Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

2011. november 26., szombat

Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris)


Nem szoktam megnézni, hogy az adott filmet ki rendezte, mert ez engem nem igazán érdekel. Talán Woody Allen az egyetlen rendező, akinek a filmjeit sz ő neve miatt nézem meg és eddig nem okozott csalódást. Amikor kijött ez a film, akkor tudta, hogy nekem minél hamarabb meg kell néznem, annak ellenére, hogy a történet nem csigázott fel.

A film egy íróról szól (Owen Wilson), aki a menyasszonyával (Rachel McAdams) és a nő családjával Párizsba utazik. Egyik este éjfélkor megjelenik egy kocsi és a főhősünket az 1920-as évek Párizsába röpíti. Az akkori nagy művészekkel és a példaképével együtt iszogat, bulizik. Az utazás aztán mindennap megismétlődik, süt odáig fajul, hogy a férfi nem akart visszamenni Amerikába. Találkozik többet között Hemingway-jel, Salvador Dalival, Picassoval és a szeretőjével (Marion Cotillard).


A film közben elgondolkoztam, hogy milyen lehet találkozni ezekkel a jelentős művészekkel, akikről csak az iskolában tanulunk. Gil is rácsodálkozott erre és ebből több humoros jelenet is kerekedett. A film, mint minden Allen film tanulságos. Kiderül, hogy Picasso szeretője is egy másik korban szeretne élni, ő egy előző kort tart aranykornak. Azt hiszem ez így van mióta világ a világ. Mindig az általunk aranykornak gondolt korban szeretnénk élni, mert azt gondoljuk, hogy az jobb volt.


Nem jártam még Párizsban, de a film elején látott tájképek alapján egyszer nagyon szeretnék eljutni oda. A film eleje még a város népszerűsítésére is jó lenne (persze erre Párizsnak nincs szüksége), mert csodálatos, ahogyan bemutatja a várost.

A filmhez szükség van elrugaszkodásra a valóságtól, mert elég meseszerű. Akinek nincs meg erre a fogékonysága, az nem fogja élvezni a filmet. Bátran ajánlom azonban mindenkinek, különösen akik szeretik Woody Allent és más filmjeit.

Értékelés: 10/10

2011. november 20., vasárnap

Egy nap (One Day)


David Nicholls azonos című könyve Angliában nagy sikert aratott, így a filmadaptáció sem váratott sokat magára. A könyv nálunk is megjelent, de őszintén szólva én erről csak a film premierje után értesültem, ami elég sajnálatos.


A történet 1988. július 15-én kezdődik, amikor a két főhős Emily (Anne Hathaway) és Dexter (Jim Sturgess) a diplomaosztójuk után együtt töltik az estét. Ekkor még úgy tűnik, hogy egyáltalán nem passzolnak össze, teljesen más személyiségek.
Innentől kezdve több mint 20 éven át mindig július 15-én látjuk őket viszont egy napra. Néha együtt töltik azt az egy napot, máskor külön. Néha valamilyen sorsfordító dráma szemtanúi lehetünk, máskor nem történik semmi különös ezen a napon, de mindketten megtapasztalják az évek során a fiatalkor előnyeit és hátrányait is. A kapcsolatuk pedig ezalatt az idő alatt keresztülmegy hullámhegyeken és völgyeken.

Dexterből sikeres műsorvezető lesz Párizsban, de tanúi lehetünk a lezüllésének is. Megmentésére érkezik a csinos Silvia, akivel összeházasodnak és születik egy lányuk, Jasmine. a házasság azonban nem lesz tartós, mert Silvia félrelép, Dexter szíve pedig egyre inkább Emma felé húz.
Emma felszolgálóként kezd dolgozni, majd tanárként vállal állást és összejön egy fiúval, de egyáltalán nem illenek egymáshoz. Később Párizsba költözik és itt találnak egymásra Dexterrel.
Dexter jelleme ekkorra már kiteljesedik, teljesen leszámol az alkoholista, drogfüggő és mindenkivel ágyba bújó énjével és úgy látjuk végre felnőtt Emmahoz.

Ezen a ponton le is lehetett volna zárni a történetet, mindenki boldogan él az idők végezetéig. De a filmnek ennél sokkal több mondanivalója van. Egyik évben július 15-én (nem emlékszem pontosan melyik évben) Emmat elüti egy kamion és szörnyethal. Innentől kezdve Dexternek meg kell tanulnia egyedül megoldania a problémáit, gondoskodni a lányáról (amikor nála van), illetve feldolgozni Emma elvesztését.
A film nem Dexter visszaemlékezésével zárul, hanem megtudjuk, hogy mi is történt 1988. július 16-án.


