Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

2012. szeptember 29., szombat

Ben and Kate: 1x01 Pilot

Az idei év legjobb újonc szitkomja? Elég gyér idén a sitcom felhozatal Amerikában, azonban ez a sorozat valamiben mégis kitűnik a többi közül. Mégpedig, hogy ez tényleg jó. Vicces, remek karakterekkel és olyan egysorosokkal, hogy sokszor dobtam egy hátast. A New Girl készítői idén is egy remekművet fabrikáltak össze! A tovább mögött spoileresen folytatom...

2012. szeptember 28., péntek

Castle: elkezdődött az 5. évad

"I am done being afraid; it's your turn now."
139 nap. Ennyit kellett várniuk a lelkes rajongóknak az évadzáró után, hogy megkezdődjön az új évad egy nagyobb változással. Hiszen, hogy is zártuk a tavalyi évadot? Ja, igen! Castle és Beckett négy év után úgy döntöttek, nem kerülgetik tovább egymást, és összejöttek. Hogy ez mennyire kedvez az elkövetkezendő részeknek, azt majd meglátjuk. A kezdés igencsak kipofozták, volt itt romantika, humor, akció, dráma. Minden. A tovább mögött spoilerekkel folytatom.


2012. szeptember 27., csütörtök

Dexter promó

Vasárnap tehát érkezik a Dexter 7. évada, amelyhez készítettek nekünk egy elég spoileres, de annál ütősebb promót. Ha ezek tényleg meg fognak történni az évad során, akkor egy rossz szavunk nem lehet.


Dexter - Jöhet az új évad!

Végre valahára befejeztem a tavaly elkezdett Dexter darámat, így már naprakészen várhatom a vasárnap startoló 7. évadot. Kíváncsi vagyok, hogy a 6. évad utolsó másodperceit hogyan oldják meg a készítők, de ne szaladjunk ennyire előre.



A legutóbbi kritikámban nagyon dicsértem a sorozatot és a 4. évadot, amelyiket egyik későbbi szezon sem tudta felülmúlni. Az 5. évad megközelítette minőségben, érdekesre sikerült Lumen szála, mindvégig lekötött az évad. Lumenről én végig azt gondoltam, hogy titkol valamit, nem bíztam benne, de a végén bebizonyosodott, hogy tévedtem. Örültem neki, hogy ezúttal nem találtam el a fordulatokat és teljesen máshova lyukadtunk ki az évad végére, mint amire számítottam. Egyedül azt hiányoltam, hogy Debra előtt nem lepleződött le Dexter, pedig minden adott volt hozzá.

A tovább után spoilerek következnek a legfrissebb évadból!

2012. szeptember 23., vasárnap

Hart of Dixie - Chart of Dixie

A Hart of Dixie című sorozathoz is készített a CW kapcsolattérképet azzal a különbséggel, hogy nem csak a szerelemi szálakat követhetjük rajta, hanem mindenféle kapcsolatot. Szerintem érdemes átböngészni, mert olyat is felfedezhetünk rajta, ami esetleg elkerülte a figyelmünket az évad során. (A kép kattintásra nő.)







2012. szeptember 22., szombat

90210 - Kapcsolattérkép + promó

A CW kiadott egy kapcsolattérképet, amelyen feleleveníthetjük, hogy ki-kivel járt az elmúlt szezonban. Szerintem jópofa lett, bár ebből is látszik, hogy túlságosan is a szerelmi szálakra fektetik a hangsúlyt.


Ne feledjétek, hogy október 8-én jön az 5. évad, ehhez egy promót nézhettek meg.



Go On 1x01 - Pilot

Már több, mint egy hónapja közzétette a csatorna az első epizódot a világhálón, azonban én csak most tudtam rávenni magam, hogy megnézzem. És az igazat megvallva, hiába Matthew Perry, hiába nagyon várós sitcom, nekem nem nagyon jött be.


Fringe plakát: az utolsó évad

Megjelent egy plakát a Fringe új, egyben utolsó évadához. A korábbiakhoz képest sokkal fantáziadúsabb, nekem nagyon bejön.


