wes Brown kapta meg, aki feltűnt már a Hart of Dixie-ben vagy a 90210-ben. A nyomozónőt alakító Meagan Good is feltűnt 1-1 epizód erjéig a Doktor House-ban, a Döglött aktákban, a Kaliforgiában pedig több részben is szerepelt.

Értékelés: 5/10
A leírt negatívumok miatt kapja ezt a pontszámot, de egyenlőre maradok. Sajnos az átívelő szálas, krimi-szappannal engem meg lehet venni, és a készítők ígéret szerint az évad végén kiderül a gyilkos kiléte, úgyhogy azt mát mindenképpen megvárom.

2013. január 10., csütörtök

Jön a Downton Abbey!

A Downton Abbey az angolok egyik legsikeresebb sorozata, amely olyan díjakat zsebelt be, mint a Golden Globe, vagy az Emmy. A sorozat 3. évada nemrég debütált Amerikában a PBS csatornán és amerikai sorozatokat megszégyenítő nézettséget ért el a csatornán.



A sorozat Yorkshire megyében játszódik a Downton Abbey nevezetű birtokon. A széria 1912-ben kezdődik, pontosabban a Titanic elsüllyedésének másnapján. A történet főszereplői a nagybirtok tulajdonosai, a Crawley család és személyzete. Az évadok alatt végignézhetjük, hogy hogyan befolyásolják a család életét a nagy történelmi események.

Február 10-től itthon is megtekinthető lesz a sorozat a Story4-nek köszönhetően. Mindegyik évad mindössze 8 részből áll, ezért van arra esély, hogy mindhármat levetítse a csatorna.
A pilotról ugyan nem írtam, de már belekezdtem a sorozatba és nagyon tetszik a hamisítatlan angol  környezet, a lassú történetvezetés, Maggie Smith játéka és még az angol akcentust is imádom. A sorozatról bővebben az 1. évad megnézése után fogok nyilatkozni és hiába jön februárban a hazai képernyőkre, én maradok az angol verziónál.

2013. január 9., szerda

The Big C - 1x01 Pilot

A néhány napja közzétett posztban stílusosan kihagytam ezt a sorozatot, mert teljesen kiment a fejemből, hogy adni fogják. Nem is nagyon akartam elkezdeni, a trailer nem győzött meg és van mit néznem, de győzött a kíváncsiságom és végül adtam neki egy esélyt.

A Showtime megint jót alkotott és lassan ott tartunk, hogy innen nézem a legtöbb sorozatot, ami nagy teljesítmény tekintve, hogy 1 éve csak a Dextert néztem tőlük. A csatorna szokásához híven a The Big C sem egy szokványos történetet dolgoz fel. A sztori középpontjában Cathy áll, akiről kiderül a pilotban, hogy rákos és 1 éve van hátra. Ez a tény teljesen felforgatja az addigi életét és elhatározza, hogy a kemo helyett változtat az életén, olyan dolgokat próbál ki, amiket addig nem és nem hagyja magát elnyomni sem az iskolában, sem otthon. A dolgokat tetézi, hogy a családjának fogalma sincs a betegségéről és egyenlőre nem is tervezi elmondani nekik.



Szeretem az olyan sorozatokat, amelyben a fő téma olyan, amely bárkit érinthet az élete során és a szereplők nem modellalkatú lányok/fiúk és nem a felső tízezer köreiből valók a főhősök. Persze Cathynek is van mit a tejbe aprítania, de még sincs 8 emeletes háza, és húsz nyaralója. Ezzel a bekezdéssel kicsit magam ellen beszélek, mert bőven nézek a felső tízezer köreiből származó szereplőket felvonultató sorozatokat, de ezekbe a történetekbe jobban bele tudom élni magam, mert tisztában vagyok vele, hogy ez velem is megtörténhet.

Cathy családja egyenlőre csak asszisztál, de a férjen kívül mindegyikükben van potenciál, szóval később gondolom önálló szálat is kapnak. A fiú viccei bár kicsit morbidnak hatottak, de azért jól szórakoztam rajtuk és Cathy visszavágása se volt semmi. A legérdekesebb mellékkarakter Cathy öko-hajléktalan bátyja, remélem kapunk némi magyarázatot arra, hogy miért is él az utcán és az ő reakciójára nagyon kíváncsi vagyok a nő betegségét illetően.
A színészekre sem lehet panasz, Laura Linney nagyon jól alakítja a rákos nőt, nem véletlenül kapott Golden Globe-ot a karakter megformálásáért.

Értékelés: 8/10
Alapnak tökéletes volt ez a rész, mégsem kap maximális pontszámot, mert a férj karakterével nem tudok kibékülni. Ezen kívül viszont minden adott ahhoz, hogy Cathy története egy magas színvonalú dramedyvé nője ki magát. Remélem így lesz.

