2013. október 10., csütörtök

Castle - Három évad után

Tudom, hogy az ötödik évad kezdetésről már van kritika, viszont úgy gondolom, hogy a régebbi évadok is megérdemlik az értékelést, tehát a már látott három évadról most, a negyedikről pedig az évad befejezése után írok röviden.  A sorozatot sokáig nem akartam elkezdeni, mert anno láttam az első részt és Castle stílusa nagyon idegesített. Most azonban pont ez az odamondogató és semmitől vissza nem riadó karakter ragadott magával. Sokan a harmadik évadtól a sorozatot temetik, szerintem viszont csak átalakult a széria, mivel a készítők a romantikus szálnak több teret engedtek. Ez nem feltétlenül probléma, hiszen nagyon sok krimisorozat operál ma már arra, hogy a főszereplői előbb-utóbb összejönnek és a nézők addig is drukkolhatnak nekik. Picit spoileresen folytatom.


A Castle esetében ez adott lett volna már a legelejétől kezdve, viszont az első két évadban nem tudtam volna elképzelni őket egy párként, mert annyira ellentétei voltak egymásnak és rengeteget húzták egymás agyát.A harmadik évadban aztán finomítottak a karaktereken, majd az évadzáróban Castle ki is mondta azt a bizonyos szót. Illúzióim azonban nincsenek azzal kapcsolatban, hogy a negyedik évad elején összejönnek és happy end. Bevallom, hogy hébe-hóba belefutottam spoilerekbe, így pontosan tudom mikor is fognak összejönni, de itt még nem tartunk. Valahol érthető is, hogy húzzák a dolgot, amíg lehet, mert miután összejönnek a főszereplők valami új dolgot kell az íróknak bedobni, hogy a nézők ne veszítsék el a kedvüket és továbbra is nézői maradjanak a sorozatnak.



Nagy előnye a sorozatnak a csodásan kidolgozott mellékszereplők, Esposito és Ryan, akik jól elökörködnek Castle-lel, de ha kell nagyon odateszik magukat, hogy minél hamarabb kézre kerítsék a rossz fiúkat. Martha, Catle anyja nem semmi, hihetetlen mókás helyzeteket tud produkálni az öreglány és a kerítőnőt is rendszeresen játssza. Sajnálom, hogy az évadok előrehaladtával egyre kevesebb szerep jut neki és önálló szálat sem kap, csak tanácsokat osztogat a fiának és az unokájának. Alexis meg a másik, aki szót érdemel, ugyanis a szókimondó és rendkívül okos lány sokszor megnehezíti Castle életét, ugyanakkor mindenben támogatja kissé flúgos apját és néha az az érzésem, hogy a lány felnőttesebben viselkedik, mint az író.



A sorozat elején nem tudtam elképzelni, hogy mivel fogják Castle-t a sorozatban tartani, ugyanis eredetileg csak néhány hétig figyelte volna meg Beckett munkáját, akiről az új könyvének főhősét mintázta. Később egyre nagyobb hasznát veszik a férfinak, és mindig elodázzák az együttműködés befejezését. Az írók nagyon ügyesen oldották ezt meg és egy idő után már fel sem tűnik, hogy miért van még a rendőrségnél. Elküldeni nyilván nem is fogják, a pénzügyeire eddig jól reflektáltak, remélhetőleg ez meg is marad és ezen a téren sem lesz hiányérzetem a későbbiekben. Egyébként az ügyekkel sincs semmi gond, néha több részen keresztül használják ugyanazt a sémát, ám utána váltanak és egy teljesen más ügy megoldásán dolgoznak a rendőrök, miközben a sorozat megfelelően szórakoztató jellegét megtartja, ami  nem egy elhanyagolható szempont.



Sosem gondoltam volna, hogy ennyire beleszeretek a szériába és a heti sorozataim mellett állandóan Castle-t nézek, de annyira szerethető és humoros, hogy nem lehet nem szeretni. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen még rengeteg rész vár rám és az a legjobb az egészben, hogy magamnak oszthatom be a részeket és nem kell a vetítéshez alkalmazkodni, amíg be nem pótolom a lemaradásomat. Ahogy ismerem magam, amíg össze nem jönnek, addig nem hagyom abba. A nyomozó sorozatok között  már sok mindent láttam, és ezek az ügyek visszaköszönnek itt is, mégis azt szeretem benne, hogy tudnak még új szempontot vagy más megvilágítást mutatni, ezért érdemes azonos műfajon belül is több szériának esélyt adni.



Értékelni nem fogom és szerintem felesleges is lenne, hiszen három évadot egy számmal jellemezni reálisan nem lehet és nem szeretném, ha a pontszám torzítana. Tekintsetek erre a kritikára úgy, mint egyfajta ajánlóra, hiszen sok pozitívumot emeltem ki a már látott három évadból és tényleg érdemes neki adni egy esélyt, mert nem tucat nyomozós sorozat. Ráadásul eddig nagy minőségbeli csökkenést sem tapasztaltam, csak változást, ami valakinek vagy bejön, vagy nem, de ha nem is, Nathan Fillion akkor is elviszi a hátán a sorozatot, úgyhogy nyugodt szívvel ajánlom.

0 komment:

Megjegyzés küldése