2013. október 13., vasárnap

Criminal Minds - Elkezdődött a kilencedik évad

Olyan jó látni, hogy akadnak még olyan sorozatok, amelyek a sokadik évadjukban is azt a minőséget produkálják, mint az első évadokban. Persze a Criminal Minds-nak is voltak gyengébb részei, időszakai, de komolyabb hullámvölgy nélkül jutott el a kilencedig évadig, ami szép kor egy sorozat estében. A dupla évadnyitóval kapcsolatban mégsem támasztottam nagy elvárásokat, mert nem arról híres a sorozat, hogy az évadok elején nagyon odateszik magukat az írók. Aztán persze rendesen meglepődtem, ugyanis nagyon is élvezetes részekkel kezdődött az új évad. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a szereplők rendezései mindig nagyon jól sikerülnek. Spoileresen folytatom!




A rész egy flashback jelenettel kezdődik és alapvetően szeretem ezt a módszert, ebben az esetben feleslegesnek tartottam, ugyanis egyértelmű volt, hogy egyik ügynöknek se lesz semmi baja. Az ügy szempontjából meg semmi lényege nem volt ennek a jelenetnek. A gyilkosságok és a gyilkos személye nagyon el lett találva, az első rész végi csavarra meg egyáltalán nem lehetett számítani. Az ikres sztorik általában nagy klisék szoktak lenni, ebben az esetben viszont működött, mert a semmiből jött, mégis logikus magyarázatot tudtak adni rá. A tetteit is jól megmagyarázták és zseniális gondolat volt, hogy mindezt valamilyen szinten az anyuka irányította a háttérből. A színész castingja is pozitívum, ugyanis még a hideg is kirázott a csávótól és remélhetőleg a közeljövőben nem látom viszont a képernyőn.


A tavaly elhalálozott Strauss helyére kíváncsian várom, hogy kit hoznak majd be, felmerült ugyan Hotch neve, de nem fogadta el az állást, ami logikus döntés tőle, hiszen halálra unná magát egy irodában, a fiával meg eddig is megoldotta a találkozást, ezután is megfogja. Akit beültetnék abba a székbe az nem más, mint Blake lenne, aki nem is értem miért szerepel a sorozatban. Nyilván a férfi-nő arányt próbálták meg javítani a csapaton belül a készítők, viszont szegény annyira sótlan és konkrétan semmit nem csinál, hogy az eltűnését sem vennénk észre. Kár, hogy az írók nem használják ki a karakterét mert meggyőződésem, hogy a színésznő ennél sokkal többre is képes lenne.



Értékelés: 7/10
Nem volt hibátlan az évadkezdés, de bizakodásra ad okot ez a dupla rész, mivel a korábbi évadok tapasztalataiból kiindulva a minőség csak nőni fog az évad folyamán vagy legalábbis ezen a szinten marad. Remélhetőleg így is lesz és a nézettség is megfelelően alakul, hogy még sokáig élvezhessük a profilozók ténykedését.

0 komment:

Megjegyzés küldése