Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

2012. január 29., vasárnap

The Lying Game - Folytatódik az 1. évad

Már több rész is adásba került a folytatásból, de még nem írtam róla. Itt az ideje, hogy értékeljük a folytatást!


Suttont Annie szerencsésen kimenekítette az elsüllyedt autóból, pedig már mindenki azt hitte, hogy meghalt. Sutton visszatér tehát és vissza is veszi az őt megillető helyet a Mercer házban. Emma így bujkálni kényszerül a faházban és tűrni, ahogy Sutton megpróbálja visszacsábítani Etant. Kicsit korán hozták vissza Suttont, még pár része erejéig várhattak volna vele, bár kétségtelenül stílusos volt, ahogy betoppant a "temetésére".

Justin bosszújának oka elég gyengére sikerült, mármint nagyobb titokra számítottam. Az sem világos egészen, hogy mi volt a terve. Elcsábította Laurent, de közben beleszeretett, úgyhogy a terv ezen része befuccsolt. A többit meg nem tudtuk meg, hiszen felszínre került a titok. Innentől viszont Justin érdektelen karakterré válhat, hacsak nem folytatja a bosszút.



Megjelent Char nagynénje, aki a változatosság kedvéért Annie és anno egy osztályba járt Teddel meg Aleckel. A másik Annieről pedig kiderült, hogy mégsem a lányok anyja, de akkor ki az? Esetleg Char nagynénje, vagy egy másik Annie? Talán nem is Annie az igazi neve.

A szálak nagy részét még mindig Alec mozgatja, de már közel sem annyira magabiztosan, mint a sorozat elején. Vajon Suttont is ő akarta megöletni? Logikus lenne, hiszen ő tudott a helycseréről és miatta van Annie elmegyógyintézetben. 

Az évad hátralévő részeiben valószínűleg sok titokra, ármányra fény derül. Talán Emma lelepleződik és megtudjuk azt is, hogy ki a lányok anyukája. 

Értékelés: 8/10

2012. január 21., szombat

Alcatraz - 1x01 Pilot

Nekem tetszett a pilot, annak ellenére is, hogy J. J. Abrams eddigi alkotásai nem keltették fel az érdeklődésemet.
A történet 1963-ban kezdődik, amikor a híres börtönből, az Alcatrazból megszöknek a foglyok. A jelenben kezdenek feltűnni az elítéltek és újabb bűnöket elkövetni. A foglyok elfogásáólegy fiatal nyomozónő, Rebecca Madsen (Sarah Jones), egy regényíró, Diego Soto (Jorge Garcia) és az Alcatraz egyik börtönőre, Emerson Hauser (Sam Neill) gondoskodik. Emerson létrehozta a modern kori Alcatrazt és oda zárja be a szökevényeket.
A jelen és a múlt váltogatását hihetetlen jól oldják meg, mindig akkor ugranak az időben, amikor pont szükség van rá. Ezáltal a foglyokat is jobban megismerhetjük és megérthetjük a cselekedeteiket.



A pilot alapján úgy tűnik, hogy egy nyomozós sorozatot fognak misztikus környezetbe ültetni. Talán a misztikus műfaj rajongóinak nem fog ez a sorozat tetszeni, de engem pont a nyomozás miatt érdekel. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy az amerikaiak vevőek-e egy újabb nyomozós szériára. Talán sok titokkal és érdekes történetekkel fenn tudják tartani az érdeklődést.

A pilot hangulata, zenéje nagyon tetszett és a karakterek is érdekesnek tűnnek. Az első foglyot a rész elején még sajnáltam, amiért lopásért került az Alcatrazba, de a jelenben elkövetett gyilkosságai miatt a rész végére ez megváltozott.

Egyenlőre biztosan maradok a sorozatnál és pár rész után meglátjuk, hogy nekem való-e vagy nem. Ez főleg attól függ, hogy a misztikus, valóságtól elrugaszkodott elemek mennyire lesznek jelen a sorozatban.


Értékelés: 8/10

2012. január 16., hétfő

Switched at Birth - Folytatódik az 1. évad

Bármennyire is próbálkozom nem tudom igazán megszeretni a sorozatot, pedig az ABC Family több sorozatát is nagyon szeretem. Az a fő gondom vele, hogy nem tudtak elmozdulni az alaptörténettől. Újra és újra ugyanazokkal a konfliktusokkal szembesülnek a szereplők, ráadásul a kórházi cseréről sem tudtunk meg többet. Az utóbbi részekben pedig egy helyben toporgunk, semmi új, váratlan nem történik. Ezen nagyon gyorsan változtatniuk kéne, különben unalomba fullad az egyébként nagyszerűen kezdő Switched at Birth.



