Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: breaking bad. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: breaking bad. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 23., hétfő

Emmy nyertesek

Az éjszaka folyamán átadták a sorozatos Oscar díjakat, vagyis megvannak az idei Emmy győztesei. Nagy meglepetés nem volt, viszont több első díjazott is akadt, többek között Merritt Wever vagy Bobby Cannavale. A sorozatos kategóriákban a legtöbb díjat, összesen ötöt a Boardwalk Empire zsebelt be, de a személyes kedvencem, a Homeland sem panaszkodhat a maga két díjával. Külön öröm, hogy a The Big C főszereplőjét, Laura Linney is végre nyert egy Emmyt. A díjátadó nagy vesztese már évek óta a The Good Wife, amelyet szinte minden évben jelölnek egy-két kategóriában, de eddig még nyernie nem sikerült.

A tovább mögött a fontos kategóriák győzteseit olvashatjátok, a többi díjazottat pedig itt nézhetitek meg.



2013. augusztus 28., szerda

Breaking Bad - Mi lesz a vége?

Már csak 5 epizód van hátra a nagy sikerű televíziós drámából, s az internet tele van találgatásokkal, hogyan fogják lezárni a Breaking Bad-et. A sorozat készítője, Vince Gilligan annyit elárult, hogy semmi nem marad lezáratlanul, minden kérdésre választ fog adni. A tovább mögött ti is megnézhetitek, milyen teóriák születtek. Csak saját elelősségre, a cikk erősen spoileres!


2013. augusztus 13., kedd

Breaking Bad-folytatódott az 5. évad

Véget ért a várakozás az évtized legnépszerűbb sorozatára, végre valahára visszatért a Breaking Bad a várva várt befejező részekkel. Nem új évad kezdődött - hiába kerestek sokan rá a Breaking Bad hatodik évadára - csak a félbevágott ötödik évad folytatódott új részekkel. Az internet már tele van találgatásokkal, milyen nagy fordulat várható még, mi lesz az évadzáróban, ki marad életben, satöbbi. Egy biztos: a sorozat továbbra is rendkívül sikeres, 5.9 milliós nézettséggel tért vissza a képernyőre. A tovább mögött spoileresen folytatom...




2013. január 3., csütörtök

Sorozatdömping a magyar tévécsatornákon

Az új évet a magyar TV-k premierekkel, illetve új évadokkal kezdik nagyon helyesen. A legtöbb újdonság most is a RTL csoporthoz érkezik, ahogy évek óta. Hamarosan jön a Totál szívás, A rejtély és A hatalom hálójában  3. évada, A főnök 5. évada és a Grace Klinika 8. évada és a Ments meg! 6. évada.

Ami a premiersorozatokat illeti az RTL Klubbon lesz látható hétfőtől a tavalyi év egyik első évados kaszája Csont nélkül címmel. Jövőhét szerdán kezdődik a Szulejmán című török kosztümös sorozat, illetve februárban érkezik a Le Grand című francia krimi, a Transporter Osvárt Andreával és Steven Segal főszereplésével a True Justice című alkotás is.



Napvilágra került továbbá, hogy az idei újoncok közül az Arrow-t megvette az RTL, elvileg februárban fogják műsorra tűzni Oliver Queen kalandjait. Kíváncsi leszek, hogy milyen magyar címet adnak a sorozatnak, egyes hírek szerint marad az eredeti, ami logikus döntés lenne.

A Viasat 3 már elkezdte reklámozni a The Carrie Diaries című szériát, amit január végén mutatnak be az Egyesült Államokban. A Universal Channel műsorra tűzi a Testvérek 5. és egyben utolsó évadát, a Férjem védelmében 3. és a Botrány 2. évadát. Az M1-en vasárnap folytatódik az Elcserélt lányok az 1. évad maradék 10 részével. Senkit ne tévesszen meg, ha 2. évadot lát a műsorban, mert az majd január 8-án kezdődik a tengerentúlon.

A sorozatrajongók tehát nem panaszkodhatnak, mert lesz mit nézni az elkövetkezendő hónapokban azoknak is, akik jobban preferálják a szinkronos részeket.

2012. október 28., vasárnap

Breaking Bad: 2-4. évad

A valaha volt egyik legjobb sorozattal állunk szemben kérem, ostorozom is magam, hogy eddig nem kezdtem el. Persze van annak is előnye, hiszen most is hátra van még 8 rész az 5. évadból, amit úgy és olyan tempóban nézhetek meg, ahogy akarok. A tovább mögött spoileresen folytatom.


2012. augusztus 19., vasárnap

Breaking Bad: az 1. évad

Rengeteget hallottam már, hogy a Breaking Bad milyen népszerű - persze 6 Emmy-díjjal a háta mögött nem is csoda -, azonban fogalmam sem volt róla, miről szól, így nem volt merszem elkezdeni. Így a nyár vége felé azonban épp nem nagyon volt mit néznem, a Castle-darámmal is már végeztem (hamarosan arról is jön a kritika), így úgy döntöttem megnézem miről szól ez a híres sorozat, s ha megtetszik, belevágok.

2012. július 14., szombat

Comic Con 2012 (folyamatosan frissül)

Idén is elkezdődött a kockák kedvenc rendezvénye, a Comic Con, ahol rengeteg rendezvény, panel, beszélgetés, autogramm osztás van. Ilyenkor az emberek beöltöznek kedvenc szuperhősüknek és sikongatva üdvözlik kedvenceiket a tévéképernyőről. A rendezvény 4 napos és San Diego-ban van. Minden kicsi geek álma egyszer kijutni oda, esetleg föltenni kérdéseket egy panelben, autogrammot meg egyéb jóságokat szerezni:) Idén is rengeteg sorozatos panel került megrendezésre, hiszen van ám sok a valóságtól elszakadó sorozatunk. Egy panel általában úgy zajlik, hogy az emberek megnézhetik a következő évad előzetesét, vagy összefoglalót vagy pedig az új évad néhány első percét, majd egyesével behívják az ott lévő szereplőket, írókat, rendezőket, producereket. Akkor a panel vezetője tesz föl nekik mindenféle kérdést az előző évaddal kapcsolatban, meg azért megkérdez egy-két dolgot, mi várható a jövőben, de persze semmi spoilereset nem árulnak el. Ezután a lelkes rajongók tehetnek föl kérdéseket, ilyenkor közlik kedvenceikkel, hogy milyen szépek, milyen jó színészek, vagy éppen, hogy szívesen összeházasodnának velük.