2014. január 7., kedd

A legjobb sorozatok 2013-ban

2013 erős év volt sorozatok terén, sok nagyszerű újoncot mutattak be és a régi sorozatok közül is több erős évaddal rukkolt elő. Sokat gondolkoztam, hogy a tavalyi szempontrendszert alkalmazzam-e az összegzéskor vagy csináljak listát. Végül arra jutottam, hogy az összes többi blog listázta a legjobbakat, így a tavalyi szempontrendszer kiegészítését preferáltam.

Sajnos az amerikai sorozatokon kívül nem jut időm az európai kínálat feltérképezésére, de talán idén több angol és észak-európai produkcióra is sor kerül, mert ők is megérdemelnék, hogy szót ejtsek róluk. Ha pedig a Sherlock minőségéből indulok ki, akkor nagy csalódás nem érhet. Mindenesetre ezt a listát az amerikai sorozatokra támaszkodva állítottam össze, még pedig azok közül, amelyeknek ért véget évada 2013-ban.


A legjobb sorozat: Scandal



Nem volt könnyű döntést hozni, de a Scandal második évada olyan szintet hozott végig, amit egyik sorozat sem tudott, még csak megközelíteni sem az évben. A történet iszonyatosan pörgős, sokszor csak kapkodom a fejem, hogy pontosan mi is történik. Emiatt heti szinten nem is tudnám nézni, mert a következő részre elfelejtem, hogy mi is történt az előzőben, de számomra pont ez adja a sorozat varázsát. Shonda Rhimes tehát elsőosztályú munkát végzett a politikai és a magánéleti vonalakon is. A színészek is csodásan játszanak, azonban Kerry Washington még közülük is kiemelkedik és egyedül is elvinné a hátán a sorozatot.


 A legjobb újonc: Hannibal



Ez a sorozat egyszerre zseniális és gusztustalan, bár alapvetően nem a kedvenc műfajaim közé tartozik, de kíváncsi lettem rá. Ahogy pedig egyre több rész ment le, engem egyre jobban berántott ez a pszichodráma és a lassú építkezés ellenére sem tudtak elriasztani. Sokáig nagy veszélyben volt a sorozat, de szerencsére megkönyörült a rajongókon az NBC és februárban jöhet a második évad. Azt mondanom sem kell, hogy már alig várom.


A legjobb kaszált sorozat: The Client List



Egy évados újoncom 2013-ban nem volt, viszont kaszált sorozatom jó pár akadt, de ezek közül nagyon volt megtalálni azt, amelyiknek a kaszája a legjobban fájt. A dolgot nehezítette, hogy gyakorlatilag minden befejezett sorozattal egyetértettem, hogy már nem kellene folytatni. A The Client List kaszája csak azért fájó, mert egy butaság miatt történt meg és a történet még simán túlélt volna egy évadot.

A legjobb sitcom: The Mindy Project




Ez a kategória kicsit furcsán hathat, hiszen nem vagyok egy nagy sitcom fogyasztó, de a The Mindy Project már az első részével megragadott. Mindy nem mindennapi stílusa és humora annyira aranyos és közben vicces, hogy nem lehet nem kedvelni érte. Talán nem ezt választanám kedvencnek, ha tíz másikat néznék, de azoknak sem a témája, sem pedig a humora nem nekem való. Humor tekintetében nagyon egyedi az ízlésem, de ez a sorozat olyan, mintha direkt nekem készült volna.

A legjobb dara: Orphan Black




Ez is egy új kategória a tavalyihoz képest, de úgy gondolom érdekes lehet, hogy az adott évben melyik sorozat darája adta a legnagyobb élményt. Az Orphan Black első évada összesen tíz rész volt, de azt olyan hamar megnéztem, mint idén semmit, pedig arra készültem, hogy ez a sztori nem nekem való. A sorozatbak ugyanis van egy kis sci-fi beütése, ami nálam gyakorlatilag kizáró ok, mégis olyan köntösbe tudták öltöztetni, hogy ámultam és bámultam. Tathiana Maslany pedig eszméletlenül alakít benne, úgyhogy remélem valamilyen díjat besöpör a sorozatban nyújtott alakításáért.

0 komment:

Megjegyzés küldése