Kevés olyan romantikus filmet tudok mondani az elmúlt évekből, ami igazán megfogott. Manapság inkább a bugyuta romantikus vígjátékokra mennek rá, aminek a végét már a film kezdetekor lehet tudni. Több ilyen filmet kéne csinálni, mint az Egy nap.



Értékelés: 10/10

2011. november 13., vasárnap

The Vampire Diaries 3. évad - 9 rész után


Lassan téli szünetre mennek a sorozatok, az általam nézettek közül a The Vampire Diaries vonult szünetre elsőként. Nézzük tehát, hogy milyen is volt a 3. évad eddig leadott 9 része.

Kettős érzéseim vannak eddig az évaddal kapcsolatban, mert ugyan még mindig a legizgalmasabb, leglátványosabb sorozatok közé sorolom, de már jelentkeztek a hibák is bőven.
Klaus még mindig nagyon félelmetes és rendesen sakkban is tartotta Stefant egészen az utolsó részig.
Nekem Klaus megölésének terve túl sok volt, Mikaelt megölni, majd feltámasztani, amivel visszacsalogatják Klaust. Majd kiiktatni Rebekat is, mert mi van ha nem velük van, és még a bálon helyettesíteni Elenat Kathrine-nel. És a Terv mégis kudarcot vallott. Sajnálom, hogy nem Mikaelt hagyták életben Klaus helyett, mert megnéztem volna ahogy sakkban tartja a Mistic Falls-i vámpírokat.

Kathrine távozása (már ha ez az volt) is érdekesen alakult, mert a mindig önző vámpír most előadott egy monológot, hogy mennyire nehéz egy vámpírnak elfojtania az érzéseit stb. Ez annyira nem vall a karakterre, hogy ezen a téren csalódott vagyok. Nekem csalódást okozott továbbá, ahogy Jeremyt és a szellem ex-barátnők kérdését kezelték. Ahogyan a 3x01 kritikában is írtam nagyon érdekelt, hogy mit hoznak ki belőle, de a megvalósítás nem tetszett. Főleg az Anna, Jeremy románc újraéledése. Most komolyan erre mi szükség volt?



A Tyler-Caroline vonal viszont kezd érdekesen alakulni, mivel Klaus Tylert hibriddé változtatta és ez a lánynak nagyon nem tetszik. Főleg mivel mindenben szolgálnia és követnie kell Klaust. Egyébként ez a hibriddé változtatósdi már kezd unalmassá válni.

Mindazok a negatívumok ellenére, amiket leírtam nagyon szeretem a sorozatot, mert a készítők mindig meg tudnak lepni, ezzel fenntartva az érdeklődésemet. Kíváncsian várom, hogy az évad második felében el tudnak-e szakadni a hibrid témától. A 3x09 vége előrevetít egy érdekes, kiélezett küzdelmet Klaus és Stefan között, amit a magam részéről támogatok.

A folytatás tehát januárban fog érkezni, addig lehet átgondolni az eddigieket, bepótolni a lemaradást.

Értékelés: 8/10

2011. november 4., péntek

Once Upon A Time 1x01: Pilot

Végre eljött gyermekkorunk kedvenc meséinek sorozatos feldolgozása, nem is csak a Once Upon A Time, hanem a Grimm is újdonságként hatott, amibe még nem volt alkalmam belenézni.
A történet összességében arról szól, hogy Hófehérke boldogan él, de mikor a gonosz királynő átka lesújt, mindenki elfelejti, hogy valaha mesebeli szereplők voltak, s teljesen hétköznapi életet élnek Storybrooke kisvárosában. Az egyetlen, aki megmentheti az embereket az nem más mint Emma Swan, Hófehérke kislánya, méghozzá ő is csak a 30. születésnapján.


És itt ki is térnék egy kicsit a kérdésre, hogy Jennifer Morrison (igen, Cameron a House-ból) vajpn elég jól szerepel-e vagy inkább vissza kéne küldeni House dokihoz? Hiszen a történet izgalmas, lekötött 40 percig, de Morrison játékát nem éreztem annyira erősnek, a House-ban sokkal jobban értette a dolgát. De ez majd elválik, csak lesz még jobb is.
A rész elég érdekes volt, tényleg lekötött egész idő alatt és elhitette velem, hogy ezt nem érdemes abbahagyni. Ahogy elnéztem az amerikaiaknak is nagyon bejön, remek nézettségi adatokat produkált! 7/10, csak így tovább:)

