Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

2013. november 25., hétfő

Reign - 1x01 Pilot

Most jutottam el odáig, hogy az általam várt őszi újonc pilotját megtekintsem, és azt kell, hogy mondjam rosszabbra számítottam. Mármint annak ellenére, hogy vártam tisztában voltam vele, hogy a CW-n nem biztos, hogy egy történelmi alapokkal rendelkező sorozat megállja a helyét. Azt nem mondom, hogy innen kell a törit tanulni, de szórakozásnak és kosztümös, hercegnős sorozatnak kifejezetten biztatónak tűnik a Reign.  Spoileresen folytatom!



2013. november 23., szombat

Nikita - A harmadik évad

Ezzel az évaddal pont ugyanaz volt a bajom, mint a másodikkal. Hiába próbálták reboot-ként eladni, egyrészt ez nem teljesen volt az, másrészt meg a történetírás hiányosságait ezzel sem tudták kiküszöbölni. A reboot hallatán talán többen bele akartak volna  nézni az évadba, de az évadnyitó erre nem volt alkalmas, ugyanis előzetes ismeret nélkül nem lehetett megérteni. A nyitánnyal egyébként nem volt gondom, felébredt bennem a remény, hogy tanultak az előző évadból és tényleg élvezetes részek elé nézünk. Sajnos azonban nem így történt. Spoileresen folytatom!



2013. november 18., hétfő

Ismét megmenekült a The Killing



Pár hónapja az AMC ismét elkaszálta a sorozatot, de kapott még egy esélyt. Ezúttal azonban nem az anyacsatorna, hanem a Netflix rendelte be a negyedik és egyben most már tényleg utolsó évadot. A Netflix különlegessége, hogy egyben adja ki a részeket, és nem hétről-hétre vetíti le. Ez azt jelenti, hogy az adott évadot mindenki akkor nézi meg, amikor akarja, mert magának oszthatja be a részeket. A csatorna hat részt rendelt be, tehát még hat részt fognak kapni a rajongók. Annyit már most lehet tudni, hogy Mireille Enos és Joel Kinnaman szerepelni fognak az utolsó évadban, az írókat pedig lelkesen keresik.

2013. november 15., péntek

Íme, A szürke ötven árnyalatának főszereplői

A szürke ötven árnyalatának most már véglegesek a főszereplői. Dakota Johnson mellett Jamie Dornan kapott esélyt a bizonyításra. A fiatal színészt a sorozatrajongók a Once Upon a Time című sorozatból ismerhetik, de látható a Marie Antoinette filmváltozatában és az Árnyak verőfényben című alkotásban is.  A jóképű színész modellkarrierje sem elhanyagolható, ugyanis 2001 óta modellkedik és jelenleg a Calvin Klein, az Armani és a Dior is foglalkoztatja. A megjelenésével és a testével tehát semmi gond nincsen, a színészi teljesítményéről is meggyőződtem az említett sorozatban, úgyhogy végre sikerült megfelelő személyt választani Mr. Grey szerepére.
A főszereplőkről egyébként az Entertainment Weekly készített a napokban egy igencsak jó fotósorozatot, amellyel teljesen meggyőztek arról, hogy hitelesen fogják alakítani a szerelmespárt. A film a jelenlegi információk szerint 2015. február 13-án fog a mozikba kerülni Amerikában.





2013. november 14., csütörtök

One Direction - Story of My Life

Sosem szerettem a One Direction dalait, mert már kinőttem abból a korosztályból, akiknek az ő zenéjük szól. A múlt héten debütáló Story of My Life című dalból készült klipbe viszont belebotlottam youtube-on és kifejezetten tetszik a dal és a klip is. Engem lepett meg a legjobban, hogy milyen könnyed és fülbemászó a dal szövege, a zenéje pedig kifejezetten az ízlésemnek megfelelő. A klip története nem nagy szám, de pont az egyszerűségében rejlik a zsenialitása. A fiúk fényképekből kilépve mutatják meg az életüknek egy-egy szeletét. Azt nem tudom, hogy ezek vadiak-e, de nem is lényeges, mert elhittem, hogy azok.




