Békés, boldog karácsonyi ünnepeket szeretnénk kívánni minden blogolvasónak és családjának. Kívánok mindenkinek sok ajándékot és még több bejglit az elkövetkezendő napokra. :)
Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.
Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.
Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.
Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.
Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.
A film történetét nagyon nehéz összefoglalni, de azért teszek egy próbát. Egy idősebb házaspár elválik, a férj (Antony Hopkins) egy fiatal örömlány oldalán keres boldogságot. Eközben lányuk (Naomi Watts) házassága is veszélybe kerül, mert beleszeret a főnökébe (Anonio Banderas), a férje (Josh Brolin) pedig a szemben lakó titokzatos nőhöz kerül közelebb. Az alaptörténet egy tipikus Allen film is lehetne, csakhogy a sztori elég kiszámítható, klisés és unalmas. Eddig nekem minden filmje tetszett, nem mindegyik ugyanazért, de ez sajnos tényleg nem sikerült jól.
Gyöngyösi Tamás azt sem tudta hol van az egész héten, illetve jobban érdekelte egy focimeccs, mint a felkészülés. Rendkívül irritáló a természete, miközben ellenfele Modor Miltiádész nagyon is szimpatikusan viselkedett, komolyan vette az egészet, Misi mégis Tamás mellett döntött valamiért. Nyilván kellenek antifigurák is a showba és ő erre a szerepre nagyon is megfelelő.
"Sikerült felkutatnom az elhunyt férfi édesanyját, és beszéltem is vele. Nem múlik el úgy egy nap, hogy reggel, borotválkozás közben a tükörbe nézve ne adnék hálát neki. Úgy gondolom, a szervadományozás a halhatatlanság egyik módja. A műtétem után sokkal együtt érzőbb és türelmesebb ember lett belőlem. Lehet persze azt mondani, hogy hetvenéves vagyok, gazdag és sikeres, így nincs okom a sietségre, de komolyan úgy gondolom, hogy egy bizonyos kor után vissza kell adni az életnek, amit kaptunk tőle. A hátralévő éveket a szervátültetés ügyének szeretném szentelni".Forrás: origo.hu
Marty a magánéletben sem makulátlan, nem veti meg a szép nőket legyen szó az exéről vagy akár egy rúdtáncosnőről. A fia pedig női ruhákba öltözik és a Grease-ben szeretné elnyerni a női főszerepet. Nekem nagyon furcsán hatott az, hogy ő már 13 évesen ennyire tisztában van a nemi identitásával, meglátjuk hogyan kezelik ezt a jövőben, Marty egyébként egészen hamar megbékélt ezzel a helyzettel, ami abszolút pozitív, már ami a karaktert illeti.
A karakterek közül egyik sem túl szimpatikus, talán csak a túlságosan is okosnak beállított szépfiú. Emily a narrálásával együtt nekem túl gyagya. A narrációt önmagában nagyon szeretem, de Emily inkább amolyan belső hangnak használja, ami unszolja őt egyes tettekre. Már drukkoltam, hogy Emily végre mondja el mit is érez Will iránt, mert annyira zavart az állandó belső hang.