2012. december 2., vasárnap

The Voice - A 2. párbaj

A eheti párbaj adás ugyan nem ütötte meg a múlt heti színvonalát, de még így is szórakoztató volt. Az énekesek megpróbálják kihozni magukból a maximumot és azért látszik, hogy ebben a műsorban nem teljesen kezdők versenyeznek.



Az estét Weisz Viktor és Perutek János párbaja nyitotta, amely egy bokszmeccsnek is megfelelt volna. Annyira, hogy elmondásuk szerint a felkészülés alatt többször is összefejeltek. Mindketten jók voltak, nekem  Perutek János jobban tetszett annak ellenére is, hogy eléggé el van szállva magától, végül mégsem ő, hanem Weisz Viktor jutott tovább. Utánuk következett az est leggyengébb produkciója Gyurki Beatrix és Schweitzer Dóra előadásában. Anastacia az egyik kedvenc énekesnőm, ezért nagyon rossz volt hallgatni az erőtlen és hamis I'm Outta Love ezen verzióját. Beatrix nagyon ellenszenvesen viselkedett, úgy csinált, mintha  csak róla szólna a műsor, ezért örülök, hogy Malek Andrea Dórát vitte tovább.


Torzsa Gabriella és Kőhegyi Dávid a Heven Street Seven egyik számát próbálta meg elénekelni kevés sikerrel. Valahogy nem volt hiteles az előadás, Malek Andrea ezzel a számmal nagyon melléfogott, végül Torzsa Gabriella jutott az élő showba. Fatima és Sudár Anita párbaja magas színvonalú volt, Anita peches volt, hogy pont Fatimával kellett megküzdenie, mert mindenki számára egyértelmű volt, hogy ki megy tovább, ugyanis Fatima az egyik legprofibb a mezőnyben, a rapszólója pedig zseniális volt.

Gyöngyösi Tamás azt sem tudta hol van az egész héten, illetve jobban érdekelte egy focimeccs, mint a felkészülés. Rendkívül irritáló a természete, miközben ellenfele Modor Miltiádész nagyon is szimpatikusan viselkedett, komolyan vette az egészet, Misi mégis Tamás mellett döntött valamiért. Nyilván kellenek antifigurák is a showba és ő erre a szerepre nagyon is megfelelő.

Az estét Henderson Dávid és Burai Krisztián duettje zárta, nekem ők tetszettek a legjobban. Nagyon hasonló a hangjuk, mégis meg lehetett őket különböztetni és nem is tudtam volna választani. Szerencsére nem is nekem kellett, mesterük, Caramel Dávidnak szavazott bizalmat.

0 komment:

Megjegyzés küldése