2012. augusztus 5., vasárnap

E.L. James: A szürke ötven árnyalata

Egy könyv, amely meghódította a sikerlistákat Amerikában, amelyből 3 hónap alatt 20 millió példány fogyott a tengerentúlon. Egy ekkora siker természetesen az én érdeklődésemet is felkeltette, ezért nem sokkal a magyarországi megjelenés után megvettem.

Nagyon megosztó könyvről van szó, amelyért nyilván sokan rajongani fognak, sokan meg megbotránkozva dobják el a felénél. A történet egy egyetemista lány, Ana és a dúsgazdag, szexmániás Christian viszonyáról szól. Ana szobatársnője helyett megy el interjút készíteni az egyetem egyik fő támogatójával, Mr. Christian Grey-jel. Már a legelejétől vonzódnak egymáshoz, majd később viszonyt is kezdenek, annak ellenére is, hogy Ana-t taszítják Christian szadista szokásai. A könyv nem szól másról, mint a kettejük szexuális viszonyáról és ez nekem unalmas 500 oldalon keresztül. Értem én, hogy az ő kapcsolatuk az érdekes, de valami történetet még kerekíthetett volna köré az írónő. Nem szeretem ugyanis az olyan könyveket, amelyeknek nincs története és nincs miért izgulni. Ennek ellenére azért érdekelt, hogy mi lesz a könyv vége, de meglepetésben nem volt részem. Biztos, hogy el fogom olvasni a többi kötetet is, de megvenni biztosan nem.

A könyv olvasása közben sokat gondolkoztam azon, hogy külföldön miért ekkora siker. Igaz, hogy ma már nem tabu a szexről beszélni, írni, de azért ilyen részletesen, szado-mazo elemekkel megfűszerezve ma sem sokan teszik meg. Ráadásul rengeteg cikket lehet olvasni külföldi oldalakon, ahol nők vallanak arról, hogy a könyv hogyan változtatta meg a szexuális életüket. Szóval bármilyen furcsa is kimondani, én ebben látom a könyv sikerét, talán sok nő a saját vágyai beteljesülését olvassa A szürke ötven árnyalata oldalain.

Nem szoktam sokat foglalkozni a magyar fordítással, mivel nem tudom mi az eredeti szöveg, de sajnos ebben az esetben muszáj. A fordító ugyanis nagyon gyatra munkát végzett, a könyv tele van félrefordításokkal és értelmetlen magyar mondatokkal, úgyhogy, aki teheti angolul olvassa el a könyvet.

Amerikában annyira sikeres, hogy már eladták a megfilmesítési jogokat és a szereplőket válogatják. Őszintén kíváncsi vagyok, hogy kik lesznek a főszereplők, főleg arra, hogy ki fogja Christian Grey-t alakítani. Az eddigi pletykák szerint a szerepre esélyes Ian Somerhalder, Matt Bomer, Chris Hemsworth vagy William Levy. Ana szerepére eddig Kristen Stewart, Emma Watson és Angelina Jolie van versenyben. Jolie mondjuk érdekesen mutatna egy 21 éves egyetemista szerepében.

Értékelés: 10/7

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Honnan töltötted le a könyvet? Vagy megvetted?
    Válaszodat előre is köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Én megvettem, az interneten nem találtam meg az egész könyvet, csak részletet.

      Törlés