X-factor US: elkezdődött a 2. évad

4 rész után túl vagyunk egy hordágyon, egy óriási viharon, egy letartóztatáson, pár kirohanáson, sok igenen és annál is több nemen. Röviden így lehetne összefoglalni az idei X-factor US-t eddig. Na, de ugorjunk egy kicsit vissza az időben! Tehát Simon [Cowell] épp a nézettségi adatokat nézegette tavaly valamikor tavasz környékén, és rájött, hogy valami nem stimmel. Így gyorsan kirúgta a két női mentort (Paula Abdul és Nicole Scherzinger) meg a műsorvezetőt (Steve Jones). A két hölgy helyére bekerült Demi Lovato és Britney Spears, új műsorvezető egyenlőre nincs.

2012. szeptember 20., csütörtök

Elementary - 1x01 Pilot

Nagy fába vágta a fejszéjét a CBS, amikor elhatározta, hogy egy új Sherlock Holmes remake-el áll elő, hiszen összehasonlítási alapnak a BBC nagy sikerű sorozatát, a Sherlockot vehetjük. Persze szinte lehetetlen egy olyan jó színvonalú, olyan remek kameraállásokkal, képernyőre írásokkal, eszmefuttatásokkal és színészi játékkal összehozni egy sorozatot, tehát ez nem is volt elvárható. Csak, hogy legalább egy hasonló kaliberű, végig szórakoztató és izgalmas részt láthassunk. És ez többé-kevésbé össze is jött. A tovább mögött spoileresen folytatom.


A történet egy kicsit modernebb, kicsit másabb vonalat vesz, mivel Sherlock drogfüggő és épp kikerül a rehabilitációról, vagyis inkább megszökik azon a napon amikor egyébként is kiengednék(?). Így hozza őt össze a sors Joan Watsonnal, akit Holmes apja "bérel fel", hogy vigyázzon pici fiára, ne szokjon vissza a drogra. Holmes ekkor elárulja, hogy már ki is találta a stratégiát, hogyan vonja el a figyelmét: munkával. Mivel korábban tanácsadóként dolgozott a rendőrségen, most nyugodt szívvel tér vissza oda. Watsonnal remek párost alkotnak, és bár kiszámítható volt a bűnügyi szál, azért tartogatott meglepetést bőven.


A rész tehát megfogott, voltak benne rendkívül szórakoztató poénok, amiken igen jót kacagtam. Megmaradt a Sherlockból igencsak megkedvelt brit akcentus, mivel a főszerepben Jonny Lee Miller áll, s társa Lucy Liu, akit jó ismét a képernyőn látni. Az sem hátrány, hogy a főszereplő igen-igen jóképű, míg Benedict Cumberbatch-ról ugyanez nem egészen mondható el. 
Viszont volt pár hátulütője is a dolognak. Például nekem rendkívül hiányzott a Sherlock Holmes történetek alapvető főszereplője, Mrs. Huddson. Ezen kívül félő, hogy az írók össze fogják hozni a közel (vagy távol) jövőben a két főszereplőt(lásd: Bones, Castle, House), hiába nyilatkoztak úgy a producerek, hogy szó sincs erről. Meglátjuk. Én most 6,5/10-et adok erre, egyenlőre maradok, de reménykedem, hogy a gyilkosos story-k azért izgalmasabbak is lesznek az idő múlásával.

2012. szeptember 18., kedd

Az RTL II műsora

Igen, már csak pár nap, és végre beindul az RTL II, amely rengeteg sorozattal és telenovellával rukkolt elő a nézőknek. Itt meg is lehet tekinteni az első heti műsort, s részletesebb leírást adok minden sorozatról/telenovelláról. Hétköznapokon 21:00 és 23:00 között a műsor minden nap változik.

2012. szeptember 16., vasárnap

Broadwalk Empire plakát

Amerikában ma debütál az új évad, itt pedig egy plakát tekinthető meg. Várjátok már?


2012. szeptember 7., péntek

Animal Practice - 1x01 Pilot

Annyira nem vagyok oda az ilyen helyszínekért, mint az állatkórház, meg azért sitcomok között is csak a nagyon jó minőségű tud megvenni. Ez a pilot viszont borzalmas volt. Igazából csak a Weeds-ből ismert Andy-t játszó Justin Kirk miatt vágtam bele, gondoltam olyan rossz úgysem lehet, hiszen majd ő feldobja a sorozatot. Hát tévedtem. Ilyan borzalmas, meggondolatlan, elcsépelt első részt már rég nem láttam.
A történet lényegében annyi, hogy Dr. George egy állatkórház vezetője, aki az embereket ki nem állhatja. Hirtelen feltűnik a színen Dorothy, az ex, aki a kezébe szeretné venni a kórház irányítását, mert nagymami ráhagyta, miközben köze sincs az állatokhoz. Ekkor minden a feje tetejére áll, megváltoztat mindent, még Georgeot is kirúgja, de végül persze visszaveszi, mert miből is lenne akkor a sorozat?



