Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

2011. szeptember 30., péntek

The Good Wife - Elkezdődött a 3. évad


Már az 1. részben is világosan látszott, hogy a 3. évadban sok minden másként lesz. Alicia és Peter különköltöztek, és ezzel párhuzamosan Alicia és Will szabadjára engedhették az érzéseiket. A kapcsolatuk azonban titkos, így az irodában el kell játszaniuk, hogy semmi közük egymáshoz. Ez a színjáték talán túlságosan is jól sikerült, mert a nézőket is teljesen átverték. Ameddig nem derült ki, hogy csak megjátsszák a távolságtartást az irodában, nem tudtam elképzelni, hogy miért olyan kemény Will Aliciaval.


Alicia tehát boldogabb és felszabadultabb és ezt a változást jelzi az új frizurája is, ami szerintem elég furcsa, a régi jobban állt neki. De ha ez lesz a legnagyobb probléma a sorozattal, akkor azt hiszem jó kis szezonnak nézünk elébe.

A kialakult helyzet sokkal több konfliktust fog szülni a szereplők között. Például Alicia és Peter között, akik a tárgyalótermen belül szembekerültek egymással. Jól ismerik egymást és Peter nem is gondolkozik sokat, hogy ezt kihasználva győzze le a feleségét.
A bomba meg majd csak akkor fog felrobbanni, ha kitudódik Alicia és Will bimbózó kapcsolata.


Caryről nem igazán tudom eldönteni, hogy melyik oldalon áll. Elvileg Petert támogatja, de egyszer-egyszer az igazság mellé áll és segít feltárni azt, akkor is ha ezzel elveszíti az ügyet. Cary egyébként egy zseniális ügyész és nagyon jól taktikázik a tárgyalóteremben.

A 3. évad kezdete tehát hozta a megszokott magas színvonalat minden téren, amit remélhetőleg megtart az évad végéig.

Értékelés: 10/10

Revenge - 1x01 Pilot


Ebben a sorozatban nem sok időt vesztegettek a szereplők, helyszín bemutatására. Rögtön a második jelenetben egy szereplő meggyilkolásának a szemtanúi lehetünk, amihez a jelek szerint a főhősnőnek is köze van. A gyilkosság után hirtelen visszaugrunk az időben 5 hónapot, egészen Emily /Amanda visszatéréséig Hamptonba.




A történet a múltban is játszódik, ami magyarázattal szolgál arra, hogy miért szeretne Emily bosszút állni. Gyerekkorában elveszített mindent, intézetben vált kislányból felnőtt, érett nővé. A helyében nyilván sokan szeretnének elégtételt venni azon a családon, akik ezt tették vele. Hamptonban senki sem ismeri fel, kivéve Nolant, aki felnőttként is látta Amandat.

David elcsábítása tökéletes megoldásnak tűnik a bosszúhoz, hiszen ő is ott rúg majd Victoriaba, ahol a legjobban fáj neki. Emily/Amanda eddig nagyon jól mozgatja a szálakat, mindent az irányítása alatt tart de tartok tőle, hogy nem lesz ez mindig így.

A Lidia-Conrad románc kicsit megdöbbentő volt, de már nem először adták elő a férj és a legjobb barátnő esetét. Különösen tetszett, ahogy Victoria elküldte Lidiat a partyról, jelezve, hogy vele senki sem szórakozhat büntetlenül. Persze a lebukásukhoz kellett Emily/Amanda is, aki ártalmatlanságot színlelve kiadja a titkot.


A pilot szerintem zseniális volt, már alig várom, hogy láthassam a folytatást. Egyetlen kételyem van csak a sorozattal kapcsolatban. Mi lesz ha véghez vitte Amanda a bosszút?
Erre a kérdésekre csak később kaphatjuk meg a választ, addig is élvezzük ki a Revenge minden részét.

Értékelés: 10/10

2011. szeptember 29., csütörtök

Community: elkezdődött a 3. évad

Az eleje zseniális volt. Tényleg. Már kezdtem elhinni, hogy nagyon jó kezdést hoztak össze, azonban csalódnom kellett.
Az első jelenetben a csapat egy (akinek nem esett volna le, Glee kifigurázása végett) számot adott elő melyben eléneklik, hogy végre minden jó lesz, az idei év más lesz, amelyet a dékán is kihangsúlyoz egyben azzal, hogy idén nem lesz paintball. Na persze. Egyébként a dékán új külsőt öltött, szakállat növesztett és így talán kevésbé néz ki szerencsétlenül.


A történet egyébként nem túl izgalmas, szokásos Pierce vs. Jeff harc folyik, ki legyen benne a csoportban és ki nem. Chang mindeközben boldogan éli világát a szellőzőben, azonban a dékán azt hiszi, mókus az így szakembereket hív, hogy kiirtsa. Ezen kívül új tanár érkezik, plusz a dékánnak is lesz egy ellenfele, aki a Greendale egyik melléképületében dolgozik.
Abed sorozatfüggősége persze az idei évadban sem hiányozhat. Most éppen az a gondja, hogy a Cougar Town csak midseason lesz, de ne aggódjunk, hiszen Britta talál neki jobbnál-jobb angol sorozatokat. Ilyen például az Inspector Spacetime, ami vajon mi is lehet..?


A rész maga nem igazán jött be, egyetlen jó poént se tudnék felidézni és a végén Jeff dührohama a baltával szörnyű volt. Rengeteg fölösleges szál volt, az egyetlen ami tetszett, az Abed-es meg talán az új tanár beszéde(ami közben megszólalt párszor Jeff telefonja). Szóval ez most csak 4/10, azért még maradok hátha lesz jobb, hisz előző években is ezt tapasztaltam.

