2011. október 2., vasárnap

Desperate Housewives - Elkezdődött a 8. évad


A Lilaakác köz feleségeinek kalandjai végéhez közelednek, ugyanis ez lesz a DH utolsó évada. Ez a tudat valahogy nekem belengte az egész epizódot, amolyan vég kezdete érzésem volt, ami nem véletlen.



A 8. évad az előző szezon utolsó részének estéjén folytatódik. Miután megszabadultak a vendégektől a feleségeknek Gaby apjának holttestét is el kellett tüntetniük. Azon az estén szövetséget kötöttek egymással, hogy Carlos érdekében senkinek sem mondják el a történteket.

1 hónap elteltével pedig még mindannyian az események hatása alatt vannak. Mind a négyen a maguk módján próbálják feldolgozni a gyilkosságot. Ez legkevésbé Susannek megy, aki nem bír aludni és egy hörcsög eltemetése is csak egy kisebb ideg összeroppanás árán megy neki. Ha jobban belegondolunk ez nem is csoda, hiszen mégiscsak részese volt egy emberi élet kioltásának.



Tom és Lynett nem mondták el a különköltözést a gyerekeknek, így Tomnak minden reggel a szomszéd házból kell rohannia, nehogy lekésse a reggelit és a gyerekek gyanút fogjanak. Egy együtt töltött éjszaka után aztán Tom végre a sarkára állt és elmondta az igazat. Mivel ez lesz a sorozat utolsó évada nem tudom elképzelni, hogy különválasszák véglegesen őket. A boldogságig azonban feltehetően még sokat kell szenvedniük, küzdeniük.


Lilaakác közbe érkezett a szokásokhoz híven egy új lakó, mégpedig egy jóképű, fiatal férfi, akire Renee rögtön ráhajtott, azonban nem járt sikerrel egyenlőre. A férfi múltja makulátlannak tűnik, de valami úgyis ki fog derülni róla is.


Az epizód zárójelenete szerint valaki tudja a feleségek sötét titkát és nem szeretné magában tartani azt. Kíváncsi vagyok a zsaroló kilétére, valószínűleg olyan valaki, akire a legkevésbé számítanánk. A feleségeknek idén sem lesz könnyű dolguk, ha a szennyesüket meg akarják tartani magukban. A magam részéről reménykedem benne, hogy ez a nagyszerű sorozat méltó lezárást fog kapni.

Értékelés: 7/10

0 komment:

Megjegyzés küldése