2013. augusztus 17., szombat

Mit csinálnak a Narancsvidék egykori szereplői?

2003 augusztusában indult hódító útjára a Narancsvidék című fiataloknak szóló sorozat. A tíz éves évforduló jegyében Josh Schwartz, a sorozat megálmodója az Entertainment Weekly-nek mesélt arról, hogy mit csinálnak most a karakterek. Ráadásként pedig az EW összeszedte, hogy a színészeknek hogyan alakult a karrierje a Narancsvidék után.


Ryan Atwood (Ben McKenzie)




A karakter: Jelenleg a Newport csoport tulajdonosa és egy zárt közösség tagja. Az egykori rossz fiú nem feledte a gyökereit, Ryan a szegénységben élő területek fejlesztésén dolgozik. Az építész és a nagyszájú Taylor (Autumn Reeser) ugyan már nincsenek együtt, de a fiú most sem magányos. "Nemrég Ryan Alex Kelly - akit Olivia Wild alakított- mellet ült egy repülőn. Az első randijuk pénteken lesz" - mondta Schwartz.

A színész:  Mckenzie nemrég fejezte be a Terepen című sorozatot, amelyet idén, öt évad után kaszáltak el. Feltűnik még ebben az évben a Goodbye World című indie filmben. Sajnos az idén forgatott jogi sorozat pilotját, amely The Advocates címen futott és Mandy Moore is szerepelt benne, nem rendelte be sorozatnak a CBS.


Seth Cohen (Adam Brody)




A karakter: A CW passzolta az Atomic County forgatókönyvét, amely a saját életén alapuló vígjátéksorozat lett volna. Azonban Joseph Gordon Lewitt felkarolta a produkciót és "ő maga fogja alakítani az azonos című filmben a gunyoros Seth Cohent" - nyilatkozta Schwartz. A filmben Ryan karakterét Channing Tatum, Marissáét Jennifer Lawrence, Summerét pedig Lucy Hale alakítja.

A színész: Brody Harry Reemst alakítja az idén nyáron elkészülő Lovelace című alkotásban, ezután pedig egy sor vígjátékban fog szerepelni, többek között a Baggage Claim, a Think Like a Man Too és a Life Partners című  filmekben. Az utolsóban pedig Brody jelenlegi barátnője, a Pletykafészekből ismert Leighton Meester is szerepel.


Summer Roberts (Rachel Bilson)




A karakter: A lelkes aktivista jelenleg Kanadában tartózkodik, ahol egy hidraulikos törés technológia elleni tiltakozó akciót vezet Mark Ruffalo oldalán. 2012-ben Summer és Seth összeházasodtak, de gyerekük egyenlőre nincs. "Summer addig nem is akar anya lenni, amíg el nem éri, hogy a világ csökkentse a szén kibocsátást"- magyarázza Schwartz.

A színésznő: Bilson egy Summerhöz hasonló lány nővérét alakítja a The To Do List című alkotásban, amelyet hamarosan a magyar mozik is bemutatnak. Ősszel pedig a Hart of Dixie című sorozat legújabb évadában lesz látható.


Marissa Cooper (Mischa Barton)




A karakter: Igen, ő még mindig halott. "Ryan minden év májusában meglátogatja első szerelme sírját"- mondta Schwartz.

A színésznő: Az IMDB szerint Barton hat hamarosan megjelenő filmben kapott szerepet és idén ősszel Sylvester Stallone thrillerjében, a Homefront című moziban is láthatjuk a színésznőt. Az utóbbi év filmszerepei ellenére - a Cyberstalker című Lifetime horrorban tavaly játszott - Barton végleges visszatérése a képernyőre, nem tűnik valószínűnek.


