2012. május 24., csütörtök

Person of Interest - Az 1. évad

A Once Upon a Time mellett ez volt az évad másik olyan sorozata, amit nem akartam elkezdeni nézni. A sok pozitív kritika azonban meggyőzött, hogy érdemes egy esélyt adni a sorozatnak.


A Person of Interest megmutatta, hogy hogyan kell egy évadot tökéletesen felépíteni. Az évad elején egyszerű volt a recept: jött egy TB szám, amelynek a tulajdonosa vagy bűntény áldozata lesz, vagy elkövetni készül valamit és hőseinknek meg kell mentenie az illetőt. Nekem ezzel a felépítéssel sem volt bajom, de örülök, hogy az alkotók nem elégedtek meg ennyivel. Valahol az 1x07 környékén kezdték el adagolni nekünk az átívelő szálakat, amelyek közül úgy tűnik több is megoldódott az évad végére.

Nekem az Elias köré épített szál különösen tetszett, isteni volt, ahogyan még a börtönből is irányítani tudott. Úgy tűnik az ő szála lezáródott, de soha nem lehet tudni. Nagyon jól oldották meg a két rendőr irányítását, akik semmit sem sejtettek egymásról. Szegények folyton lesték egymást, sőt Carter még gyanakodott is Fusco-ra. A HR beépítése a sorozatba se volt semmi, a legizgalmasabb pillanatokat ők okozták az évad során. Az évadba egy kis humort is sikerült csempészniük a babás részbe, illetve Finch bedrogozásával.



A Person of Interest fináléja volt az első ebben az évadban, ami igazán tetszett és nem biztos, hogy bármelyik is felül tudja majd múlni. Egy nagyon pörgős, fordulatokkal teli évadzárót raktak össze, le a kalappal az írók előtt. Root karakterének behozására senki sem számíthatott, még akkor sem, amikor ártatlan pszichológusnőként feltűnt a részben. A szándékai még nem világosak, ennek a kibontása a 2. évadban fog bekövetkezni. Az évad végén Root elrabolta Finch-et, valamiért nagyon fontos lehet neki Harold. Szerintem a géppel van összefüggésben,hamarosan kiderül, hogy így van-e.

A multimilliomos zseni, Finch és a mindenre elszánt volt katona, Reese nagyon jó párost alkotnak. Számukra nincs lehetetlen, mindenkit meg akarnak menteni, de ezt nem találgatásokkal, logikával teszik, hanem lehallgatják  a telefonját, követik az illetőt, Reese pedig megküzd a rossz fiúkkal. Pozitívum, hogy Reese  közel sem sebezhetetlen, az évad során többször megverték, meglőtték.

Összességében nagyszerű évad volt,minden részét élveztem és a kameraképek sem zavartak már az évad végén. A sorozat nagyon okosan végiggondolt és nagyon jól fel az évadot, akkor durrant nagyot, amikor kellett.



Értékelés: 10/10 

0 komment:

Megjegyzés küldése