Lényegében ennyi, innen már a szereplőkön múlik(/múlna) minden. Megismerhetünk még két mellékszereplőt, George két jó barátját, a nagyon semmilyen csajozni nem tudót, meg az idegesítő bohócnyakkendőt viselőt. Plusz egy ultra lúzer, idegesítő nőci sem hiányozhatott. Ott volt még nekünk a Másnaposokból megismert majom (Dr.Rizzo), aki lényegében a rész legkiemelkedőbb karaktere volt. Nem viccelek!
Tehát harmatgyenge sorozattal kezdtem az idei újoncok közül, 2/10-et adok rá.

Castle: 5. évados plakát + EW fotózás

Megjelent egy plakát és pár kép Nathan Fillion-ról és Stana Katic-ről, kicsit összebújósabban. Az emberek már nagyon izgatottak, mindenki szörnyen várja az új évadot (köztük én is). Ide teszem a plakátot, a tovább mögött pedig az EW zseniális fotósorozata tekinthető meg.


2012. szeptember 6., csütörtök

Premier - Sikersorozat (Episodes)



Az m1 aztán tényleg feladja a leckét a többi csatornának, már ami a sorozatokat illeti, ugyanis egy újabb premiert tűz műsorra. Ez az újdonság pedig nem más, mint Matt LeBlanc 2011-es vígjátéksorozata az Episodes, ami itthon Sikersorozat címmel fog futni. A sorozat mától minden csütörtökön 21.30 perctől lesz látható a csatornán.

Történet: A sikeres író-producer páros, Beverly (Tamsin Greig) és Sean Lincoln (Stephen Mangan) boldog házasságban él és van egy sikeres sorozatok. A dolgok nem is alakulhatnának jobban a számukra, míg egy amerikai televíziós hálózat elnöke fel nem kéri őket, hogy készítsék el a sorozatuk amerikai változatát. A házaspár Amerikába költözik, de a dolgok nem úgy mennek ott, ahogyan ők azt elképzelték.

2012. szeptember 5., szerda

Woody Allen szerda az MGM-en

 Az MGM szeptemberben szerda esténként Woody Allen munkásságát ismereti meg 4 filmen keresztül. A színész/rendező/forgatókönyvíró nagyon termékeny, 1982 óta minden évben készít filmet és forgatókönyvíróként őt jelölték legtöbbször Oscar díjra. Az MGM a rengeteg filmjéből a Csillagporos emlékek, a Hétalvó, a Zelig és a Mindaz, amit önök a szexről mindig is tudni akartak című alkotásokat mutatja be.



A Csillagporos emlékek egy ünnepelt forgatókönyvíróról és rendezőről, Sandy Bates-ről (Woody Allen) szól, akinek elege van a bugyuta vígjátékokból, viszont a közönség ezt várja tőle. Miután új filmjének bemutatója botrányba fullad, Sandy a nők társaságában keres vigaszt.


A Hétalvót az egyik amerikai magazin beválasztotta "Minden idők legjobb 50 vígjátéka" közé. A történetben Miles Monroe-t (Woody Allen) 1973-ban hibernálnak és csak 200 évvel később ébred fel. A filmben feltűnik még Diane Keaton is, akivel Allen több filmet is forgatott.

A Zelig egy kaméleon-emberről, Leonard Zelig-ről (Woody Allen) szól, aki  a konfliktusok elől úgy menekül, hogy a környezetéhez alkalmazkodik minél jobban. Egy idő után mér nagyszerűen tudja utánozni a körülötte élők megjelenését, viselkedését-

A Woody Allen szerdákat a Mindaz, amit önök a szexről mindig is tudni akartak című vígjáték zárja, amelyben több epizódon keresztül, hogy hogyan viselkednek az emberek a szex hatására.


