2012. november 30., péntek

Glee - A 4. évad kezdete

A nemrég közzétett 3. évados kritikámban több félelmemnek hangot adtam a sorozattal kapcsolatban. Nos, 7 rész után úgy gondolom, hogy egyesek alaptalanok voltak, míg mások sajnos nagyon is megalapozottak.


Az Ohio, New York közötti ugrálás nem olyan rossz, mint amire számítottam. Nyilván lehetne jobb, de még szokniuk kell a készítőknek is ezt a nem mindennapi formulát. Azt mondjuk sajnálom, hogy a New York-i jelenetek az utóbbi három részben nagyon megfogyatkoztak (kettőben egyáltalán nem volt), ugyanis az ottani események engem jobban érdekelnek.

A tovább mögött spoileresen folytatom!



A gimis jelenetekhez kaptunk egy rakat új szereplőt (Marly, Jake, Kitty, Ryder.), de az írók csak magukat ismétlik és kvázi ugyanolyan helyzetet teremtettek velük, mint a sorozat elején a Rachel-Finn-Quinn háromszöggel. Ennek semmi értelmét nem látom, ha ennyire nincs ötlete egyik írónak sem, akkor hagyják a csudába az egészet, mert ugyanarra már senki sem kíváncsi. Kitty egyébként kegyetlenebb, mint Quinn és azzal, amit Marlyval tesz túllőttek a célon. Mondjuk Marly meg egy naiv liba, nem tudok rá mást mondani, mert aki beveszi, hogy egy hét alatt 5 centit hízott, az meg is érdemli. Jó, nyilván nem, de értitek mire akartam ezzel célozni. Az új szereplők egyébként az elején szimpik voltak, de azóta beszürkültek és egyikük hiánya sem tűnne fel.

A régiek közül Artie, Sam és Tina ugyanúgy mellékszereplők, mint eddig. Sajnálom őket, főleg Tinát, mert sokkal több van benne, de folyton mellőzik, ahelyett, hogy idén ő, mint tapasztalt New Directions tag lenne előtérben. Brittany és Blaine elég idegesítőek, nem tudnak velük igazán mit csinálni. Blaine az utóbbi időben egy nyávogós kislány lett, főleg mióta nincsenek együtt Kurttel. Örültem volna neki, ha visszamegy a Daltonba, mert az akkori magabiztos énje sokkal jobban tetszett, mint a mostani sajnáltatós.
Finn karaktere érdekes, mert én mindig is kedveltem, de az, hogy egy új Shuet csinálnak belőle nem tetszik. Miért kell neki ugyanúgy öltöznie, viselkednie? Komolyan nem értem mire jó ez az önismétlés.
Unique karaktere szerencsére kicsit háttérbe szorul a rengeteg szereplő miatt, pont annyit foglalkoztatják, amennyit még el tudok viselni.

New Yorkban ezzel szemben érdekes fordulatot vettek az események, ugyanis Rachel emberére akadt tánctanárában, Cassandrában, akit Kate Hudson alakít zseniálisan. Itt Rachel csak egy a sok közül nem sztár és ez jót tett személyiségének, mert magabiztosabb, merészebb és maga mögött hagyta a követelőző, önző énjét. Lea miatt mindig is szerettem a karaktert, de most abszolút ő a legjobb szereplő minden téren. Brody meg teljesen neki való, mert van személyisége és nem fog papucsként viselkedni, mint esetenként Finn. Jól sejtettem tehát, hogy Finchelnek lőttek, de nem csak nekik, hanem gyakorlatilag az összes párnak. Kicsit túlzásnak éreztem, hogy mindenki ugyanabban a részben szakít, aminek ráadásul ez a címe, tehát nagy meglepetés senkit nem ért.
Visszakanyarodva New Yorkhoz, Kurt a Vouge magazin gyakornoka lett, mentora pedig nem más, mint Sarah Jessica Parker. Régen láttam őt sorozatban, az itteni karaktere tetszik, bár kicsit hihetetlen, hogy vezetőként nem tud egyetlen ötletre sem nemet mondani.



A részek összességében idén is vegyesek, a 4x01- The New Rachel című rész után megcsillant valami és úgy éreztem új lendületet kapott a sorozat, de sajnos ez nem tartott sokáig. A tematikus részek visszatérte nagyon üdvözítő, a Grease feldolgozása is frenetikusra sikerült. Nagyon remélem, hogy ezeket nem adják fel és az évad későbbi részeiben is számíthatunk ilyen jellegű epizódokra.

A zenék most sokkal jobbak, mint tavaly, az éneklés sem random módon történik, hanem beleillik az adott jelenetbe. Már most sokkal több szám megtetszett, mint a 3. évad ezen szakaszában és ez főleg annak köszönhető, hogy nem csak a friss slágereket erőltetik, hanem elővesznek régebbi számokat és feldolgozzák őket.

Értékelés: 7/10
Jobban tetszik a sorozat, mint tavaly és ez fejlődésnek minősül, ugyanakkor bőven van min javítani, gondolok főleg a történetre. Kicsit olyan érzésem van a gimis jelenetek láttán, mintha nem akarnának velük foglalkozni és ezért ismétlik az eddigi sémát. Nos, kedves Ryan és csapata ez a módszer nem fog bejönni, tessék többet foglalkozni a Glee-vel, ha már egyszer van.

0 komment:

Megjegyzés küldése