2012. november 22., csütörtök

Glee - A 3. évad

Idén megváltoztattam a sorozatnézési szokásaimat, csak a legnagyobb kedvenceket nézem heti szinten, a fennmaradó időmben pedig a többi közül választok. Így fordulhatott elő, hogy a szezon közepén be tudtam pótolni a Glee 3. évadát, amit eredetileg nem is akartam. Ősz elején átválogattam a sorozataimat és majdnem  cancelt nyomtam a Glee-re is, de nem volt hozzá szívem. Néhány hete aztán zenés sorozatot akartam nézni és jobb híján folytattam a sorozatot.



Összességében a 3. évad nagyon vegyesre sikeredett, már az elejétől kezdve gyenge részeket produkált, a szezon közepén pedig kriminálisan rosszakat, akkor hagytam abba. Az évad második fele már jobb volt, kifejezetten erős részeket (3x21- Nationals, 3x22 - Goodbye) is írt Ryan Murphy és csapata. Az utolsó két részt azoknak is érdemes megnézni, akik már kaszálták a sorozatot, mert olyan dolgok történtek benne, amelyekre régóta vártunk és nagyszerű dalokat énekeltek a srácok.

A tovább mögött spoileresen folytatom!


Dühös vagyok Murphyre
, mert megmutatta, hogy igenis tudnak tematikus részeket írni, amelyekben minden dalnak helye van és nem random csendülnek fel a történetbe nem passzoló dallamok. Tetszettek a Whitney Houston, Michael Jackson emlékére készült részek, több ilyet szeretnék látni a jövőben, kérdés csupán csak az, hogy fogok-e. Az évad végén pedig kezdett visszajönni az a glee érzés, ami miatt anno beleszerettem a sorozatba. Persze van még min javítani, de Rachel az elrontott felvételi után képes volt Finn álmával is foglalkozni, illetve a New Directions végre megnyerte a nemzetit, úgyhogy jó irányba haladt a sorozat. A gond az, hogy a következő évadban egy teljesen más fejezet kezdődik/kezdődött a sorozat életében, rengeteg új szereplővel. Emiatt nem vagyok benne biztos, hogy tudnak továbbhaladni a megkezdett úton. Nem olvastam spoilereket, de néhány véleményt igen, miszerint a két helyszínt sikeresen megoldották, én ettől még szkeptikus vagyok, de ne legyen igazam.



Az évadzáró nagyon szép lett, jó kis dalokat énekeltek egymásnak a srácok. Örülök, hogy Rachel feladta volna az álmát Finn miatt, mert ez azt jelenti, hogy nem az az önző fruska már, aki az első évadokban volt. Finn azonban ragaszkodott ahhoz, hogy elmenjen, ő meg csatlakozik a hadsereghez és gyanítom a kapcsolatuknak ezzel lőttek. Bár nem mondták ki a szakítást, csupán elengedték egymást. A rész végi dal nagyon jól passzolt oda és Lea gyönyörűen adta elő.

Az új szereplőket nem bánom, kell a vérfrissítés, nem bántam volna, ha pár szereplőtől megszabadulunk, mert így is sok a szereplő és nem tudnak kibontakozni. Brittany karaktere nélkül például meglennék, szegény nagyon butának van beállítva, nem csodálom a bukását. A legnagyobb baj vele is, hogy a 3 év alatt egyáltalán nem fejlődött, mondjuk sok idő sem jut a mellékszereplőkre. Ha jól tudom Unique állandó szereplő a 4. évadban, aminek nem örülök, mert nem hiányzik egy transzszexuális szereplő is. Kicsit túllőnek ezzel a célon, remélem a többi új szereplő közül senki sem lesz meleg vagy hasonló.


Értékelés: 5/10
Nagyon nehéz pontozni a szezont, egyik pontszám sem tükrözné azt a hullámvasutat, ami jellemző volt rá. A jobb részek nyilván felhúzzák, a rosszak meg le, így maradtam a közepesnél. Egyébként örülök, hogy folytattam, mert minden hibája ellenére még mindig van benne valami, ami miatt szeretem, kötődöm hozzá. A sorozatot folytatom a 4. szezonnal és hamarosan újabb kritikával jelentkezem a fejleményekről.

0 komment:

Megjegyzés küldése