The Big Bang Theory: elkezdődött az 5. évad

Idén dupla epizóddal vágtak neki fizikusaink az évadnyitónak, s mint mindig, most is remekre sikerültek.Én mindig is ahhoz a kevés emberhez tartoztam, akik cseppet sem tartják mókásnak a How I Met Your Mother-t, ezzel szemben a TBBT-t annál inkább. Lehet, hogy most sokan lehurrognak, de talán a jelenleg is futó sorozatok legjobb sitcomjáról beszélünk.


Az epizód talán 1-2 óra ugrással folytatódott, mint ahol az évadzáró abbamaradt. Sheldon 2 percet agyalt a Ez nem az, aminek látszik mondaton, ami Penny száján csúszott ki, majd amikor Leonard fölvilágosította, hogy a lány hazudott, levette a gondolkodó sapkáját.
A rész fontosabb pontjai voltak, hogy Leonard nehezen tudott rájönni a chatszex fortélyaira(mert ugye barátnője kicsit távol van), de szerencséjére Howard föltalált egy távsmároló gépet, amelyen 3 percig demonstrálta, hogyan működik.


Penny közben emészti magát a történtek miatt, el is megy egy rövid időre a 'besztikéje' lakásába, azonban Raj elárulja, hogy igazából nem is az történt amire gondol, s végül hazamegy. Majd kitalálja, hogy már semmi keresnivalója a környéken, ezért visszaköltözik szülőhazájába. Ekkor egy váratlan telefonhívás jön a főnökétől, aki közli a jó hírt: Penny játszhat az aranyeres reklámban!


Sheldon a sok dráma közben nem vágyik másra, csak egy kis paintballra, s föláldozza magát, hogy a többiek lelőhessék az ellenséget. A rész(ek) mint ahogy már írtam remekre sikerültek, jól fölépített, jó viccekkel teli. Talán Raj karakterére egy kicsit többet szánhattak volna, mint a női dolgai, de azért adok rá 8/10-et. Bazinga!

The Big Bang Theory: elkezdődött az 5.évad

Idén dupla epizóddal vágtak neki fizikusaink az évadnyitónak, s mint mindig, most is remekre sikerültek.Én mindig is ahhoz a kevés emberhez tartoztam, akik cseppet sem tartják mókásnak a How I Met Your Mother-t, ezzel szemben a TBBT-t annál inkább. Lehet, hogy most sokan lehurrognak, de talán a jelenleg is futó sorozatok legjobb sitcomjáról beszélünk.


Az epizód talán 1-2 óra ugrással folytatódott, mint ahol az évadzáró abbamaradt. Sheldon 2 percet agyalt a Ez nem az, aminek látszik mondaton, ami Penny száján csúszott ki, majd amikor Leonard fölvilágosította, hogy a lány hazudott, levette a gondolkodó sapkáját.
A rész fontosabb pontjai voltak, hogy Leonard nehezen tudott rájönni a chatszex fortélyaira(mert ugye barátnője kicsit távol van), de szerencséjére Howard föltalált egy távsmároló gépet, amelyen 3 percig demonstrálta, hogyan működik.


Penny közben emészti magát a történtek miatt, el is megy egy rövid időre a 'besztikéje' lakásába, azonban Raj elárulja, hogy igazából nem is az történt amire gondol, s végül hazamegy. Majd kitalálja, hogy már semmi keresnivalója a környéken, ezért visszaköltözik szülőhazájába. Ekkor egy váratlan telefonhívás jön a főnökétől, aki közli a jó hírt: Penny játszhat az aranyeres reklámban!


Sheldon a sok dráma közben nem vágyik másra, csak egy kis paintballra, s föláldozza magát, hogy a többiek lelőhessék az ellenséget. A rész(ek) mint ahogy már írtam remekre sikerültek, jól fölépített, jó viccekkel teli. Talán Raj karakterére egy kicsit többet szánhattak volna, mint a női dolgai, de azért adok rá 8/10-et. Bazinga!

Premier - R.I.S. Paris (Párizsi helyszínelők)


Az m1 is bepróbálkozik egy helyszínelős sorozattal, amelynek a premierje október 3-án 21.10-től lesz. A nyomozók azonban ezúttal Európában, méghozzá Párizsban helyszínelnek. Az m1 nagyon bízhat a sorozat sikerében, ugyanis az eddig elkészült 6 évadból 5-öt megszakítás nélkül le fog vetíteni.

Történet: Marc Venturi (Jean-Pierre Micheal) a párizsi rendőrség helyszínelő csoportjának a vezetője és kollégái bűntényeken dolgoznak, és a lehető legtöbb bizonyítékot próbálják meg összegyűjteni.

2011. szeptember 28., szerda

Charlie's Angels - 1x01 Pilot


Szkeptikus voltam ezzel a sorozattal kapcsolatban, ugyanis a feldolgozások mostanában nem igazán tudtak sikeresek lenni. A pilot alapján a szkepticizmusom beigazolódni látszik.

Az első 10 percben az Angyalok akcióba lendülnek, megmentenek egy lányt, majd ezután egyiküket, Gloriat megölik. Természetesen a lányok ezt nem hagyhatják annyiban és elfogják a gyilkost Gloria gyerekkori barátnőjének a segítségével. A lányt ezután maguk közé fogadják, hiszen Charlie Angyalai hárman vannak.


Az Angyalok természetesen a legmodernebb eszközökkel rendelkeznek, és úgy harcolnak mint a nindzsák. Ezekkel még nem is lenne semmi gond, ha ehhez valamirevaló színésznőket társítanak. Minka Kelly (az újonnan csatlakozott Angyal) még elmegy, de a többiek csapnivalóak, beleértve a segédjüket is. A történetvezetés sem a legjobb, a bűnöst mindig kb. 10 perc alatt megtalálják. A repülést szimuláló jelenetre meg már nem tudok mit mondani. Most komolyan a csajnak nem tűnt fel, hogy nem a levegőben vannak?


