2011. július 29., péntek

Suits 1x01-Pilot

A nyár egyik nagy újdonsága (a Falling Skies mellett) a Suits, ami a címből is kikövetkeztethetően ügyvédes sorozat.
Én személy szerint nem vagyok oda az ilyenfajta sorozatokhoz, de mivel mindenki mondta, hogy hű ez nagyon jó, belenéztem. És meg kell vallani tényleg nagyon jó kis Pilot volt :)

Úgy tűnik mostanság nagy divat lett dupla részes (azaz olyan másfél órás) pilottal felvezetni a sorozatokat, így a Suits sem maradhatott ki a sorból. Általában azt mondom, hogy izgalmasak a 2 órás pilotok, de ebben az esetben egy 40 perces részben is simán ki tudták volna bontakoztatni a szálakat.
A történet középpontjában Harvey Specter, a híres ügyvéd áll, akinek előléptetése érdekében kerítenie kell egy rá hasonlító úgymond asszisztenst. Persze csak hülyébbnél-hülyébb Harvardos figurák jelennek meg a meghallgatáson, amikor Mike(a sorozat másik főszereplője) betoppan, aki épp egy fűvel teli aktatáskával menekült a rendőrök elől.

Mivel a fiú -annak ellenére, hogy nem járt egyetemre-okosnak bizonyul (állítása szerint sokat olvas), s Harvey beadja a derekát és fölveszi. Ez Michaelnek is jó pont, mivel pénzre van szüksége, hogy ki tudja fizetni a nagymamája kezelését. Ezek után megkapja az esetét, s a végén nyernek is. Kb. ennyi volt a történet. Ja meg ugye berágott a legjobb barátjára, mert ő ültette föl a rendőrökkel, ezért a haver barátnőjének megmutatta mi is van az aktatáskában. Kellemetlen.

A sorozat nem bizonyul rossznak, sőt egész jónak, csak jobban tennék, ha a jövőben kicsit lendületesebben pörögnének az események. És meg kell hagyni vannak azért jó pasik is. Szóval én a 7/10-et erre megadom, meglátjuk milyen lesz a folytatás :)

0 komment:

Megjegyzés küldése