Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: new girl. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: new girl. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 3., hétfő

New Girl - Az 1. évad

Sokáig eszembe sem jutott volna belekezdeni a sorozatba a műfaja miatt. Tudom, hogy pozitívabban kellene hozzáállnom a szitkomokhoz és társaihoz, de egyszerűen nem megy. Valamiért még mindig az van bennem, hogy nem nekem találták ki ezt a műfajt. Eddig a Jóbarátokon kívül egyik sem tudott meggyőzni, sőt  bele se nagyon kezdtem másba.

A New Girl sem tűnt elsőre jónak, de annyi pozitív kritikát olvastam róla, hogy kíváncsi lettem és a pilot megnézése után rádöbbentem, hogy ez bizony jó. Elvarázsolt a  sorozat az egyszerűségével, a frissességével és a bájával. Jess aranyos, a fiúk meg haláli jópofák, a kedvencem természetesen Schmidt, akitől minden részben hallhattunk poénokat bőven. A szereplők olyan poénokat tudtak elsütni, amelyek nem fárasztóak és nem kiáltottam fel állandóan, hogy "ne már" vagy hasonló. Az évad első felében folyton azt kérdeztem magamtól, hogy miért nem kezdtem el hamarabb és miért nem adtam esélyt eddig a hasonló sorozatoknak.


Aztán jött a mélyrepülés az évadban és sajnos meg tudtam válaszolni az előbbi kérdésimet. Az 1x18-as rész után történt valami és azon kaptam magam, hogy már nem szórakozom a részeken, sőt a bugyuta poénokon bosszankodom. Számomra nem volt vicces, ahogyan Nick próbálkozott a paradicsom termesztéssel, vagy ahogy Jess pasijának kislánya két perc alatt beleszeretett Nick-be és hisztizett. Pár résszel a vége előtt már a kaszán gondolkoztam, de aztán becsületből csak befejeztem az évadot.
Az évadzáró aztán visszaadta a hitemet, az a rész ismét arra a bájos sorozatra hasonlított, amin olyan jól szórakoztam az évad elején.

Nick és Carline szála halálra idegesített, szerintem szánalomra méltóan viselkedett Nick minden egyes szakításuk után, számomra csöppet sem volt vicces. Cece és Schmidt kapcsolata annál jobban ült el, jó látni, hogy az olyan szoknyavadászoknak, mint Schmidt vannak érzéseik, ők is halálosan szerelmesek tudnak lenni.

Nehezen tudok átfogóan nyilatkozni az évadról, mert amennyire tetszett az eleje, a vége annyira nem. Még megvárom a 2. évad elejét, de ha nem tartják meg az évadzáró szintjét, akkor megválok tőle.

Értékelés: 6/10 

2012. július 14., szombat

Megnézendők listája

Végre vettem a bátorságot és összeszedtem, hogy elkövetkező hónapokban milyen filmeket, sorozatokat szeretnék megnézni. A listát fent az oldalaknál megtaláljátok és nyomon követhetitek, hogy miket adok hozzá és mikkel végeztem, ugyanis folyamatosan frissíteni fogom. Hozzászólásbán pedig közzétehetitek a Ti listátokat.


Sorozatok

Awkward: A 8. részt láttam utoljára, mivel nincs sok rész belőle, hamar be fogom hozni a lemaradást.

Blue Bloods (2. évad): Nagyon elhanyagoltam ezt a sorozatot, valamikor pótolnom kéne az évadot.

Bones (7. évad): Az eddigi 6 évad jó volt, kíváncsi vagyok hogyan kezelik Emily terhességét.

2012. május 16., szerda

Upfronts - FOX

Tegnap nem volt időm a blogra, ezért ma két csatorna döntését fogom ismertetni.

Folytatódik: American Dad, Family Guy, Fringe, Raising Hope, The Simpsons, Touch

Glee
Picit meglepődtem az új évad berendelésén, mert a 3. nem teljesített jól. Még csak az évad felénél tartok, eddig nagyon halovány, csak remélni tudom, hogy ez megváltozik a későbbiekben. A sorozat ősztől csütörtökönként lesz látható, ami nem egy gyenge nap az amerikai TV-ben. Kíváncsi vagyok hogyan fog teljesíteni.

New Girl
Az egyetlen sitcom, amit jelenleg nézek, úgyhogy nagyon örülök a folytatásnak. Az elmaradt részeket nyáron mindenképpen pótolom.

Bones
Elég egyértelmű volt, hogy a Bones kap új évadot, szerintem többet is fog kapni. Arról is volt szó, hogy 2 évadot rendelnek be egyszerre, végül ez nem történt meg. A sorozattal én eléggé le vagyok maradva, jelenleg a 6. évad közepén járok, nyáron ezt is megpróbálom pótolni.


Kaszát kapott: Allen Gregory, Breaking In, The Finder, House, I Hate My Teenage Daughter, Terra Nova

Alcatraz
Egyáltalán nem lepett meg, hogy a csatorna nem kért a folytatásból, pedig a készítők fogadkoztak, hogy mennyivel jobb lesz a 2. évad. Azt már sosem tudjuk meg, hogy tényleg jobb lenne-e.


Újoncok

Drámák- The Following, The Mob Doctor
Szitkomok- Ben&Kate, The Goodwin Games, The Mindy Project 

A FOX újoncai közül egyik sem fogott meg, nem hiszem, hogy bármelyiket is nézni fogom.

2011. szeptember 23., péntek

The New Girl 1x01: Pilot

Nyáron még nem igazán keltette föl az érdeklődésemet, sőt kifejezetten nem akartam belenézni, mikor megláttam az előzetest. És azt gondoltam, hogy oké, hogy ZooeyDeschanel unszimpatikus színésznő számomra, de attól még összehozhat egy nagyon jó sitcomot. Hát nem igazán jött össze.


A történet lényegében annyi, hogy Jess szakít a pasijával és új apartmant keres. Az interneten megismerkedik 3 fickóval, akiknél éppen van egy szabad hely. Nem kell őket túl sokat győzködni, a lány beköltözik. Majd kezd egy kicsit idegeikre menni az egész napos Dirty Dancing nézés, így egy randit szerveznek neki, hogy kimozduljon otthonról, azonban az sem sül el túl jól.


Míg az állandóan síró, éneklő Jess karaktere iszonyúan idegesítő, addig a 3 fiú egész érdekesnek bizonyul. Belőlük még ki lehet hozni valamit. A poénok se túl nevetősek, de például a Community-nek is ez a szépsége.
20 percből nem lehet túl nagy ítéletet meghozni, hiszen föl kellett vezetniük a történetet, megismertetni velünk a 4 főszereplőt. Szóval ez most 5/10, s reménykedjünk, hogy lesz jobb is :)