A leginkább zavaró számomra mégis a párbeszédek voltak, ennyi sületlenséget még nem nagyon hallottam egy részen belül. Gondolok itt a Gloria halálakor elhagzott "I never thought my heart could hurt this much!" mondatra és társaira.

Nagyon nem szeretek sorozatot elkaszálni, de ha marad a következő részekre is a színvonal, akkor ez lesz a sorsa.

Értékelés: 3/10

2011. szeptember 27., kedd

90210 - Elkezdődött a 4. évad



Szándékosan a 4x02 után írok kritikát az évad indulásáról, ugyanis a 4x01-ben nem derült ki, hogy merre tart a sorozat, tudja-e tartani a 3. évad színvonalát.

Két rész után úgy gondolom, hogy a színvonalat nem sikerült sajnos megtartani. Az évad első részében eltüntették Maxet, miután kiderült, hogy a terhességi teszt téves volt, és Teddynek is az volt az utolsó része.
Max nélkül viszont Naomi karaktere visszasüllyedt a rideg és a népszerűségért semmitől sem visszariadó Naomivá. Vesz egy házat, természetesen tart egy nagy bulit, majd a börtönben végzi miután egy szekta (vagy klub vagymi) vezetője feldobja őket, ugyanis Naomi elhappolta a szekta elől a házat. Szerintem ez a szál nevetséges. Nyilván a környéken csak az az egy ház létezett, ami megfelel nekik.

Liam viselkedése meg érthetetlen a számomra. Először megkéri Annie kezét, majd a visszautasítástól szenved, a következő pillanatban pedig szerelmet vall egy fiatal özvegynek, akit a hajóról ismer. WTF?



Visszatért Adrianna és állítólag megjavult de ezt mintha már hallottam volna egyszer. Mindenesetre összeállt egy rövid időre Dixon szobatársával és állandóan takarított utánuk, majd Navid húgának keresésében is aktívan részt vett, hogy bizonyítsa a változást. Annak örülnék azért, ha visszairányítanák az énekléshez, mert az áll neki a legjobban.

Nem igazán látom, hogy mit szeretnének ebben az évadban, de a fergeteges partik és a kavarások, bosszúk már kevésnek fognak bizonyulni. Ahogy ebben a két részben is kevés volt. Legalábbis nekem.

Értékelés: 5/10

2011. szeptember 25., vasárnap

Glee - Elkezdődött a 3. évad



A gyengére sikerült 2. évad után kaptunk egy olyan szezonnyitót, ami jó építkezési alap lehet. Ha ezt az alkotók kellően ki tudják használni, akkor lehet ebből egy nagyon jó évad.

Több szereplőt is kiírtak (Sam, Lauren, Warblers), közülük csak Sam fog egy kicsit hiányozni a többiek viszont engem nagyon idegesítettek, így örülök a távozásuknak.
Quinn lázadásával nem igazán tudtam mit kezdeni. Az egész olyan összecsapottnak tűnt, nem igazén adtak erre a nagy változásra indokot.
Sue újból gonosz, és remélem vetélkedésüket Willel folytatni fogják, mert abból mindig mókás jelenetek kerekednek.


A szezonnyitóban nagyon tetszett a Rachel-Kurt vonal, ahogyan megnyíltak egymásnak és beszéltek a félelmeikről. A The Glee Project által lehetőséget kapó Lindsey egy nagyon jó musical betétet énekelt. Kár, hogy csak 2 részben kapott szerepet.
A zenék korrektek voltak, és végre számomra is megfelelő mennyiségű dalt tettek a részbe.

Értékelés: 7/10

2011. szeptember 24., szombat

X-faktor: vége az előválogatónak


Teljesen pontosan 4 hete kezdődött meg hazánkban a tehetségkutató 2.szériája. A 4 zsűrinek(Geszti Péter,Keresztes Ildikó,Malek Miklós,Nagy Feró) több 10000 emberből kellett kiválasztaniuk a 150 legjobbat. A 4 előválogatón voltak megható, de nagyon vicces pillanatok is. Véleményem szerint gyengébb a mezőny a tavalyihoz képest, nagyon sok továbbengedéssel nem értettem egyet. Viszont Keresztes egyszer sem sírta el magát, még a Cserháti számnál sem, ami jó pont!
Nem csak a jelentkezők tehetségtelensége, vicces mozdulatai vagy ügyetlenkedése csalt mosolyt az arcunkra, hanem a zsűri 1-1 vicces megjegyzései is. S az is kiderült hogy rengetegszer a legkritikusabb mentor (Malek) szavazata nélkül jutott tovább pár versenyző.

Itt vannak a továbbjutók egy része: Kelemen Csaba(Lil C.), Hajdu Beáta és Mariann, The Rocktenors, Kováts Veronika, Gubik Petra, Barna Gergely, Géczi András, Demes Tamás, Nánássy Tibor, Borzné Kovács Violetta, Kumich Tamás, Oltyán Attila, Tarsoly Arnold, Németh Katica, Muri Enikő, Gyurcsík Tibor, Tóth Gabi, Luther Beuka, Csotó Szilvia és Berta Kitti, Farkas Éva, Kocsis Tibor, Léki Bence, Aghazadeh Mehid, Tarány Tamás, Maria Mamah, Samu Krisztina Mazsi, Veresné Bagosi Alexandra, Bagossy Norbert, Baricz Gergely.


Ne feledjétek jövőhéten már tábor, szóval szombaton (19:30) és vasárnap (19:00) IS lesz X-faktor!

Fringe: elkezdődött a 4. évad

Egy egészen különleges évadzárót kaptunk a készítőktől, melyben Peter a gép segítségével utazott az időben 15 évet, majd mikor visszatért egy hidat épített a 2 univerzum közé, azonban mielőtt befejezhette volna a mondandóját, hirtelen köddé vált. Ezt az Observerek azzal magyarázták, hogy elvégezte a dolgát. Tehát a nyáron a Fringe-rajongók be voltak zsongva, hogy akkor most mi van, hol is van Peter Bishop?


