2011. december 20., kedd

Glee - A 3. évad 9 rész után

A 3x01 utáni optimizmusom hamar alábbhagyott, ugyanis eddig az évadban csak rossz vagy még rosszabb részeket kaptunk. A készítőknek nem sok fantáziájuk maradt, így a történet nagyon felejtős. Előkerült megint a meleg téma, ezúttal Santana miatt. Nagyon unalmas már ez és szerintem felesleges is, mivel ennek a sorozatnak nem ez az alaptémája.


A részekben hiába több a zene, a minőség pocsékra sikerült. Eddig két emlékezetes dalt tudnék csak kiemelni: a Rumour Has It/Someone Like You, illetve a We Are Young című számokat. Nincsenek már igazi Glee-s számok, amik beleillenek a történetbe és éppen akkor csendülnek fel, amikor kell.

Santana, Mercedes kiválása és a Trouble Tones elég jól sikerült. Ők néha tudtak értékelhető számokat is produkálni. A versenyes például az ő előadásuk jobb volt, mint a New Directions-é, mégsem nyertek. Kár, hogy utána nem tartottak ki és visszamentek.
Sam visszahozása volt az évad eddigi fénypontja, remélem jó kis dalokat fog kapni a folytatásban.


Az évad mélypontja a legutóbbi, karácsonyi rész volt. Ekkora zagyvaságot már elég régen láttam. Sue jótékonykodása egyszerűen nevetséges volt, Rachel követelőzésével egyetemben. A részt egyébként Matthew Morrison rendezte. Ha egy mód van rá az ilyen borzalmaktól a jövőben kíméljen meg minket.

Szeretnék bízni a Glee-ben, de ez már egyre nehezebben megy. Talán kevesebb íróval és több kreativitással többre mennének.

Értékelés: 4/10

0 komment:

Megjegyzés küldése