2013. augusztus 18., vasárnap

Blue Valentine

Mindig megfogadom, hogy trailer nélkül nem nézek filmet, mert hihetetlenül félre tud vinni, ha csak a színészeket és a felületes történetet ismerem. Így történhetett meg, hogy a Blue Valentine-t egy romantikus vígjátékkal azonosítottam. Aztán persze csalódást is okozott első blikkre, mert nem arra számítottam, amit kaptam. A Blue Valentine ugyanis nem egy könnyed vígjáték, hanem kőkemény dráma. De olyan, amilyet ritkán látni amerikai alkotóktól.



A film Cindy (Michelle Williams) és Dean (Ryan Gosling) kapcsolatáról szól, illetve annak kezdetéről és megromlásáról. A történet két idősíkon játszódik, egyfelől láthatjuk a fiatalok megismerkedését, szerelmük kezdetét, illetve a már széthulló kapcsolatukat megmenteni próbáló házasokat. Utolsó reményként kibérelnek egy hotelszobát, hogy rendezzék a házasságukat. A film egyetlen kérdése, hogy sikerül-e nekik.


Ahogy már említettem először nem tetszett a film, mert nem rágták a szánkba, hogy miért romlott meg Cindy és Dean kapcsolata. Végig vártam egy jelenetet, egy beszélgetést vagy valamit, amely rávilágít arra mi is történt köztük. Valahol ez érthető szerintem, mert akkora volt a kontraszt a boldog és boldogtalan idők között, hogy egy eseményt, veszekedést tettem ezért felelőssé. A film megnézése után napokig nem mentek ki a fejemből a látottak és rájöttem a megoldásra is. Nem történt itt más, mint hogy a két szereplő a rózsaszín felhők elmúlta után beleszürkült a hétköznapokba, eltávolodtak egymástól és a legkisebb dolgokon is összevesztek.

A film annyira hiteles és igaz, hogy együtt sírunk és nevetünk Cindyvel és Dean-nel és drukkolunk nekik, hogy mentsék a menthetőt. Hiába neveli azonban a férfi sajátjaként Cindy gyerekét, a végén úgy tűnik számukra nincs boldogság, ahogy az az életben is sokszor megesik. A rendező, Derek Cianfrance egyébként tizenkét évig írta a forgatókönyvet, több elemet is átemelt a saját életéből, ezért is lehet ennyire reális, valódi a sztori.

A színészekre sem lehet panasz, Michelle Williams és Ryan Gosling is csodálatosan alakítja a boldog szerelmest és az elgyötört házastársat is. Sajnálatos, hogy anno egyikük sem kapott még csak Oscar jelölést sem a filmben nyújtott alakításáért. Gosling az utóbbi időben nagyon felkapott lett, de szerencsére eddig jól megválogatja, hogy mely filmekhez adja a nevét.

Értékelés: 9/10
Nem egyszerű film, nagyon nagy hatással van az emberre és napokig azon gondolkozik  utána, hogy ő hol rontotta el a kapcsolatait a múltban vagy esetleg a jelenben. Mert afelől ne legyen kétségünk, hogy sok Cindy és Dean él a nagyvilágban, csak az a kérdés, hogy ők elengedik-e egymást, vagy inkább együtt maradnak, mert félnek a magánytól.

0 komment:

Megjegyzés küldése