2011. május 23., hétfő

Blue Bloods - Az 1. évad


Megkezdődtek a finálék, így mostantól mi is az évadkritikákra koncentrálunk. Megpróbálunk minél hamarabb az általunk nézett sorozatokról írni.
Vágjunk is bele, a Blue Bloods 1. évadával. Ehhez a sorozathoz az indulásakor nagy reményeket fűztem. Nagyon jól dolgozták ki az alaptörténetet, gondolták át a karaktereket. Az évad közepe tájékán azonban ez már kevésnek bizonyult. Voltak ugyan az évad második felében is izgalmasabb ügyek, de nem ütötte meg az azelőtti részek színvonalát. Kedvenc részeim közé tartozik az, amelyben Danny feleségét elrabolták. Azonban érdekesebb lett, ha nem találják meg rögtön. Ki lehetett volna ebből hozni egy több részen át tartó történetszálat. Ezt azonban sajnálatos módon nem tették meg.
Az évadzáróban azért nagyon bíztam. Lehetőségek lettek volna egy nagyon ütős, akcióval teli szezonzáróra. Az általam hiányolt szálat (Joe halála) az évadzáróban hozták elő újra. Ezzel nem is volt gond, csak a kivitelezéssel. Rögtön megtalálták a bűnösöket, akik nem gyanítottak semmit. Majd a rajtaütésre a rendőrfőnök mint egy uralkodó vonult be, csak a vörös szőnyeg hiányzott. A rajtaütés alatt pedig a főbűnös, aki Joe haláláért is felelős, öngyilkos lett. Ezt a rajtaütéses részt nagyon eltúlozták szerintem.
A rész/évad végén ahogy az lenni szokott, a bűnösök megkapják a büntetésüket. Az évad utolsó jeleneteként pedog azt láthatjuk, ahogy a Reagan család Joe sírjánál áll.
Kicsit olyan érzésem volt, mintha az egész sorozat befejeződött volna, mivel nem hagytak nyitott kérdéseket. Vannak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy van-e még ötlet a folytatásra.
Értékelés: 6/10

0 komment:

Megjegyzés küldése