2012. július 11., szerda

Grey's Anatomy - A 8. évad

Az idei évad elején elhatároztam, hogy ezúttal nem fogok lemaradni ezzel a sorozattal, de bármennyire is próbálkoztam, ez nem jött össze. Nem volt ugyanis olyan eget rengetően jó az évad, hogy hétről-hétre  kövessem. Igazság szerint el sem tudnám mondani, hogy mi volt az évadban, persze voltak olyan pillanatok, részek, amelyekre emlékszem.



Emlékezetes rész volt a beharangozott évadzáró, de ez nálam fordítva sült el, nem hogy vártam volna, hogy mi lesz, hanem húztam a megnézését, mert tudtam, hogy ki az áldozat. Az évadzáró számomra csalódás volt, mert megint egy balesetet/tragédiát sikerült kivitelezniük már nem tudom hanyadszorra.  Nem tudom miért gondolták úgy, hogy az ütős fináléhoz le kell zuhannia az orvosokkal teli repülőnek és valakit meg kell ölniük, de ettől számomra nem ütős, hanem hiteltelen lett a 8. évad fináléja.

Szerintem ott rontották el a sorozatot, hogy a 6. évadban behoztak egy csomó szereplőt, így sok lett az állandó karakter, akikre nem jutott elég idő. Emiatt az évad végén két szereplőtől is búcsút kellett vennünk. Az egyikük Teddy, aki nem fog hiányozni, mert a férje halála után nem tudtak vele mit kezdeni, szinte mellékszereplőként funkcionált. A másik távozó, Lexie nélkül nem lesz ugyanaz a sorozat, mert üde színfolt volt. Arról nem is beszélve, hogy a Mark-kal való kapcsolata szerintem telitalálat, a 7. évadot miattuk néztem csak végig. Haragszom Shondá-ra amiért így kellett Lexie-nek távoznia, méltóbb módon is búcsút vehettünk volna Little Grey-től.



Az évadban a Christina-Owen féle szerelmi civódás legalább annyira idegesítő volt, mint annak idején a Meredith- Derek. Szerintem igazán még az írók sem döntötték el, hogy együtt vagy külön szeretnék látni a két karaktert. Christina az elején nekem nem volt szimpatikus, de ahogy teltek az évadok egyre jobban megszerettem, ma már az egyik kedvencem az erős jelleme, beszólásai miatt.

Sokáig nem bántam volna, ha April-től megszabadulunk, de Jackson-nal nagyon jó párost alkotnak, remélem a jövőben még lesznek együtt. April-nek volt a legnehezebb idén, mert megbukott a vizsgán, megszegte a cölibátusi esküjét és a kórházból is kirúgták. Mindennek ellenére próbál felállni és továbbmenni, ami szerintem tiszteletreméltó.

Richard sem kapott kiemelt szerepet az évadban, csak segítette a egykori beosztottjait, ráadásul a felesége is Alzheimer kórban szenved, ugyanúgy, ahogy egykor Meredith anyja. Ez a húzás nekem nem tetszett, bármilyen másik betegséget szó nélkül elfogadtam volna, de ez kicsi sok a jóból.

Miranda Bailey már nem az az erős, odamondogatós karakter, aki egykoron volt. Az évad végén kezdett visszatalálni önmagához, remélhetőleg ez a tendencia folytatódik és nemsokára ugyanaz lesz, aki a sorozat elején volt. Kíváncsi leszek a távkapcsolatra is, érzésem szerint ez nem Bailey-nek való, de majd meglátjuk mi sül ki belőle.



Callie és Arizona nekem mindig aranyos, de szürke pár voltak. Ez ebben az évadban sem változott, Arizona halálával tudták volna felrázni a kapcsolatukat, ráadásul ők még egyik tragédiában sem kaptak szerepet. Persze még mindig lehet, hogy Arizona meghal, mert Shonda szerint senki sincs biztonságban a lezuhantak közül. Callie és Alex jelenetei viszont nagyon erősek, sokat tanult Alex tőle és most már úgy érzi meg tud állni a saját lábán, ezért szeretne elhagyni a kórházat. Jó ötletnek tartom, hogy ezúttal nem kapott barátnőt, látszik, hogy komolyodik a karakter és már nem kezd ki fűvel-fával.

Végül Merdith és Derek, akik szintén beszürkültek picit Zola ellenére is. Persze azért aggódunk Derek kezéért, elköltözni nyilván nem fognak (mindketten aláírtak a folytatásra), de újat már nem nagyon tudnak felmutatni, talán azért, mert már mindent láttunk tőlük.

Összességében nézhető évad volt, de engem Lexie halála szíven ütött, ezért nagyon össze kell kapniuk magukat az alkotóknak, hogy ne tegyem félre a sorozatot. Azt mér most előrebocsátom, ha Mark is meghal, akkor biztos jegelni fogom egy ideig. Sokan ugyanígy vélekednek, sőt több helyen is olvastam, hogy a rajongók Lexie nélkül nem is akarják továbbnézni. Szeptemberben a nézettségi adatokból ki fog derülni, hogy Shonda öngólt rúgott-e, vagy csak fenyegetőznek a rajongók.

Értékelés: 6/10

0 komment:

Megjegyzés küldése