A 4. évad első része úgy zajlott le, mintha nem is ismerték volna Petert. A csapat az ugyanaz, plusz betársul hozzájuk Lincoln(Seth Gabel), akivel már egy részben összefutottunk és az alteregóját jobban is megismerhettük. Walter azonban teljesen más kaliberű ember, mint akit eddig ismertünk. Persze, a viccei meg az édesség imádata megmaradt, azonban a lábát sem meri kitenni a laborból.


Alteregókból egyedül Oliviáé volt jelen, ő is csak az elején annyira, míg elosztották az eseteket és egy-két szarkasztikus megjegyzést tettek a másik univerzumával kapcsolatban. Annak ellenére, hogy Joshua Jackson(Peter) nem volt jelen, mégis feltűnt valamiféle szellemként 1-1 másodpercre, sőt Walter a TV-ben is látta őt. Amitől szegény kicsit bedilizett.


Az ügy nem volt valami érdekfeszítő. Egy emberi alakváltót üldöztek, akinek olyasmi átlátszó bőre volt, mint anno a pilotban John Scottnak. Az az igazság, hogy nem tudom mennyire lesznek érdekfeszítőek az ügyek számunkra így, hogy már tudjuk: mindegyik okozója a másik világ.
Fontos szerepet játszottak még az Observerek, vagyis hát legfőképp kedvenc Observer-ünk, aki anno megmentette a kis Petert. Megparancsolta neki a főnöke, vagy mi az neki, hogy tüntesse el Petert az idővonalból. Már majdnem meg is tette, mikor végül meggondolta magát. Hallelujah!


A rész maga kellően izgalmas volt, szépen fölvezették ezt a Fringe Peter nélkül dolgot, többnyire meg is magyarázták kinek milyen volt az élete nélküle. Örülök, hogy nem csaptak rögtön a közepébe, s annak is, hogy a 'mi' Lincolnunk is csatlakozott a csapathoz(ja igen, a munkatársát ölték meg abban az ügyben, amin épp Oliviáék dolgoztak, s így kerültek össze). Anna Torv szokásosan zseniálisan alakította a 2 karaktert egy jelenetben, azonban sajnáltam, hogy a többiek alteregóját nem láthattuk. Na majd a következő részben! Ez így most 8/10 volt. Oh, mennyire hiányoztál Fringe!:)

2011. szeptember 23., péntek

The New Girl 1x01: Pilot

Nyáron még nem igazán keltette föl az érdeklődésemet, sőt kifejezetten nem akartam belenézni, mikor megláttam az előzetest. És azt gondoltam, hogy oké, hogy ZooeyDeschanel unszimpatikus színésznő számomra, de attól még összehozhat egy nagyon jó sitcomot. Hát nem igazán jött össze.


A történet lényegében annyi, hogy Jess szakít a pasijával és új apartmant keres. Az interneten megismerkedik 3 fickóval, akiknél éppen van egy szabad hely. Nem kell őket túl sokat győzködni, a lány beköltözik. Majd kezd egy kicsit idegeikre menni az egész napos Dirty Dancing nézés, így egy randit szerveznek neki, hogy kimozduljon otthonról, azonban az sem sül el túl jól.


Míg az állandóan síró, éneklő Jess karaktere iszonyúan idegesítő, addig a 3 fiú egész érdekesnek bizonyul. Belőlük még ki lehet hozni valamit. A poénok se túl nevetősek, de például a Community-nek is ez a szépsége.
20 percből nem lehet túl nagy ítéletet meghozni, hiszen föl kellett vezetniük a történetet, megismertetni velünk a 4 főszereplőt. Szóval ez most 5/10, s reménykedjünk, hogy lesz jobb is :)

2011. szeptember 22., csütörtök

Unforgettable - 1x01 Pilot


Nekem ez már a sokadik nyomozós sorozatom,ezért sok meglepetés nem ért a pilotban.
Van egy ex-nyomozónő, Carrie, aki a nővére halálát nem tudta megemészteni, ezért visszavonult és önkéntesként dolgozik egy öregek otthonában. Carrie nem egyátlagos nő, ugyanis semmit sem képes elfelejteni, vagyis mindenre ami történt vele az életben hajszálpontosan vissza tud emlékezni. A sorozat szerint összesen 5-6 ilyen ember él Amerikában. Ezt az adottságát kihasználva segít a rendőrségnek kézre keríteni az egyik szomszédja gyilkosát.

A sorozat Carrie képességén kívül nem sokban különbözik a többi, általunk már ismert (CSI sorozatok, Bones stb.) szériáktól. A nyomozás, ügymegoldás az 1. részben nem volt annyira pörgős, kiszámíthatatlan és érdekes, mint amennyire kellett volna. Illetve az utolsó pillanatig nem derült ki kicsoda a gyilkos valójában, de ez kevésnek bizonyult a számomra. A jövőben ennél többre számítok ezen a téren.



A pilot végig lekötött, a flashback-ek kifejezetten érdekesek voltak, de nem vagyok benne biztos, hogy évadokon keresztül ebből meg tudnának élni a készítők. Carrie titokzatos múltjára, a nővére gyilkosságára is előbb-utóbb fény fog derülni, úgyhogy valamit még adniuk kell a forgatókönyvíróknak a sikerhez.



A főszereplőt, Poppy Montgomery-t szerintem sokan ismerik a Without a Trace (Nyomtalanul) című sorozatból. Ebben a sorozatban szerintem jobban kibontakozhat, megmutathatja a tehetségét, amennyiben erre adnak neki lehetőséget.

A sorozat többi karaktere, színésze elég középszerűnek tűnik így elsőre, olyan tipikus nyomozók benyomását keltik.

Én drukkolok a sorozatnak, mert szerintem van benne fantázia.