Nézzük, pontosan mikor lesznek láthatóak a filmek:

2012. szeptember 05., 20.00 - Csillagporos emlékek

2012. szeptember 12., 20.00 - Hétalvó

2012. szeptember 19., 20.00 - Zelig

2012. szeptember 26., 20.00 - Mindaz, amit önök a szexről mindig is tudni akartak

Az MGM nem éppen  a legfrissebb alkotásokból válogatott, de így sem lehetünk elégedetlenek, hiszen a régebbi filmjeit ritkán vetítik a TV-k. 

2012. szeptember 3., hétfő

New Girl - Az 1. évad

Sokáig eszembe sem jutott volna belekezdeni a sorozatba a műfaja miatt. Tudom, hogy pozitívabban kellene hozzáállnom a szitkomokhoz és társaihoz, de egyszerűen nem megy. Valamiért még mindig az van bennem, hogy nem nekem találták ki ezt a műfajt. Eddig a Jóbarátokon kívül egyik sem tudott meggyőzni, sőt  bele se nagyon kezdtem másba.

A New Girl sem tűnt elsőre jónak, de annyi pozitív kritikát olvastam róla, hogy kíváncsi lettem és a pilot megnézése után rádöbbentem, hogy ez bizony jó. Elvarázsolt a  sorozat az egyszerűségével, a frissességével és a bájával. Jess aranyos, a fiúk meg haláli jópofák, a kedvencem természetesen Schmidt, akitől minden részben hallhattunk poénokat bőven. A szereplők olyan poénokat tudtak elsütni, amelyek nem fárasztóak és nem kiáltottam fel állandóan, hogy "ne már" vagy hasonló. Az évad első felében folyton azt kérdeztem magamtól, hogy miért nem kezdtem el hamarabb és miért nem adtam esélyt eddig a hasonló sorozatoknak.


Aztán jött a mélyrepülés az évadban és sajnos meg tudtam válaszolni az előbbi kérdésimet. Az 1x18-as rész után történt valami és azon kaptam magam, hogy már nem szórakozom a részeken, sőt a bugyuta poénokon bosszankodom. Számomra nem volt vicces, ahogyan Nick próbálkozott a paradicsom termesztéssel, vagy ahogy Jess pasijának kislánya két perc alatt beleszeretett Nick-be és hisztizett. Pár résszel a vége előtt már a kaszán gondolkoztam, de aztán becsületből csak befejeztem az évadot.
Az évadzáró aztán visszaadta a hitemet, az a rész ismét arra a bájos sorozatra hasonlított, amin olyan jól szórakoztam az évad elején.

Nick és Carline szála halálra idegesített, szerintem szánalomra méltóan viselkedett Nick minden egyes szakításuk után, számomra csöppet sem volt vicces. Cece és Schmidt kapcsolata annál jobban ült el, jó látni, hogy az olyan szoknyavadászoknak, mint Schmidt vannak érzéseik, ők is halálosan szerelmesek tudnak lenni.

Nehezen tudok átfogóan nyilatkozni az évadról, mert amennyire tetszett az eleje, a vége annyira nem. Még megvárom a 2. évad elejét, de ha nem tartják meg az évadzáró szintjét, akkor megválok tőle.

Értékelés: 6/10 

2012. szeptember 1., szombat

Bakiparádék

Egy másik nyomós ok miatt is lehet várni a Szeptembert. Ezek pedig a bakiparádék, angolul bloopers, amelyek többnyire a színészek forgatás alatti hülyéskedését mutatják be. Van akinek bejönnek ezek, mások nem tartják őket viccesnek. Én személy szerint imádom, akár milliószor is képes vagyok megnézni. Ide berakom a személyes kedvencemet, a Castle 4. évados bakiparádéját, a tovább mögé meg jön a többi!





Amerikai Premierek

Így Szeptember elsején rengeteg minden fut át az agyunk. Ősz van, nincs már az a tikkasztó meleg, nincs szabadság. Dolgozni kell, vagy iskolába menni. Lehullanak a levelek, a felhőtlen jó kedvet idegesség és stressz váltja fel. Azonban nekünk, junkie-knak valami jó dolog is van ebben a keserű őszi hónapban. A premierek. Igen, hamarosan viszont láthatjuk kedvenc sorozataink új évadát, amire egész nyáron várnunk kellett!