Bay és Emmett aranyosak együtt, de olykor fárasztóak is. Szinte minden részben összevesznek a jelbeszéd, siketség-hallás kérdésköre miatt, majd kibékülnek. Persze nem könnyű egy hallónak és egy süketnek kommunikálnia, ha az egyik nem tudja jól a jelbeszédet. Mindennek ellenére drukkolok nekik és remélem nem szedik szét őket egy darabig.

Wilkie és Daphne bontakozó románca miatt nem kaszáltam még el a sorozatot. Tetszik, ahogy részről részre egyre közelebb kerülnek egymáshoz és Wilkieből kijön a megértő, érző ember. Nagyon szeretném, ha összehoznák őket meg az évad vége előtt, mert ki tudja, hogy lesz-e 2. A múlt heti epizód volt ugyanis a legkevésbé nézett az eddigiek közül. Ez azt jelenti, hogy sok nézőt vesztett a Switched at Birth, ami nem biztató a jövőre nézve.


Angelo karaktere valahogy sokkal jelentéktelenebb, mint ahogy azt a nyári fináléban beállították. Egyenlőre nem úgy néz ki, hogy küzdeni akarna Reginaért, vagy csak későbbre tartogatják ezt a szálat. Végül is 20 rész még biztosan adásba kerül.

Értékelés: 4/10

2012. január 15., vasárnap

Őrült, dilis, szerelem (Crazy, Stupid, Love)

Már régóta halasztgattam a film megnézését különböző okoknál fogva, de ma végre sort kerítettem rá. Nem azt kaptam, amit vártam a filmtől. Sőt néhol közhelyes is lett és más filmekből is csentek elemeket, de ennek ellenére nem csalódtam.

Cal (Steve Carell) és Emily (Julianne Moore) 25 év házasság után válni készül, mert a nő félrelépett. A férfi kiborul és minden este egy bárban sajnáltatja magát. Itt ismerkedik meg a nőcsábász Jacob-bal (Ryan Gosling), aki megtanítja csajozni. Cal kezdetben nehezen tanul, de idővel a nők kedvence lesz. A férfi azonban képtelen elfelejteni a feleségét és kész harcolni érte. Az élet tartogat meglepetéseket a szívtipró Jacob-nak is, amikor megismerkedik Hannah-val (Emma Stone).


Ez is egy olyan film, amelyre beülünk és már a kezdete előtt tudjuk a végét a trailer alapján. Nem szeretem, ha nincs a történetben fordulat és túlságosan kiszámítható. Az Őrült, dilis, szerelem esetében azonban ez nem zavart. El tudták terelni erről a figyelmemet a karakterek szerethetőségével és a szórakoztató poénokkal. A romantikus vígjátékokkal pedig pont az szokott lenni a probléma, hogy a poénok nem viccesek, csak a készítők gondolják annak.
A két óra alatt akadtak üresjáratok, unalmas részek, de nem volt feltűnő, nem nézegettem folyton az órát. Az utolsó negyedóra miatt nem tudok csak pozitívan nyilatkozni róla. A családi jelenet nagyon nevetségesre sikerült, egyáltalán nem érte el a kívánt hatást, a ballagási jelenet meg inkább kínos volt, mint megható. A film lezárása ezen jelenetek után meglepően jóra sikerült, szerencsére nem lett giccses.



Ryan Gosling és Steve Carell viszik egyértelműen a filmet. Ryan ezzel nálam bekerült a kedvenc színészek közé, tényleg fantasztikusan alakította a szívtiprót. Steve Carell pedig nagyon jól alakította a szerencsétlen és a magabiztos férfit is. A nők kevesebbet szerepeltek, ezért nehéz őket megfelelően értékelni. Igazából egyikük alakításától sem voltam elájulva, bár Emma Stonet még nem láttam ezelőtt.