Értékelés: 6/10

2011. szeptember 21., szerda

Premier - Acorralada (Sarokba szorítva)


Az RTL Klub is váltott a török sorozatokról a telenovellákra, ugyanis október 6-án mutatja be az Acorralada-t, Sarokba szorítva címmel 16.15-től. A sorozatot dupla részekkel fogják vetíteni.

Történet: Fedora Garcenak (Sonya Smith) tökéletes élete volt addig, amíg Octavia Irazabal (Frances Ondiviela) tönkre nem tette azt: megölte a férjét, elvette tőle a lányait és a jól menő cégét. Ráadásul hamisan meg is vádolja, így Fedora börtönbe kerül.
Többévnyi börtönbüntetés után kiszabadul és megesküszik, hogy visszaszerez mindent, amit elloptak tőle. Egy bárban kezd el dolgozni énekesnőként La Gaviata álnéven.
Közben Fedora idősebbik lánya, Diana (Alejandra Lazcano) beleszeret Octavia fiába, Maximilianoba (David Zepada). Diananak ugyanazokat a megaláztatásokat kell elszenvednie Octaviatól, mint annak idején az édesanyjának, de őt segíti Fedora anélkül, hogy tudná, hogy a lánya.
Fedora másik lánya, Gaby (Mariana Torres) szolgálóként dolgozik az Izrabal családnál és titokban szerelmes Octavia másik fiába, Larrybe (William Levy).

A sorozatban még, olyan nálunk is jól ismert sztárok tűnnek fel, mint Jorge Luis Pila (Ördögi kör), Elizabeth Gutiérez (A bosszú álarca), Julián Gil (Kettős játszma), vagy Yul Bürkle ( A liliomlány).

2011. szeptember 20., kedd

Suits: vége az 1. évadnak

Véget ért a nyár egyik legnagyobb újdonsága, a Suits. A sorozat felépítését én talán a House-hoz tudnám hasonlítani: adott az érzéketlen főnök, egy eset amit először megoldani látszik, majd majdnem elvesztik az ügyet (meghal a beteg), azonban a végén egy remek ötlettel rukkol elő az egyik főhős és happy end lesz. A különbség mégis, hogy a Suits-nak nem minden része volt ilyen, s Harvey Specter nem olyen érzéketlen tahó, mint Gregory House.


Az évadzáró az előző rész végének a folytatása volt: vagyis Harvey felkutatta az illetőt, akit 12 évvel ezelőtt ártatlanul csukatott le. Eközben izzott a levegő Mike-Jenny és Rachel között. Amit viszont nagyon nem díjaztam, hogy Trevor (Mike ex-BFF-je) visszajött. S itt belekevertek egy kis szappanoperát, hogy most Mike mit csinál, elmondja-e Trevornak(hogy az ex-barátnőjével jár), s hogy kit is szeret igazán. Végül a fiú rájön, s a rész egy cliffhanger-rel zárul.


Ahogy azt már említettem, nem vagyok és soha nem is voltam oda a tárgyalós, ügyvédes filmekért/sorozatokért, de ez megfogott. Talán azért is, mert még nem igazán voltunk tárgyalóteremben, ezenkívül a kellő komolyságot tökéletesen egyenlíteni tudták humoros megjegyzésekkel, és magával Louis karakterével. Annak is örülök, hogy voltak irodán kívüli jelenetek, amikor épp otthon voltak vagy bárban.


Persze a feszültség is megvolt bennünk kellőképp, már nem is csak az ügyek miatt, hanem például, hogy rájönnek-e, hogy Mike-nak nincs diplomája, vagy Rachel felfüggesztése. A szerelmi-szál viszont annyira nem volt az ínyemre. Még korai volt összehozni Mike-ot valakivel, főleg hogy az a valaki a legjobb barátjának exe. Mindenki tudja, hogy ez a legeslegfontosabb dolog a legjobb barátoknál : nem jövünk össze a másik volt barátnőjével! Sajnos ez Mike-ot hidegen hagyta, s talán ez lesz kárára, azonban mivel ő a főszereplő valahogy mégis megfogja úszni a dolgot.



Volt 1-1 epizód, aminél kicsit lelassult a történet, de összességében egy kellően komoly de egyben humoros sorozatot ismerhettünk meg, s láthattuk az első évadát. Az évadzáró sajnos nem sikerült olyan tökéletesre, de a 7/10-et megérdemli.

2011. szeptember 17., szombat

The Vampire Diaries (Vámpírnaplók) - Elkezdődött a 3. évad


A The Vampire Diaries legújabb évadának kezdete nem volt éppen a legizgalmasabb rész. Kicsit hasonlított az 1. évad kezdetére, vagyis eget rengető dolgok nem történtek benne. A rész nagy része a történeti síkot vázolta fel, amelyen haladni szeretnének. Alapvetően szerintem ez nem probléma, nem kell minden résznek pörgősnek lennie, kellenek az átkötő részek mint ez is.

Kiderült, hogy Klaus hibrideket akar létrehozni, amihez Stefanra van szüksége. Paul Wesleynek azonban nem sikerült sajnos hitelesen eljátszania a gonosz vámpírt, ez Ian-nek sokkal jobban megy. Ő viszont jelenleg a jó vámpírt alakítja, ami viszont Paulnak megy jobban.


Caroline karaktere a legérdekesebb most és a részvégi fordulat (annyira nem meglepő) is az ő karakteréhez köthető. Az más kérdés, hogy ebből mit fognak még kihozni.

Kisebb csalódást okozott Elena szülinapi bulija, hiszen semmi érdekes nem történt ott, ahhoz képest, hogy ezzel az eseménnyel reklámozták az új évadot.


Számomra Jeremy és a halott exbarátnői szál a legérdekesebb, de az évadnyitóban erről sem tudtunk meg semmi újat.

