2011. szeptember 8., csütörtök

Dexter - Az 1. évad




Már sok jót hallottam erről a sorozatról, azonban én mégis idegenkedtem tőle egészen mostanáig. A múlt héten végre rávettem magam és elkezdtem nézni. Be kell vallanom, hogy kellemesen csalódtam a sorozatban, mert rengeteg vért és értelmetlen gyilkolászást vártam tőle.

Ehelyett kaptunk egy sorozatgyilkost, Dexter Morgant (Michael C. Hall), aki gyilkosokkal végez éjszakánként; nappal pedig példás munkaerő, pótapa és megértő testvér. Mindeközben megismerhetjük Dexter múltját a visszaemlékezésekből és tanúi lehetünk egy gyilkos születésének. Vagyis Dexter személyében egy összetett személyiséget teremtettek meg a készítők, amely Dexter különböző magánéleti szerepeinek ellentmondásából fakad, és amelyek mégis lehetővé teszik, hogy érzelmileg azonosuljunk vele.

Az 1. évadban tanúi lehetünk a Hűtőkocsis Gyilkos és a vérelemző Dexter kiélezett és intelligens párharcának, amelyhez foghatót csak nagyon ritkán látni. Azt azonban sajnáltam, hogy viszonylag korán (az évad háromnegyedénél) kiderül, hogy ki a Hűtőkocsis Gyilkos. Innentől kezdve pedig már csak idő kérdése volt, hogy mikor kapják el. Zseniális megoldás a készítőktől viszont, hogy a gyilkos nem más, mint Dexter bátyja, akivel kedvenc gyilkosunknak kell végeznie.


A sorozatot számomra a jellemábrázolás sokszínűsége, a belső vívódás, amelyeket a monológokon keresztül ismerhetünk meg teszi nagyon élvezetessé. A forgatókönyvírók profi módon tartják be minden epizódban a belső egyensúlyt, ami az évad teljesen átgondolt felépítését tükrözi.


Az évad végeztével az a kérdés merült fel bennem, hogy a többi évad is ilyen jó? Akik látták már a folytatást ajánlják, hogy továbbnézzem?

Értékelés: 9/10

4 megjegyzés:

  1. Te ismered azt a szót, hogy spoiler? :@

    VálaszTörlés
  2. Igen, viszont úgy gondolom, hogy évadkritikát csak akkor olvas az ember, ha már látta az adott évadot. Sajnálom, ha bármit is lelőttem neked, de azért még bőven akadnak meglepetések az évad során. ;)

    VálaszTörlés
  3. Akkor gondold át újra, még csak az 5. epizódnál járok, de sajnos belefutottam a spoileredbe..

    VálaszTörlés
  4. Meg eleve előre olvasok kritikákat és az alapján (is) választok filmet/sorozatot.

    VálaszTörlés