Értékelés: 8/10

2012. január 13., péntek

Pretty Little Liars - Folytatódik a 2. évad

A történetben a nyári fináléhoz képest ugrunk 3 hónapot. A lányok éppen befejezik a közmunkát, illetve Emily és Spencer nem, mert egy kamu veszekedéssel akarják "A"-t tőrbe csalni. A csalit beveszi ugyan, de lebuktatni nem sikerül még. A lányok egyre közelebb vannak a rejtély megoldásához, de valahogy mégis messze.  Az évad fináléjában azonban elvileg ki fog derülni, hogy ki is "A".  Én még mindig azt gondolom, hogy nem egy ember van az egész mögött, de majd meglátjuk.
Meglepő fordulattal már most sikerült előállniuk. Lucasra, mint "A" bűntársára álmomban sem gondoltam volna, de jó húzás volt a készítőktől. Lehet, hogy még vannak segítői, akikről egyenlőre nem is sejtjük, hogy azok.


Természetesen a rejtély megoldásán kívül a drámát sem kell nélkülöznünk. Ezra végre összeszedte a bátorságát és bevallotta kapcsolatát Ariaval a lány szüleinek. A szülők persze rögtön eltiltották egymástól a szerelmeseket és megfenyegették a férfit. Hannah apja bejelentette, hogy ő és újdonsült családja a városba költözik. Spencer és Toby újra együtt vannak vagy nem, még nem teljesen tiszta, hogy mi ia a helyzet velük. Annyi bizonyos, hogy nem fogunk unatkozni a 2. évad hátralévő részeiben!

Nekem még mindig nagyon tetszik a sorozat, de nem tudom mi lesz, ha kiderül ki "A" és ki felelős Allison haláláért. Ugyanis a rejtélyek nélkül a Pretty Little Liars is csak egy tipikus tinisorozat.

Értékelés: 9/10

2012. január 7., szombat

Jane by Design - 1x01 Pilot

Szeretem a divatot, divattervezést, így belenéztem az ABC Family legújabb sorozatába, amelynek fő témája pont a divat. A történet középpontjában egy középiskolás lány, Jane áll, aki állást keres, hogy segítsen a bátyjának. Jane apja meghalt, anyja pedig elhagyta őket kiskorában, így a bátyjának kell eltartania a lányt, de nem talál munkát. A lány egy félreértésnek köszönhetően  munkát kap egy divattervező cégnél. Janenek ezentúl az iskola és a munkahelye között kell ingáznia és mindkét helyen teljesíteni.



A sorozat alapvetően nem rossz, bár a pilotból nem derült ki sok minden. Lényegében bemutatták a szereplőket, felvázolták az alapszituációt és ennyi. Jane anyja valamikor a későbbiekben szerintem fel fog tűnni, hogy bonyolítsa a helyzetet. A sorozatban megvannak a szokásos karakterek: jó barát, gonosz, de menő csaj, a suli szépfiúja stb. Jó lenne, ha ezekből a karakterekből nem a megszokottakat hoznák ki, hanem meglepnének minket.

A sorozatból egy-két csavarral nagyon fordulatos, izgalmas tinisorozatot lehetne csinálni. Kíváncsi vagyok, hogy 10-12 rész után hol fog tartani a sorozat, mit hoznak ki az alapfelállásból. Kérdés, hogy eljutunk-e odáig, mert a pilot nézettsége nem volt valami fényes és a következő részekre ez általában esni szokott.

Értékelés: 7/10

2012. január 5., csütörtök

Facebook

Mostantól a blogra írt posztokat nem fogjuk kitenni facebookra, mert mindig elmarad, elfelejtődik stb. Helyette viszont cikkeket, videókat, promókat fogunk facebookra kiposztolni, úgyhogy megéri likeolni minket.
Ma kitettem a The Vampire Diaries, az Alcatraz és a The River legfrissebb előzeteseit.

2012. január 4., szerda

Pénzcsináló (Moneyball)

Kétkedve ültem le a film elé, mert nem szeretem a sportfilmeket, a baseballról pedig semmit nem tudok. Az keltette fel az érdeklődésemet, hogy ennek a filmnek az elkészítésével szeretnék Bradet Oscar-díjhoz hozzásegíteni.



A film Billy Beane (Brad Pitt) történetét mutatja be, Billy valaha játékos volt, de karrierje nem alakult jól, ezért inkább menedzseri pozícióra váltott egykori csapatánál, az Oakland Athletics-nél. A csapat azonban nem túl sikeres a bajnokságon, mivel keveset tud sztár játékosokra költeni és ugye mindent a pénz mozgat. Így nincs más választása, mint kvázi "újraalkotni" a baseballt. Ehhez segítséget kap a fiatal közgazdásztól, Petertől (Jonah Hill), aki mindenhol számokat lát a tények helyett. Végül ketten a sok megpróbáltatás ellenére is, sikerre viszik a csapatot, bár bajnokságot nem tudnak nyerni.