Az évadnyitó tehát átkötő résznek teljesen megfelelt, felvázolta az alapszituációt és ebben az évadban ennél már csak jobb jöhet.

Értékelés: 6/10

Misfits: Vegas Baby!

Köztudott tény, hogy Robert Sheehan (Nathan) otthagyja a sorozatot. Ezért az írók egy 9 perces webes részt írtak, rendeztek, hogy a rajongók is megérthessék, milyen módon száll ki Nathan. A történet röviden annyi, hogy a kis család elmegy Vegasba, Nathan pókerezik, és mindent megnyer, azonban rajtakapják, hogy csalt és kisebb kergetőzés után végül elkapják és börtönbe kerül. Egyetlen telefonhívását Simonnak szenteli, azonban nincs telefonközelben, így az új fiú veszi föl, majd mikor rádöbben, nem tudja kivel beszél, lecsapja a telefont. Nathan még elordítja magát, hogy Save me, Barry!, amit ugye akkor ordított, mielőtt meghalt(és föltámadt).



Nagyon sajnálom, hogy pont a legjobb karakterét veszítette el a sorozat, tényleg olyan dumái voltak, hogy azokon meg lehetett halni :D Azonban ez a videó teljesen korrekt volt, tök Nathen-ös meg minden. Szóval köszönjük a sok szép pillanatot, és reméljük még visszatérsz a Misfitsbe Reobert. :( Az új fiú miatt meg csurizzunk, hogy jó legyen!
Itt van a rész, gyorsan nézzétek meg, töltsétek le, amíg még lehet!

Ringer 1x01: Pilot

Az ősz számomra egyik legvárósabb sorozatáról beszélünk, már nem is azért, mert a Buffy főhőse, Sarah Michelle Gellar végre visszatért a tévéképernyőre, hanem mert úgy gondoltam, izgalmas dolgokat tudnak kihozni ebből a történetből a készítők. De tévedtem.
A történet középpontjában egy ikerpár, Bridget és Siobhan áll. A két lány ellentéte egymásnak: Bridget egy alkoholista, ex-sztriptíztáncosnő, akit lecsuknak ha nem tanúskodik egy bűnös ellen. Eközben Siobhannak látszólag tökéletes élete van: férj, óriási lakás, rengeteg pénz. Majd a két iker több év után ismét találkozik, s egy motorcsónakázás során (aminek a hátterét valami hihetetlen bénán oldották meg) Siobhan eltűnik. Bridget-nek nincs más döntése, átveszi a helyét.


Ekkor azonban jön egy kis szappanopera-szál: mint kiderül Siobhan legjobb barátnőjét csalja a férje, nem mással, mint Siobhannal. S ennyi nem elég, még az orvosa is telefonál, hogy terhes(valószínűleg nem a férjétől). A vége pedig egy jó kis cliffhanger-rel zárul: az igazi Siobhan mégis életben van, valahol Párizsban.
Szóval, sajnos rengeteg csalódás ért ezzel a pilottal kapcsolatban. Kezdjük ott, hogy SMG-t egy nagyon tehetséges színésznőnek tartom, azonban az ikereken semmi különbséget nem vettem észre azon kívül, hogy máshogy hordják a hajukat és másképp öltözködnek. Ez okés, de ilyet egy teljesen hétköznapi ember is el tud játszani. A színésznő azért színésznő, mert tehetséges és egyszerre két különböző karaktert el tud játszani, ha kell, s mimikáján, fejszerkezetén észlelni véljük a különbséget.


Vegyük példának a Fringe-t: Joshua Jacksonon kívül minden főszereplőnek el kell játszania az alteregójukat(ugye-ugye párhuzamos univerzum) és egyszer nem volt, hogy mondtam volna például Walternate-re, hogy ó ez olyan Walteres volt! Igen, mert a két karakter teljesen különböző, ezt még a The Lying Game-es Alexandra Chando is képes volt szemléltetni.
A következő gondomat a rendezők rovására írnám. Például a motorcsónakos jelenetnél - ahogy már korábban említettem - annyira látszott, hogy az csak mű háttér, hogy az nagyon durva. Anno a Jóbarátokban látszott ennyire, de könyörgöm az egy 2004-ig tartó sorozat volt, ma már azért sokkal jobb a technika. Egy kicsit több pénzt is rákölthettek volna, mivel amikor az ikrek beszélgettek, akkor is nagyon látszott, hogy be van vágva.


Amivel még gondom volt az maga a történet. Legalábbis a felépítése. Mert egy tinisorozatnál még édes ez a szappanoperás 'ezzel csallak, azzal jövök össze, de nem is én vagyok az a lány akinek hisztek' szitu, de felnőtt embereknél azért egy kicsit komolyabbat vártam volna. Tehát a sorozat nagy csalódás volt, nem tudom, hogy folytatom-e, talán megnézem, hogy tudnak-e még valami jót kihozni ebből az írók, de ez így most csak 4/10.

2011. szeptember 11., vasárnap

X-faktor 2.-A második előválogató

Míg az első válogató még annyira nem, ez már jócskán tele volt meglepetésekkel. Voltak bőven vicces figurák, nulla hangúak, de nagyon kellemes meglepetések is. A próbálkozók között megismerhettük Vági Katalint, aki nem csak egy Lady GaGa számot hozott magával, hanem még kinézetre is pontosan lemásolta az énekesnőt. Hangja persze nem igazán volt.



Géczi András - aki nem mellesleg gödöllői - már nagyobb sikernek bizonyult. Bruno Mars&Travie McCoy közös számát a Billionaire-t énekelte, rap részét saját szöveggel, ami mind a zsűrit, mind a közönséget megnyerte, így 4 igennel távozhatott. Nánássy Tibor szintén továbbjutott, bár az X-faktorosra átdolgozott Pokémon főcímdal nekem cseppet sem nyerte el a tetszésemet, sőt inkább röhögőgörcs tört ki rajtam.