Sandy Cohen (Peter Gallagher)




A karakter: Irigykedünk a Berkley Egyetem jogi hallgatóira, akik mindennap láthatják a csodás szemöldökét. Schwartz szerint Sandy a környék legnépszerűbb jogi professzora, ráadásul az éves zsidó húsvéti vacsora házigazdája. Létrehozta a Sandy Cohen Egyesületet, egy nyári programot, amely a jövő védőügyvédeinek segít és 2004-ben alapították a Berkley tényleges diákjai.

A színész: Gallagher állandóan dolgozik valamin a TV-ben, legutóbb a Kettős ügynök című sorozatban játszott egy CIA ügynököt. A Sandy Cohen Egyesületnél is megjelent legalább három alkalommal az elmúlt években.


Kirsten Cohen (Kelly Rowan)




A karakter: Az alkoholfüggő Kirsten jelenleg otthon van a sorozatzáróban született lányával, Sophie Rose Cohennel, miközben híres íróvá vált. "Kirsten kiadta Step Out című művét, amely a munkahelyüket ott hagyó anyákról szól"-nyilatkozta Schwartz.

A színésznő: Kirsten lehet, hogy tétlenkedik, de Rowan nem. Jelenleg a TNT-n futó Perception című drámában játssza Eric McCormack képzeletbeli barátját és pszichológusát. Bartonhoz hasonlóan szerepelt egy internetes támadásokról szóló filmben, mégpedig az ABC Family 2011-es, Cyberbully című alkotásában.


Julie Cooper (Melinda Clarke)




A karakter: Schwartz úgy gondolja, hogy Marissa anyukája marketingből diplomázott és a Vivid Entertainment hírességekkel kapcsolatos üzleti ügyeit intézi. Julie Riverside-ban lakik a férjével, Srank Atwooddal (Ryan apja) és fiukkal, Caleb Cooper Atwooddal, aki jó barátja a kis Sophie Rose Cohennek. Új generációs spin-off, valaki?

A színésznő: Az idei évad egyik újoncában, a Vegasban vendégszerepelt négy rész erejéig, jelenleg pedig a CW csatornán futó Nikitában látható Amanda szerepében.


Jimmy Cooper (Tate Donovan)




A karakter: Marissa apja éveket töltött a Carnival Cruise nevezetű hajón, mint hajóskapitány. "Sajnos az útja az eldugult WC-kről és a hagymás szendvicseiről maradt emlékezetes és Tökfilkó Hajójának nevezték" - viccelődött Schwartz. Jimmy jelenleg munkanélküli.

A színész:  Jennifer Anniston exe a Narancsvidékhez hasonló gazdag családok életét bemutató Deception című alkotásban szerepelt, amit sajnos elkaszált egy évad után az NBC. Remélhetőleg a következő évadban bemutatkozó Jerry Bruckheimer által rendezett Hostages című szériával nagyobb szerencséje lesz. Donovan alakítja a Toni Collette által játszott karakter lecsukott férjét, egy sebészt, akinek az elnököt kell megölnie.


Taylor Townsend (Autumn Reeser)




A karakter: A rajongók kedvence megkapta a saját happy ending-jét a Pletykafészek Nate Archibaldja oldalán. Várjuk csak, micsoda? Hadd magyarázza el Schwartz: "Taylor visszaköltözött Párizsba, hogy egy francia értelmiségi emlékiratait megírja. A férfi egy lakásban lakott közvetlenül Blair két apukája, Harold és Roman szomszédságában. Egy nap Taylor visszavitte az elkóborolt macskájukat, találkozott Blairral, akinek rögtön szimpatikus lett a lány és megszervezett egy randit neki és Nate-nek." A többi már csak Schwartz verziójának történelme.

A színésznő: Szegény Reeser a legjobb dolog azokban a sorozatokban, amelyek csak egy szezonig tartanak. Ilyenek a No Ordinary Family és a Belső ellenség. Legalább visszatérő szereplőt játszik a Hawaii Five-O és a Doktor D című sorozatokban, de addig nem leszünk boldogok, amíg Taylor nem kap egy saját sorozatot.


Saját fordítás!

0 komment:

Megjegyzés küldése