2013. január 6., vasárnap

Revenge - A 2. évad a téli szünetig

A Revenge készítői valamit nagyon jól csinálnak, mert a sorozat nézettsége nőtt az 1. évadhoz képest és én is kitartok mellette, pedig a minőség jócskán csökkent. Nagyon átalakult a sorozat tavalyhoz képest, már nincs benne olyan fő szál, mint tavaly Emily bosszúja és ez nekem nagyon hiányzik. Nem áll össze úgy a sorozat történet, nem látom merre tartunk és sok a felesleges szereplő.



A 2. évadban mindenki bosszúra szomjazik, az új szereplő, egy régi szereplő a múltja miatt és most már a Porter testvérek is. Apropó Porterék, szegényekkel már nagyon nem tudnak mit kezdeni, szinte csak dísznek vannak a sorozatban. A Jack-Amanda szál kifulladt, sokkal többet már nem tudnak kihozni belőle, és ugyanígy járt Declan és Charlotte is. Charlotte konkrétan alig szerepelt és a gyógyszerfüggősége is elfelejtődött.

A tovább mögött spoileresen folytatom!


2013. január 4., péntek

A legjobb sorozatok 2012-ben

A 2012-es év összefoglaló posztjainak első szeletében az idei legjobb sorozatokat választom ki több kategóriában. Elég vegyes év volt sorozatok terén, több széria csalódást okozott, főleg a nagyszerű első szezon után ősszel folytatódó sorozatok, de olyanok is akadtak, amelyektől féltem és végül pozitívan csalódtam. Lássuk tehát 2012 legjobbjait!

Kedvenc sorozat: The Killing


Nagy volt a verseny ebben a kategóriában a The Killing egy hajszállal nyert csak a Homeland előtt a listámon, mert minden része odaszegezett a képernyőhöz és akadt olyan rész is, amely alatt alig vettem levegőt. Nem tökéletes sorozat ez sem, de a 2. évadban minden kérdést lezártak, logikai bukfencet sem követtek el az alkotók, és kiváló színészek szerepelnek a sorozatban, ráadásul az évadfinálé könnyeket csalt  a szemembe, ami nem nagyon szokott előfordulni. Még mindig csak ajánlani tudom.


Kedvenc újonc: Smash


2012-ben sok volt az újonc és közülük én is sokat elkezdtem, megszerettem. Ebben a kategóriában azok közül választok, amelyek túlélték az évadot és idén visszatérnek a képernyőre. Szerintem a győztes nem meglepő, mert anno ódákat zengettem róla és nagyon várom a 2. évadot is. 

Kedvenc egy évados sorozat: Ringer


Ezen a kategórián gondolkoztam, de végül beletettem az összegzésbe, mert az egy évadot megélt sorozatok is megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk. Ezek közül a Ringer kaszáját sajnáltam a legjobban, mert a közepes kezdés után belelendült az iker sztori és nagyon megnéztem volna a folytatást. 

2013. január 3., csütörtök

Sorozatdömping a magyar tévécsatornákon

Az új évet a magyar TV-k premierekkel, illetve új évadokkal kezdik nagyon helyesen. A legtöbb újdonság most is a RTL csoporthoz érkezik, ahogy évek óta. Hamarosan jön a Totál szívás, A rejtély és A hatalom hálójában  3. évada, A főnök 5. évada és a Grace Klinika 8. évada és a Ments meg! 6. évada.

Ami a premiersorozatokat illeti az RTL Klubbon lesz látható hétfőtől a tavalyi év egyik első évados kaszája Csont nélkül címmel. Jövőhét szerdán kezdődik a Szulejmán című török kosztümös sorozat, illetve februárban érkezik a Le Grand című francia krimi, a Transporter Osvárt Andreával és Steven Segal főszereplésével a True Justice című alkotás is.



Napvilágra került továbbá, hogy az idei újoncok közül az Arrow-t megvette az RTL, elvileg februárban fogják műsorra tűzni Oliver Queen kalandjait. Kíváncsi leszek, hogy milyen magyar címet adnak a sorozatnak, egyes hírek szerint marad az eredeti, ami logikus döntés lenne.

A Viasat 3 már elkezdte reklámozni a The Carrie Diaries című szériát, amit január végén mutatnak be az Egyesült Államokban. A Universal Channel műsorra tűzi a Testvérek 5. és egyben utolsó évadát, a Férjem védelmében 3. és a Botrány 2. évadát. Az M1-en vasárnap folytatódik az Elcserélt lányok az 1. évad maradék 10 részével. Senkit ne tévesszen meg, ha 2. évadot lát a műsorban, mert az majd január 8-án kezdődik a tengerentúlon.

A sorozatrajongók tehát nem panaszkodhatnak, mert lesz mit nézni az elkövetkezendő hónapokban azoknak is, akik jobban preferálják a szinkronos részeket.

2013. január 1., kedd

Boldog új évet!

Sikerekben és sorozatokban, filmekben gazdag új évet kívánunk mindenkinek. 2012 vegyes év volt sorozatok, filmek terén, de erről részletesebben majd az évértékelő posztban fogok írni.


Tavalyról még van pár filmkritika, sorozatkritika elmaradásom ezeket hamarosan pótolom és remélem 2013-ban is velünk maradtok. :)