Demes Tamás, aki egy női hangra írt dalt valami iszonyú szépen elénekelt mély férfihangján, szintén továbbjutott. Sződy Zsolt és testvére, Sződy Szabolcs külön próbálkoztak, hogy több sikert elérhessenek, mint anno a Vastag testvérek. Sajnos erre nem került sor, hiszen förtelmes hangjuk hallatán még a válogatón se jutottak tovább. Majd jött Borzné Kovács Violetta (akinek a nevével a mentorok jól elviccelődtek) 2 gyermekes család anya, gyönyörű hangját megmutatván 4 igennel beszavazták.


A legnagyobb meglepetést számomra Oltyán Attila továbbjutása jelentette. Az alapból normálisnak tűnő férfi, napszemüveggel a fején, mondván 'stílus', ment be az X-faktor színpadára. S amint elkezdte énekelni a U2 számot, teljesen megváltozott, mintha be lett volna szívva vagy én nem is tudom. Természetesen asztalra mászás is volt, és addig mondogatta Keresztesnek, hogy kiss me, hogy végül az egyetlen női mentor kénytelen volt megpuszilni.


Tarsoly Arnoldot, aki olyan színvonalas műsorokat néz mint a Való Világ, már ismerheti. A hangja nem volt olyan meggyőző, mint a külön életet élő szemöldöke, de a zsűri megszavazott neki még egy esélyt. Voltak még érdekes emberek, azonban az utolsó 2 fellépő jelentette nekem a legnagyobb örömöt, hiszen Muri Enikő és Németh Katica is visszajött, hogy újra megpróbáljanak bejutni a döntőbe!


Tavaly ugye Gesztinek nagyon nehéz dolga volt, hiszen 6 kiváló énekesnő közül kellett a legjobb 3-at kiválasztania. A lányok úgy látszik nem voltak nagyon haragtartóak, természetesen 4 igennel mind a ketten továbbjutottak. Persze Geszti azért kapott Ilditől, amiért tavaly nem vitte tovább Katicát, majd amikor mind megmondták, hogy jót tett a lánynak az az 1 év, Keresztes kijelentette, hogy csak a show kedvéért csinálta. Nyilván:)

2011. szeptember 8., csütörtök

Dexter - Az 1. évad




Már sok jót hallottam erről a sorozatról, azonban én mégis idegenkedtem tőle egészen mostanáig. A múlt héten végre rávettem magam és elkezdtem nézni. Be kell vallanom, hogy kellemesen csalódtam a sorozatban, mert rengeteg vért és értelmetlen gyilkolászást vártam tőle.

Ehelyett kaptunk egy sorozatgyilkost, Dexter Morgant (Michael C. Hall), aki gyilkosokkal végez éjszakánként; nappal pedig példás munkaerő, pótapa és megértő testvér. Mindeközben megismerhetjük Dexter múltját a visszaemlékezésekből és tanúi lehetünk egy gyilkos születésének. Vagyis Dexter személyében egy összetett személyiséget teremtettek meg a készítők, amely Dexter különböző magánéleti szerepeinek ellentmondásából fakad, és amelyek mégis lehetővé teszik, hogy érzelmileg azonosuljunk vele.

Az 1. évadban tanúi lehetünk a Hűtőkocsis Gyilkos és a vérelemző Dexter kiélezett és intelligens párharcának, amelyhez foghatót csak nagyon ritkán látni. Azt azonban sajnáltam, hogy viszonylag korán (az évad háromnegyedénél) kiderül, hogy ki a Hűtőkocsis Gyilkos. Innentől kezdve pedig már csak idő kérdése volt, hogy mikor kapják el. Zseniális megoldás a készítőktől viszont, hogy a gyilkos nem más, mint Dexter bátyja, akivel kedvenc gyilkosunknak kell végeznie.


A sorozatot számomra a jellemábrázolás sokszínűsége, a belső vívódás, amelyeket a monológokon keresztül ismerhetünk meg teszi nagyon élvezetessé. A forgatókönyvírók profi módon tartják be minden epizódban a belső egyensúlyt, ami az évad teljesen átgondolt felépítését tükrözi.


Az évad végeztével az a kérdés merült fel bennem, hogy a többi évad is ilyen jó? Akik látták már a folytatást ajánlják, hogy továbbnézzem?

Értékelés: 9/10

2011. szeptember 6., kedd

The Private Lives of Pippa Lee (Pippa Lee négy élete)


Pippa Lee (Robin Wright Penn) élete tökéletesnek mondható, hiszen férje (Alan Arkin) egy sikeres kiadó, és van két sikeres gyermeke. Ám amikor egy idősek számára fenntartott luxus otthonba költöznek, Pippa Lee teljesen magába fordul a semmittevéstől: éjszakánként alvajár, és emlékezetkiesései lesznek, amelyeknek a hatására kénytelen feleveníteni az addigi életét.



A filmben nagyszerűen keverik az idősíkokat, felváltva látjuk a gyerek, a kamasz (Blake Lively) és a felnőtt Pippat. Miközben a gyógyszerfüggő anyától menekülő rémült kislánytól eljutunk a mintafeleségig, rájövünk, hogy Pippa összeomlásához a társadalmi szereppel együtt járó elvárás vezetett.


A történetvezetésből az is világossá válik, hogy Herb mellett csak a biztonság miatt tartott ki ennyi ideig. A férje halála nem hogy megtörte volna, inkább felszabadította és egy új élet reményét kínálta fel neki a fiatal Chris (Keanu Reeves) oldalán. A finálé tehát nem a megszokott romantikus komédiákra hajaz, ugyanis csak a változás lehetőségét kínálja fel Pippanak, nem az örökké tartó boldogságot.



A film pont a vége miatt tetszett nekem annyira. Megkaptuk a happyendet, de nem olyan egyértelműen, hiszen nem tudjuk biztosan, hogy a boldogságot végül megtalálja-e Pippa vagy sem.

