2012. szeptember 27., csütörtök

Dexter - Jöhet az új évad!

Végre valahára befejeztem a tavaly elkezdett Dexter darámat, így már naprakészen várhatom a vasárnap startoló 7. évadot. Kíváncsi vagyok, hogy a 6. évad utolsó másodperceit hogyan oldják meg a készítők, de ne szaladjunk ennyire előre.



A legutóbbi kritikámban nagyon dicsértem a sorozatot és a 4. évadot, amelyiket egyik későbbi szezon sem tudta felülmúlni. Az 5. évad megközelítette minőségben, érdekesre sikerült Lumen szála, mindvégig lekötött az évad. Lumenről én végig azt gondoltam, hogy titkol valamit, nem bíztam benne, de a végén bebizonyosodott, hogy tévedtem. Örültem neki, hogy ezúttal nem találtam el a fordulatokat és teljesen máshova lyukadtunk ki az évad végére, mint amire számítottam. Egyedül azt hiányoltam, hogy Debra előtt nem lepleződött le Dexter, pedig minden adott volt hozzá.

A tovább után spoilerek következnek a legfrissebb évadból!



A 6. évad ezzel szemben nem igazán kötött le, több sebből is vérzett a dolog. Először is tőlem elég távol állt a vallási téma és nem is tudták érdekesen megvalósítani. Másodszor Dexter hibát hibára halmozott, már régen rács mögött kéne lennie, de még csak nem is gyanakodtak rá. Kezd hiteltelen lenni, hogy annyit hiányzik a munkahelyéről és az otthonától is gyakran van távol, mégsem kérdezősködik, gyanakszik senki.
Harmadszor Colin Hanks (nem véletlen a vezetéknév egyezés, ő Tom Hanks fia) szerintem gyenge színész, nekem egyáltalán nem tetszett az alakítása. Nem tudom milyen okból kapta Travis szerepét, de nem bizonyult jó választásnak. Az ő elmebetegségét/skizofréniáját sem kezelték jól, mert miután mindenki számára világossá vált, hogy a professzor nem él már, többet nem hallucinált róla, és ez azért nem így működik egy beteg elme esetében.



Nálam kiverte a biztosítékot, hogy Deb szerelmes Dexterbe. Ez annyira non sense, hiszen mindkettőjüknek Harry az apja, tehát féltestvérek és akkor ugyanúgy vérfertőzést követnének el, mintha édes testvérek lennének. Nem tudom ez kinek az ötlete volt, de nem veszi be a gyomrom. Persze, ha arra gondolunk, hogy a sorozat egy gyilkosról szól, akkor már nem is akkora bűn, de valahogy nem tudom ezt lenyelni. A 6. évad utolsó másodpercei azonban minden felülírhatnak és remélem fognak is. A készítők meglépték azt, amit már az 5. végén kellett volna és végre lehullni látszik a lepel Dexter titkos életéről. Ez a pillanat mentette meg az évadot a szememben és emiatt várom a 7-et. Kíváncsi vagyok, hogy ezúttal mivel lepnek meg minket az írók, mert ezt nem bagatellizálhatják el az biztos.

Összességében nem volt rossz annyira egyik évad sem, hogy kaszáljam a sorozatot, de nagyon össze kell szedniük magukat és mindenekelőtt egy ütős évadkezdést kell letenniük az asztalra.

Az értékelést ezúttal különszedem, mert a Dexter esetében lehetetlen több évadot összevonni, hiszen mindegyik más témára fűzi fel a mondanivalóját, ezért nagyon különbözőek.

Értékelés: 5. évad: 8/10
                  6. évad: 6/10

0 komment:

Megjegyzés küldése