2011. szeptember 5., hétfő

X-faktor 2.- Az első előválogató

Most szombaton ment le az ország talán legizgalmasabb tehetségkutató műsorának, az X-faktornak az első adása. Természetesen ez még nem az élő adás, hanem a nyár végén fölvett válogatókból készült összevágás. Ahogy azt már korábban említettem a zsűri(mentorok) felállása maradt.
Azt gondolná az ember, hogy ez az ország már kifogyott a tehetséges énekesekből, hiszen nem vagyunk mi olyan sokan, volt 5 Megasztár, 3 Csillag születik és egy X-faktor,de mégis elő bukkannak a tehetségek. Persze az előválogatókban az is jó, hogy lehet nevetni az embereken, akik részegek, vagy épp egy csepp hangjuk sincs, de egójuk óriási és visszadumálnak. De mégis a legjobb érzés, amikor meghallasz egy gyönyörű hangot és feláll a szőr a hátadon. Ilyen velem ez alatt az egy adás alatt többször is megtörtént, például Barna Gergely éneklése alatt, aki valami hihetetlen szépen és érzelem dúsan énekelte el az amúgy is imádni való Mad World-öt. Persze a mentoroknak megint meg lett mondva, hogy vágják a szokásos mű fejeiket, hiszen az olyan jól megy nekik. Azonban Keresztes Ildikó kibírta sírás nélkül!  Videónak másik személyes kedvencemet, Lil C.-t helyezembe, aki nem csak ének, de tánctudásával is elkápráztatta a nézőket és a zsűrit.

0 komment:

Megjegyzés küldése