A színészek közül senkit sem emelnék ki ezúttal, mert mindenki nagyszerűen játszott. Külön kellemes meglepetés volt Blake Lively alakítása.

A filmet főleg azoknak ajánlom, akik szeretnek lelkizni és nem riasztja el őket a kissé vontatottabb, időben ugrálós történet.

Értékelés: 9/10

2011. szeptember 5., hétfő

X-faktor 2.- Az első előválogató

Most szombaton ment le az ország talán legizgalmasabb tehetségkutató műsorának, az X-faktornak az első adása. Természetesen ez még nem az élő adás, hanem a nyár végén fölvett válogatókból készült összevágás. Ahogy azt már korábban említettem a zsűri(mentorok) felállása maradt.
Azt gondolná az ember, hogy ez az ország már kifogyott a tehetséges énekesekből, hiszen nem vagyunk mi olyan sokan, volt 5 Megasztár, 3 Csillag születik és egy X-faktor,de mégis elő bukkannak a tehetségek. Persze az előválogatókban az is jó, hogy lehet nevetni az embereken, akik részegek, vagy épp egy csepp hangjuk sincs, de egójuk óriási és visszadumálnak. De mégis a legjobb érzés, amikor meghallasz egy gyönyörű hangot és feláll a szőr a hátadon. Ilyen velem ez alatt az egy adás alatt többször is megtörtént, például Barna Gergely éneklése alatt, aki valami hihetetlen szépen és érzelem dúsan énekelte el az amúgy is imádni való Mad World-öt. Persze a mentoroknak megint meg lett mondva, hogy vágják a szokásos mű fejeiket, hiszen az olyan jól megy nekik. Azonban Keresztes Ildikó kibírta sírás nélkül!  Videónak másik személyes kedvencemet, Lil C.-t helyezembe, aki nem csak ének, de tánctudásával is elkápráztatta a nézőket és a zsűrit.

Pretty Little Liars: vége a 2. évad első felének

A 2. évad színvonala sokat nőtt az elsőhöz képest, s ezt a nyárzáró finálé is remekül bizonyítani tudja. Persze voltak unalmasabb részek, amik igazából átfogó féleségek, hiszen nem lehet minden rész drámával teli. Ezt a készítők szerintem remekül megoldották.
Ugye az évad végén 'A' lelökte Iant, azonban kiderült, hogy nem halt meg, hanem Melissa pátyolgatja, de végül a fiú öngyilkos lesz. Így mindenki azt hiszi vele együtt halt meg Alison gyilkosa, azonban a lányok(,s a nézők is) kételkednek a dologban.


A rejtélyek száma tömegesével növekszik, hisz már nem csak az a kérdés ki is 'A', hanem ki Ali gyilkosa, hogyan ölték meg, mi a fene ütött Spencer apjába és hol a fenébe van az az ötödik oldal? Igen, Emilyre annyira rászállt 'A', hogy kórházba került, s így a csajsziknak volt idejük kutakodni. Meg is találták az Alison testéről szóló jelentést, de az ötödik oldal sehol nem volt. Az is kiderült, hogy föld volt a lány tüdejében, ergo élve lett eltemetve.
Rengeteg titok derült ki, s sokan arra a következtetésre jutottak/jutottunk, hogy 'A' igazából nem is egy ember. Hiszen egyvalaki nem tudna mindig mindenhol ott lenni, mivel 'A' most már nem csak SMS-eket küldözget, hanem komolyabb fába vágta a fejszéjét. Emily egyik relaxálása alkalmából személyesen 'A' masszírozta, amitől a lány eléggé kiborult.


A lányok egyébként ugyanolyanok, aranyosak, csinik. Azonban azt éreztem, hogy Ariát elhanyagolják a készítők. 'A' még szinte soha nem csinált semmit csak vele, míg Emilyt már halálra szekírozta. A családokkal viszont annál inkább vannak gondok: Montgomery-éknél Mike-féle idegesítő szál, hogy semmibe vesz mindenkit, mintha valami betegsége lenne, egész nap a gép előtt ül, meg néha garázsokból lopkod.
Eközben Hanna családjánál zajlik az élet. Hanna apuci hazalátogat, s bejelenti, hogy összeházasodik, azonban Hanna édesanyjával is eléggé összemelegedik az idő közben. Megismerhetjük Hanna mostohatestvérét, Katie-t, aki természetesen utálni való egy teremtmény.


A fiúk most kicsit háttérbe szorultak, mindenkinek megvan a maga pasija, Ariának Ezra, Hannanak Caleb, Spencernek pedig Toby. Azonban Emilynél a magánéletben is zajlik az élet, hiszen visszatért Maya, aminek én rendkívül örülök, mert imádni való karakter. Apropó, Emily. A családja elutazott Texasba, de őt otthon hagyták szóval most Hanna-éknál lakik.


Na és akkor az évadzáróról is egy kicsit. Tényleg nagyon izgalmas volt, szeretem az ilyen flashbackes részeket, hogy behozzák őket szép ruhába, koszosan az őrsre, mi azt se tudjuk mi volt, majd hirtelen 12 hours earlier. 'A' csapdába csalta a lányokat, pedig elég durva dolgokat kellett megtenniük annak érdekében, hogy megmentsék a pszichiáterüket. Például Hanna-nak tönkre kellett tennie az esküvőt, amikor most kezdett derűssé válni apjával való kapcsolata. Majd mikor mindenki végzet ásniuk kellett, azonban az csak egy bábu volt, jött a rendőrség, s az is kiderült, hogy a gyilkos fegyverrel (azaz, amivel fejbe vágták Alisont) ástak. Így most benne vannak rendesen a slamasztikában, mi meg talán egy lépéssel közelebb Alison gyilkosához. Mivel tényleg nagyon jó volt, 9/10-et adok.