A hosszú jelentekbe felüdülésként néhány TV-s közvetítést ékeltek, amelyekben megtekinthetjük Billyt, mint játékost. Nagyszerűen valósították ezt meg, mert a berakott jelenetekben hallani a kommentátort is. Kicsit olyan, mint egy sportközvetítés a filmben
A játékosok adásának-vásárlásának bemutatása nagyon realisztikusra sikerült, nem gondolkoztak cseppet sem, keményen megmutatták, hogy a pénz diktál. Egy kis csellel és ésszel azonban Billyék jól tudnak kijönni a helyzetből. Nekem ezek a jelenetek tetszettek igazán, pörögtek az események rendesen.



Mégsem tudom azt mondani, hogy nagyon jó volt a film. Valahogy nagyon hosszúnak és néhol vontatottnak tűnt a Pénzcsináló. Ezenkívül túlságosan belementek a baseballos dolgokba, túl szakmai szagú lett nekem a film.
A baseball szabályait ismerők, ezt a sportot szeretők nyilván jobban tudják értékelni ezt a filmet, de a drámát kedvelők sem fognak azért végig unatkozni. Sosem szerettem Brad Pittet, de ebben a filmben nagyszerűen játszott John Hillel karöltve. Azt nem tudom, hogy ér-e Oscart az alakítása, de szerintem esélyes rá.

Értékelés: 7/10

2012. január 3., kedd

Az adósság (The Debt)

Sok kémfilm készült már Hollywoodban, ezek közül én csak nagyon keveset láttam. Ennek ellenére szerintem ez a jobbak közül való, bár közel sem tökéletes az alkotás.


A film két idősíkon játszódik. 1965-ben három Moszad ügynöknek egy háborús bűnöst kell elfogna és feltennie az Izraelbe tartó vonatra.  A sokáig szőtt tervbe azonban hiba csúszik és a célpontot nem tudják feltenni a vonatra. Sokáig a berlini lakásukban bújtatják, de egy óvatlan pillanatban az orvos kicsúszik az ügynökök kezei közül. Ők azonban ezt nem vallják be, sőt azt hazudják, hogy megölték a célpontot. 1997-ben két ügynök közös lánya, Sarah (Romi Aboulafia) megírja anyja, Rachel (Jessica Chastain és Hellen Mirren) történetét. A könyvbemutató napján felszínre törnek az emlékek és kiderül, hogy mi is történt pontosan 1965-ben.

A film jól van megcsinálva, remekül kombinálják a két idősík eseményeit. A trailer alapján azonban én több 1997-es eseményre számítottam, ehelyett az 1965-ös események voltak túlsúlyban. A küldetést nagyon részletesen nyomon követhetjük, talán túlságosan is, a film vége viszont összecsapottra sikerült. Lehet velem van a baj, de én a végét nem is értettem teljesen. Rachel megölte ugyan az orvost, de kiszivárogtatta a sztorit. A film nagy részében pedig ezt próbálták elkerülni. Ha már úgy is elmesélte a történetet, akkor miért kellett megölni az elmegyógyintézetben sínylődő orvost?



Sam Worthington alakítása ebben a filmben sokkal jobbra, hihetőbbre sikerült, mint a Last Night című filmben. A többiek sem vallottak szégyent, bár Helen Mirrentől többet vártam. Több érzelmet, kifejezést szerettem volna látni az arcán. Összességében megállapítható, hogy a fiatal színészek lepipálták az idősebb párjaikat.

A filmet egyébként részben itthon forgatták. Nem tudom eldönteni, hogy hízelgő-e vagy sem az a tény, hogy az összes II. világháborús eseményeket vagy nem sokkal azutáni történetet feldolgozó filmet itthon vették fel.

Összességében szerintem nem volt rossz Az adósság, a téma iránt érdeklődőknek pedig kifejezetten érdekes lehet. Egyszer mindenképpen nézhető, de még az is lehet, hogy többször.

Értékelés: 8/10

2012. január 1., vasárnap

Boldog új évet!

Sikerekben és persze sorozatokban gazdag boldog új évet szeretnénk kívánni nektek. Remélem 2012-ben minden álmotok megvalósul.