2013. október 15., kedd

The Tomorrow People - 1x01 Pilot

A sci-fi nagyon nem áll közel hozzám, de mivel a CW-n fut a sorozat, gondoltam hátha finomítanak a műfaj elemein és számomra is fogyasztható lesz, ráadásul történtek már csodák és az elsőre érdektelennek tűnő sorozatba is bele tudtam szeretni. Ebben az esetben ez nem történt meg, ugyanis a sorozat egyetlen elemét sem tudtam pozitívan értékelni és végérvényesen bebizonyosodott, hogy ezt a műfajt nem nekem találták ki. Próbáltam semlegesen hozzáállni a sorozathoz, de túl sok logikai bukfencet követtek el az írók és mindezt a lehető legunalmasabb módon tették néhány kiszámítható klisével tűzdelve. Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy a tovább mögött egy elfogult kritika olvasható az epizóddal kapcsolatban, ami spoilereket is tartalmaz.


A sztori főszereplője egy tini srác, mégis ki más lenne, egy CW szériában?! Szóval Stephen Jameson szuper képességekkel rendelkezik, de ő mit sem tud erről, csak annyit észlel, hogy alva jár. Mindenki őrültnek nézi, ezért pszichológushoz jár, viszont jó diagnózist nem kapott eddig. A fiút a The Tomorrow People tagjai próbálják meg bevenni maguk közé. Kiderül, hogy Stphen apja is tag volt egykor és a fiú segítségével akarják megtalálni. Stephen-ben egyébként a többiekénél erősebb mutáns rejlik, ezért sokkal többre képes, és erősebb is náluk. Persze apuci megtalálása és a harc rengeteg veszélyt rejt magában, hiszen a kormány emberei vadásznak rájuk és őket nem más irányítja, mint Stephen nagybátyja, aki maguk közé akarja bevenni a srácot.



Ettől a sztoritól nem dobtam egy hátast, de még az érdeklődésemet sem keltette fel, ráadásul messziről ordít a szerelmi háromszög lehetősége a történetben. Mivel Julia Plec az egyik író, ezért senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy hamarosan ebbe az irányba indul el a sorozat. A legnagyobb bajom mégis az, hogy nem volt egy csavar vagy  egy szál, ami miatt meg akarnám nézni a következő részt. Egyértelmű volt, hogy apuci jó ember, mint ahogy a halálának a megjátszására is a nyakamat tenném. A fő gonosz és a főszereplő rokonsága először meglepett picit, de belegondolva teljesen logikus lépés ez és még átlátszó is a zsarolás miatt.



A színészek játéka is hagyott bőven kívánnivalókat maga után, mindegyikük csak szúrósan tud nézni és a távolba révedni. A főszereplő meg főleg kiverte nálam a biztosítékot, mert nem néz ki tizenhét évesnek és a színész is tehetségtelen, engem legalábbis egyáltalán nem győzött meg a játékával. Mindezzel azt érték el, hogy teljesen hiteltelen Stephen karaktere és ezáltal a sorozat is.
De hogy ne csak negatívumokat írjak a sorozatról, a CGI nagyon igényesen lett megcsinálva. Ahogy Stephen megállította az időt, na az a rész fénypontja volt szerintem és az elénk táruló látvány a pisztolyból épp hogy távozó golyóval csodásra sikerült.



Értékelés: 3/10
Ez nem az én sorozatom, nagyon nem. Igazából a részt is csak a kritika megírása miatt néztem meg és belátom, hogy elvetélt ötlet volt a sci-fi berkein belül nézelődnöm. Nem tartozom a célcsoportba sem, egyre inkább nem nekem készülnek a CW sorozatok, de arra azért kíváncsi leszek, hogy hány szezont fog megélni a The Tomorrow People.

0 komment:

Megjegyzés küldése