2013. november 11., hétfő

White Collar - Az első évad

Nagyon szakaszosa néztem meg az évadot, volt, hogy ledaráltam pár részt, aztán hónapokig a sorozat felé sem néztem. Igazából nem tudom miért alakult így, mert tetszett az évad, de  folytatólagosan nem tudtam nézni. Persze az évad során akadtak jobb és kevésbé jó részek is, de összességében nagyszerű szórakozást nyújt a sorozat, ha nem vesszük túlságosan komolyan, ugyanis ők sem magukat. Matt Bomer meg természetesen csak dob a sorozaton egy jó nagyot. Spoileresen folytatom!




2013. november 8., péntek

Once Upon a Time - A második évad

Azt hiszem a Once Upon a Time iskolapéldája lehetne annak, hogy hogyan lehet egy nagyon jó évad után maximálisan elrontani egy sorozatot. A második évad ugyanis szerintem borzalmasra sikerült, az évad elején és végén úgy kellett átszenvednem magam a részeken, az évad közepe viszont elég jó volt. Érthetetlen számomra, hogy az írók mit csináltak az első évad után, hogy ez a logikai bukfencektől hemzsegő valami lett az eredmény, ami miatt sokan elkaszálták a sorozatot. Nos, ehhez nekem nem volt szívem, mert voltak javulásra mutató jelek és remélem a harmadik évadban fog valamelyest javulni a széria, tanulva a második évad hibáiból. Spoileresen folytatom!


2013. november 4., hétfő

The Good Wife - 5x05 Hitting the Fan

Az elmúlt napokban mindenhol dicsérték ezt a részt és nagyon kíváncsi lettem, hogy mire fel ez a nagy éljenzés. Az előző évad vége jó alapot teremtett ahhoz, hogy az ötödik évad az eddigiektől eltérő irányt vegyen és szerencsére a készítők meglovagolták ezt a lehetőséget és nem csak az ötödik rész volt kiváló, hanem eddig az egész évad zseniális. Ezzel az országos sorozatoknak igencsak feladták a leckét és egyúttal bebizonyították, hogy nem csak kábelen lehet minőségi egy sorozat a sokadik évadában. Arról meg már többször írtam, hogy értetlenül állok a sorozat népszerűtlensége előtt Amerikában, főleg ilyen jó részek után, de talán most megindul felfelé a nézettség is. Spoileresen folytatom!




2013. november 2., szombat

Kaszát kapott a The Client List

A második évados kritikában írtam, hogy még nincs döntés a folytatást illetően. Nos, tegnap megszületett a csatorna végleges döntése, miszerint nem rendeli be a folytatást, így a második évad végi cliffhanger megválaszolatlan marad. Mondhatnám, hogy nem ért váratlanul, mert kétségkívül benne volt a levegőben a kasza, mégis reménykedtem, hogy meg tudják oldani a nézeteltérést. A probléma ugyanis abból adódott, hogy Jennifer Love Hewitt ragaszkodott ahhoz, hogy a vőlegénye külön szálat kapjon a harmadik évadban, miközben a csatornának más tervei voltak a férfi karakterével.


2013. november 1., péntek

Pretty Little Liars - 4x13 Grave New World

Idén is kaptunk egy  halloweeni epizódot, ami az előző évekhez hasonlóan megfelelően ijesztőre sikerült, ugyanakkor nem történt benne semmi kihagyhatatlan. Persze kiderült valami, amit a készítők meg is ígértek nekünk, de ahhoz elég megnézni az utolsó tíz percet és az előtte levő félórát nyugodtan ki lehet hagyni. Ez a rész a Ravenswood című sorozatot is felvezette, megismertük néhány karaktert és a helyszínt is. A sorozat  nekem továbbra sem szimpatikus, úgyhogy a közeljövőben biztosan nem fogom megtekinteni a pilotot. Spoileresen folytatom!