2013. október 12., szombat

Witches of East End - 1x01 Pilot

Köszönettel tartozom Tibinek, hogy felhívta a figyelmemet a sorozatra, ugyanis a beharangozója nélkül nem hiszem, hogy belenéztem volna. Az első és egyetlen boszorkányos sorozat, amit láttam a Bűbájos boszorkák volt és az annyira etalon, hogy azóta sem próbálkoztam hasonló témájú szériával. A Witches of East End első része kellemes meglepetést okozott, mert ugyan hasonít a bűbájosokra, de attól elvonatkoztatva is megfelelően szórakoztató és érdekes a sorozat. Nagyon remélem, hogy így is marad, mert eddig fel sem tűnt, de nagyon hiányzott egy jó boszis sorozat a kínálatból. Spoileresen folytatom!


A történet első blikkre nem túl izgalmas, de megfelelő csavarokkal bármi kihozható belőle. Egy testvérpárt több száz évvel ezelőtt átok ért, Wendy többször meghal, de mindig újjászületik, Joanna halhatatlan ugyan, viszont lányai (Ingrid és Freya) mindig meghalnak harminc éves koruk előtt és ő újra terhes lesz velük. Joanna ezúttal úgy dönt, hogy nem mondja el a lányoknak a titkot, miszerint boszik, így hátha túlélik a harmincadik születésnapjukat és ebből nem kis bonyodalom adódik, mert Ingrid és Freya sejtik, hogy valami nincs rendben.



Nagyon tudtam értékelni a pilotban, hogy saját rejtély szálat építettek ki amellett, hogy hajazott azért rendesen a Bűbájos boszorkákra a nővérekkel, a nem tisztázott boszorkánysággal és még a ház is hasonlít a Halliwell lányok lakására. Ezek apró momentumok csak és nem annyira zavaró, hogy ne nézném el a készítőknek, ráadásul elég nehéz ebben a témában sokkal különbözőbb sorozatot elképzelni. Persze, ha több hasonlóságot is felfedezek a jövőben, annak nagyon nem fogok örülni. A sorozat karaktereivel sincs különösebb baj, Freya tipikus népszerű csaj, Ingrid meg tipikus stréber. A nagynéni igazi kavarógép, sok bonyodalmat fog még okozni és jó hír a nőknek, hogy a Lifetime gondoskodott megfelelő számú sármos pasiról is.  A szerelmi háromszög viszont nem tetszik, mostanában minden író mániája ez a szál, pedig mindenhol felettébb idegesítő egy idő után.



A színészekről általában sorozatkritikákban nem szoktam írni, de ebben az esetbe n kénytelen vagyok, mert annyira eltalálták, hogy nem mehetek el mellette szó nélkül. Freya karakterét Channing Tatum felesége alakítja nem kitűnően, de a szerephez mérten nagyon jól. Nagy meglepetésemre, de annál nagyobb örömömre Jason George is kapott egy szerepet a sorozatban, úgyhogy a Mistresses második évadáig is láthatom képernyőn  a színészt, hurrá. Arról nem is beszélve, hogy az évad folyamán Freddy Prince Jr. is feltűnik majd valamikor.

Értékelés: 8/10
Nem volt tökéletes a pilot, de ettől függetlenül nagyon tetszett az a világ, amit megteremtettek és izgat nagyon a folytatás. Örülök, hogy ezt a pilotot láttam elsőként az idei szezonban és az országos újoncok pilot kritikáit olvasva elképzelhető, hogy a legjobb is.

0 komment:

Megjegyzés küldése