2013. október 20., vasárnap

Parenthood - 1x01 Pilot

Régóta tervezem, hogy belenézek ebbe a családi drámába, de mindig annyi sorozat várakozott előtte, hogy csak most került rá sor. Családi drámát nagyon régen néztem, talán a Hetedik mennyország volt az utolsó és annak nem tegnap lett vége. Talán ezért is fogott megy annyira a Parenthood a nagyszerű karakterek és az ígéretessége mellett. Az ígéretesség a történetre vonatkozik, ugyanis arról semmit nem tudtunk meg, úgyhogy nem világos számomra, hogy mivel is operál évadokon keresztül a sorozat.


A pilotban megismerünk négy testvért, akik kisebb-nagyobb gondokkal küzdenek és egymásra mindenben számíthatnak. Tipikus családi dráma, tehát a mintaférjtől, a két lázadó tinigyereket nevelő anyáig mindent felvonultat. Túl sok karaktert zúdítottak ránk hirtelen a készítők és csak kapkodtam a fejem, hogy akkor mos ki kinek a kije. Nyilván ez pár rész múlva le fog tisztázódni a fejemben, de egy dupla résszel azt hiszem mindenki jobban járt volna, mert mindenkire több idő jutott volna. Annak ellenére, hogy csak a család mindennapjait követhettük figyelemmel az első részben, mégis megvolt a bája és a természetessége, ami nagyon bejött, ugyanis azt a látszatot próbálja kelteni, hogy egy teljesen átlagos család életébe kukkanthatunk be, akik nem különböznek sokban az általunk ismert családoktól és akár a szomszédaink is lehetnének.



A pilot húzóereje mégis a színészekben rejlik, mert Peter Krause vagy Lauren Graham nevét azt hiszem nem kell magyarázni. A dolog érdekessége, hogy Krause-t egyik sorozatát sem láttam, mégis pontosan tudtam, hogy ki ő és mit várhatok tőle. Graham pedig nekem mindig is Lorelai marad, ezért egyenlőre nehezen tudok elvonatkoztatni az ott látott szerepétől. Az meg már csak hab a tortán, hogy ők az életben egy párt alkotnak, a sorozatban pedig testvérek Kíváncsi leszek, hogy később a közös jeleneteikben ez mennyire lesz szembetűnő vagy jól tudják palástolni az érzéseiket.



Értékelés: 8/10
Nem tökéletes, de mindenképpen ígéretes volt a Parenthood pilotja, ezért kap egy esélyt a széria. Néznivalóm így is van, de ilyen gyöngyszemeket nem hagyhatok félben, ezért amint időm engedi folytatni fogom a sorozatot.

0 komment:

Megjegyzés küldése