2012. június 21., csütörtök

Dallas - 1x01 Pilot

Nem nagyon emlékszem a régi Dallas-ra, de kíváncsi voltam a folytatásra. Az új történet ugyanott játszódik és a szereplők ugyanúgy az olajért küzdenek, illetve a rossz fiúk szeretnének meggazdagodni, a jó fiúk pedig jót akarnak cselekedni és meg akarják akadályozni, hogy az Ellie birtokán talált olajat értékesítsék.

Nagy reményeket fűztem a folytatáshoz, de nem hozta azt a színvonalat, amit vártam tőle.  Kicsit unalmas, hogy a mostani főszereplők konfliktusainak fő forrása az olaj, ugyanúgy, ahogy anno a szüleiknél. Az olaj köré épített eredeti Dallas ugyanis ennél sokkal jobb és szerintem csak az olajjal nem sok évadot fog megélni a széria.


Próbálták a nosztalgia faktort is behozni, de valahogy ez nálam nem hatott annyira. A sorozatban szerepel Bobby, Jockey és Samantha is. Azt kell hogy mondjam, hogy az idősebb generáció teljesen lejátszotta a fiatalokat. Mellettük csak mellékszereplőnek tűntek az egyébként főszereplőnek szánt karakterek. Az idősek pedig nem biztos, hogy végig maradnak. Bobby-nak például rákja van, de természetesen a család nem sejt semmit a betegségéről. Mindennek ellenére úgy gondolom, hogy lesz ez még jobb is, ez a rész arra volt jó, hogy felvázolják a történetet és megismertessenek minket a Ewing család új tagjaival.

A részben a csavarok sem voltak igazán meglepőek, érdekesek és a folytatásban a két srác nyilván vetélkedni fog Elena kegyeiért is. A következőkben kicsit több izgalmat és egy átgondoltabb forgatókönyvet szeretnék látni.

Az 1. rész tehát nem győzött meg teljesen, de vannak lehetőségek a sztoriban és a táj is gyönyörű, illetve azért kíváncsi vagyok merre viszik a történetet, úgyhogy egyenlőre maradok.

Értékelés: 5/10

0 komment:

Megjegyzés küldése