2014. február 17., hétfő

Premier - Emberi tényező (Almost Human)

J.J.Abrams legújabb sorozata ősszel mutatkozott be a Amerikában, itthon pedig a Viasat3 fogja vetíteni február 20-tól Emberi tényező címmel. A sorozatból egyenlőre tíz rész biztosan el fog készülni, ugyanis ennyi epizódból áll az első évad. Ugyan nem döntöget nézettségi rekordokat, de simán el tudom képzelni, hogy legyen folytatása, mert a nézettségi adatait figyelembe véve nem kell szégyenkeznie.


A sorozat a jövőben, pontosan 2048-ban játszódik, amikor a bűnözés a sokszorosára emelkedik a világban. A rendőrség emiatt elrendeli, hogy minden rendőr mellett egy robotnak kell dolgoznia. A zűrős rendőr, John Kennex (Karl Urban) nagyon nem örül ennek az új szabálynak. Két évvel korábban ugyanis az egységük egy veszélyes akcióban vett részt, amelynek során az android segédjük a bajban hagyta John-t és társát. Az akcióban végül John elvesztette a lábát és a társa életét sem tudta megmenteni. Tizenhét hónapnyi kóma után John végül felébred és meg kell küzdenie az amnéziájával, illetve a lábprotézisével is. Később visszahívják a rendőrséghez és most egy robottal is kénytelen lesz együttműködni.


0 komment:

Megjegyzés küldése