2011. október 2., vasárnap

Hart of Dixie - 1x01 Pilot


A Hart of Dixie pilotja olyan volt, amilyenre az előzetesen kikerült jelenetek alapján számítani lehetett. Nem mondott túl sok újat, mégis magával ragadott főleg a kisvárosi táj miatt. Blubell egy bűbájos kis város, ahol mindenki tud mindent mindenkiről, de szükség esetén ki is segítik egymást.


Ide érkezik meg New York-ból Dr. Zoe Hart, hogy egy évet általános orvoslással töltsön. Megérkezése után szembesül a "szokásos" problémákkal: nincs taxi, aligátor, áramszünet. Szerencsére azért akad két jó pasi, akik a környéken, akik segítenek neki és nyilván a jövőben is fognak. Az egyiküknek azonban menyasszonya, aki nem éppen a legkedvesebb Bluebell-i lakos. Közte és Zoe között sok konfliktus lesz még ebben biztos vagyok.


Kicsit tartottam tőle, hogy Rachel Bilson nem alkalmas egy komoly orvos szerepére, de tévedtem. Nagyon is hitelesen alakítja az ambiciózus Zoe-t, úgyhogy engem meggyőzött. A többiekkel sincs különösebb probléma, de a szerelmi háromszög kialakulásának lehetőségét túl korán fellebbentették. Lehet ezen a téren sok meglepetés nem fog érni minket, de azért örülnék neki, ha mégis.


Nem volt benne tehát sok újdonság és nyilván nem egy Everwood szint, de van bája, remélhetőleg lesznek érdekes esetek, a táj szép, és a pasifront sem rossz. A sorozat simán megérdemel egy esélyt és én ezt meg is adom neki.

Értékelés: 7/10

0 komment:

Megjegyzés küldése