2013. december 16., hétfő

Danics Dóra nyerte meg az X-faktort

Most még mindenki X-faktor lázban ég, úgyhogy mi sem mehetünk el szó nélkül a győztes mellett. Annak ellenére, hogy idén nem követtem figyelemmel az adásokat, a kieső show-kat megnéztem és úgy gondolom, hogy az idei X-faktorból nekem ennyi pontosan elég volt. A  mezőny lehet, hogy sokszínűbb volt, mint tavaly, de igen csak kifogytunk a tehetséges énekesekből és inkább a bulvár vitte a hátán az idei évadot is. Ebben a tekintetben viszont az RTL Klub valamit nagyon jól csinál, hiszen a csökkenő nézettség ellenére is nagyon sokan nézték az énekes tehetségkutatót.


A győztes pedig Danics Dóra lett, aki történelmet írt, hiszen nő még nem nyert tehetségkutatót a csatornán. Dóra profi énekes, ehhez kétség sem férhet, de nekem túl rideg és nem látom rajta az érzelmeket. Énekesi szempontból mindenképpen neki kellett nyernie, mert a By The Way hiába élte át a dalait, ha iszonyatosan hamisak sokszor és együtt a fiúk szerintem nem szóltak jól. Énektechnikailag tehát mindenképpen megérdemelt győzelem az övé, még akkor is, ha emberileg nekem nem szimpatikus. A magam részéről Krasznai Tündének szurkoltam, mert nagyon egyedi a hangja és nagyon tudom értékelni, ha valaki a múltját hátrahagyva próbál meg teljesen új életet kezdeni. A versenyzők sikerességét, mint mindig most is majd az élet dönti el, hogy a szavazók a verseny után is kitartanak-e az énekesek mellett.

Ennyi volt tehát 2013-ban az X-faktor és idén sem vittem túlzásba az énekes show nézését, azt hiszem jövőre már ennyire se fog telni tőlem, ha csak nagyon nagy tehetségek nem fognak jelentkezni.

0 komment:

Megjegyzés küldése