2011. november 2., szerda

X-factor US: Az első élő show

A műsor kitalálója, Simon Cowell idén Amerikába is elhozta az X-faktort, amely már nálunk a 2. szériáját tapossa. A mentorok (nem úgy mint nálunk) ténylegesen nagy nevek a zenei iparban, hiszen ki ne hallott volna a Pussycat Dolls vezető énekesnőjéről, Nicole Scherzingerről? Mellettük ül még Paula Abdul, koreográfus és énekesnő plusz L.A. Reid, aki olyan hírességeket teremtett, mint Rihanna, Usher és Justin Bieber.
A válogatókról, a táborról és a mentorok házáról nem írtam külön posztot, hiszen sok különbség nincsen a miénkhez képest, azzal a kivétellel, hogy itt tényleges tehetségeket válogatnak be és többen mentek a mentorok házába meg az élő showba is. A csoportok sem teljesen ugyanolyanok, vannak a fiúk, lányok, csapatok, de míg nálunk a 25 fölöttiek, addig a tengerentúl a 30 fölöttiek csoportja a negyedik. 8-8 ember ment minden csoportból a mentorok házába ahol megtudhatták ki lesz a mentoruk. Simon a lányoké, Paula a csapatoké, Nicole a 30 fölöttieké Simon pedig a lányoké lett. Mindenkinek 4-et ki kellett választania, akit visz magával az élő showba, azonban Simonnak megfájdult a szíve, amikor a mezőny egyik legtehetségesebb versenyzőjét, Melanie Amaro-t küldte haza, így végül elment hozzájuk, hogy elmondhassa, mégis viszi magával a döntőbe. Így jött össze a 17 legjobb, akik mehettek az élő showba, azonban itt még nem volt vége a mentorok nehéz döntéseinek, hiszen miután minden mentoráltjuk énekelt nekik, ki kellett választaniuk egyet (Simonnak kettőt), akit hazaküldenek.


Először L.A. Reid mentoráltjai, a fiúk léptek a színpadra. Philip Lomax (I'm a Beliver), Astro (Jump), Chirs Rene (Love Don't Live Here Anymore) és Marcus Canty (Don't You Really Want To Heart Me). Az volt az érzésem, hogy L.A. végezte a leggyérebb munkát a fiúkkal, sajnos a dalválasztások sem voltak az igaziak. Végül Philip Lomax-ot küldte haza.
Nicole már jobb munkát végzett a 30-on túli versenyzőivel. Dexter (I Kissed A Girl), Josh Krajcik (Forever Young), LeRoy Bell (Nobody Knows) és Stacy Francis (One More Try). A választása azonban sajnos már nem volt olyan remek, mint a felkészítése. Persze talán a legerősebb és mégis legjobban rászoruló csapatról beszélünk, azonban szerintem a 60 évese LeRoynak kellett volna távoznia, de Nicole inkább a fedél nélküli Dexterre voksolt.
Simon Cowell versenyzői  a lányok is igencsak sokszínű produkciókat mutattak. Drew Ryniewicz (What A Feeling), Melanie Amoro (I Have Nothing), Simone Battle (Just Be Good To Me), Tiah Tolliver (Sweet Dreams), Rachel Crow (Baby). Nem tudom, a lányok körében miért lett ilyen népszerű Justin Bieber Baby című számát feldolgozva elénekelni, de úgy tűnik beválik. Simon is elég sokat dolgozott, azonban neki a 2 leggyengébbet kellett kiejtenie, így Simone és Tiah távozott, amivel teljes mértékben egyetértek.


A legkomolyabban viszont Paula Abdul vette a mentorságot, hiszen mind a négy csapatának remek számot választott és remek produkciót hozott össze, főleg hogy abból 2-t ők raktak össze a táborban. Lakoda Rayne (Come On Eileen), Brewer Boys (Rich Girl), InTENsity (Footloose) és a Stereo Hogzz (Try A Little Tenderness). Azonban egy csapatnak mennie kellett, s a választás a Brewer Boys-ra esett, így ők nem folytathatják a versenyt.
Így meg is lenne a legjobb 12: Astro, Chris, Marcus, Josh, LeRoy, Stacy, Drew, Melanie, Rachel, Lakoda Rayne, InTENsity és a Stereo Hogzz! Innen már ugyanúgy megy a verseny mint nálunk, közönség szavazással (ja igen, már 5 féleképpen lehet szavazni, abból az egyik Twitteren keresztül zajlik) majd a 2 legkevesebb szavazatot kapó párbajozik, ezután a mentorok döntenek.