2012. március 20., kedd

Jane by Design - 10 rész után

A pilot kritikámat azzal fejeztem be, hogy érdekelt merre tart majd a sorozat 10-12 rész után. Nos elérkeztünk ide, úgyhogy elvileg megkaptam a választ. Vagy nem.


A Jana by Design kétségkívül egy szórakoztatásra építő sorozat. Nem kell sokat gondolkozni, izgulni  fejleményeken vagy kibogozni a rejtélyeket. Ám ettől még nem feltétlenül lesz rossz, csak nem való mindenkinek.

Jane továbbra is ingázik a suli és a divatcég között, próbál mindkét helyen teljesíteni Billy segítségével. Ez többé kevésbé ment is neki, de az utolsó előtti részben Ben leleplezte a lányt. Persze Jane nem hagyta ott álmai állását, sőt a félévadzáró végén Ben is áldását adta a munkára. Ami azért érdekes, mert Ben tisztában van azzal hogy Jane még kiskorú és nem gyakornokként dolgozik a Donovan/Decker-nél. Ezt a szálat valahogy jobban is megoldhatták volna, talán a lány titkos élete is titokban maradhatott volna egy ideig.



A sorozatból persze a szerelmi szálak sem hiányozhatnak, gondolok itt a Jane/Billy/Lulu/Nick szerelmi négyszögre. Igen négyszög, mert mindenki mással kavar, akar kavarni, mint akivel együtt van. Az évadzáró végén Billy minden bátorságát összeszedve bevallotta Jane-nek, hogy szereti. Azt még nem tudjuk, hogy a lány mit fog szólni a vallomáshoz, de én valahogy nem tudom őket elképzelni egy párként, barátokként jobban mutatnak. Ennél sokkal jobban is befejezhették volna ezt a 10 részt, mert így nem hiszem, hogy kaparni fogom a falat a folytatásig.

A sorozat erényei közé tartozik viszont, hogy minden szereplő szerethető. Még az elvileg gonoszak, bajkeverők is. Indiával például teljesen együtt lehetett érezni, amikor kirúgták olyanért, amit nem ő követett el.

Összességében ez egy bőven szerethető sorozat, de inkább aranyos, mint izgalmas. Vannak hibái, de ha ezektől el tudunk tekinteni jól szórakozhatunk és valahol ezért nézünk sorozatokat. Nyáron pedig az 1. évadhoz még biztosan érkezik 8 rész.

Értékelés: 7/10

0 komment:

Megjegyzés küldése