Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

2013. szeptember 17., kedd

Most jó (Now is Good)

Nem ez az első bakancslistával operáló film a piacon és nyilván nem is az utolsó, de a Most jó mégis más, mint a hasonló témájú filmek. Sokáig gondolkoztam azon, hogy mégis miben, mert a története pont olyan, mint tucat másik leukémiával foglalkozó alkotásé. Azt hiszem a megoldás a karakterek mélységében és az érzelmek megmutatásában rejlik.



A film középpontjában egy tizenhét éves lány, Tessa áll, aki nem akarja a sokadik kemoterápiás kezelést, helyette ki szeretné élvezni a hátralévő idejét, amihez készített egy nem mindennapi listát. A felsorolásban a lopástól kezdve a tetoválás csináltatásáig sok minden szerepel, a lány úgy érzi bármit megtehet, mert úgy is meg fog halni. Azzal azonban ő sem számolt, hogy megjelenik a színen a dögös szomszéd, Adam, akibe a lány azonnal beleszeret. A kapcsolatuk lehetne tipikus tini románc, de Tessa betegségével ez lehetetlen. A kérdés csak az, hogy Adam elég érett- haldokló barátnője mellett kitartani a végsőkig?

2013. szeptember 15., vasárnap

Indul a szezon!

Az amerikai X factor harmadik évada már a héten debütált, de a nagyüzem majd jövőhéttől kezdődik, ugyanis a FOX megkezdi a 2013/2014-es szezont. A premierdátumokat már megírtuk, itt pedig feleleveníthetitek, ha nem sikerült mindent megjegyezni. Őszintén szólva az újoncok közül egyik sem fogott meg igazán, de nem szeretném, ha egyáltalán nem írnánk az új sorozatokról, ezért idő függvényében bele fogok nézni néhány drámába, a sitcomokat viszont hanyagolom, mert még mindig nem az én műfajom.


Ami a visszatérő sorozatokat illeti, heti sorozatom nem lesz sok: Homeland, Scandal, Revenge, The Vampire Diaries és talán a Glee. A többi sorozatot, amellyel nem vagyok jelenleg lemaradva a téli szünetben fogom ledarálni egyben, illetve ha időm engedi a heti sorozatok mellett egy-két sorozattal megpróbálom felhozni magam, hogy minél több sorozatról essen szó a blogon. Természetesen Elliot sem maradhat ki a buliból, a Castle, illetve a Grey's Anatomy legújabb évadának kezdéséről tőle várható kritika, az újoncok közül pedig a Ravenswood című sorozatot fogja bepróbálni.

2013. szeptember 13., péntek

10 years (2011)

Channing Tatum filmográfiáját böngészve szúrt először szemet ez a film, ugyanis ígéretesnek tűnt, ráadásul a Step Up óta először szerepel egy filmben a feleségével. A trailer megnézése után pedig egyértelművé vált számomra, hogy nekem ezt látnom kell és nem  csak Channing miatt. A film megnézése után vegyes érzések kavarogtak bennem az alkotással kapcsolatban és még most sem tudom megmondani egyértelműen, hogy tetszett vagy sem. Mert egyfelől lassan bontakozott i a sztori és csak a végén állt össze a kép, másrészről meg az az utolsó fél óra, annyi érzéssel és igazsággal volt teli, hogy nem tudom nem megbocsátani a lassú építkezést, ráadásul a téma miatt sem lehet eseménydús filmet várni.


2013. szeptember 12., csütörtök

Raine Miller - Meztelenül

Az Ötven árnyalat trilógia sikerét sokan meg akarjál lovagolni, ezért egy rakat könyv jelenik meg a témában. Engem már az a könyvsorozat sem nyűgözött le, de a divat miatt időről-időre esélyt adok néhány hasonló műnek, hát ha valamelyik jobban leköt. A Blackstone-affér első kötete nem ide tartozik és igazából értetlenül állok azelőtt, hogy önállóan ezt kiadták, mert nincs kétszáz oldal és előzmény jellege van a sztorinak is.

Ismét kaszát kapott a The Killing

Egy évvel ezelőtt az AMC már elkaszálta a sorozatot, pár hónapra rá azonban bombaként robbant a hír, miszerint a Netflix segítségével mégis megmentik és idén nyáron jöhet a harmadik évad egy teljesen más üggyel. Az új évadban a sorozat nem hozott kiemelkedően jó számokat, de stabilan tartotta magát, ráadásul körülbelül annyian nézték, mint a második szezont. Nem tudom a csatorna mit várt a szériától ez ügyben, de ennél többre reálisan nem számíthattak.



Tavaly sajnáltam a kaszát, ugyanakkor két csodálatos évad után valamilyen szinten örültem is neki, mert pozitívan tudtam visszagondolni a sorozatra. A harmadik évadot egyébként azóta sem kezdtem el, nem tudtam rávenni magam, viszont a kasza hírére azt hiszem épp itt az ideje folytatni.  A vélemények egyébként pozitívak az évadról, úgyhogy összességében megérte a csatornának a folytatás. Persze remény még mindig van, hiszen ahogy tavaly is írtam nyilván meg fogják próbálni eladni másik csatornának a jogokat. Más kérdés, hogy kétszeres kasza után gyakorlatilag nulla az esély, hogy valaki felkarolja.

2013. szeptember 11., szerda

Az éhezők viadala (The Hunger Games)

Tavaly nagyon nagy volt a hype a film körül és általában az istenített filmek, sorozatok nekem nem szoktak tetszeni, ezért merően elutasító voltam a filmmel kapcsolatban. A könyv elolvasására is csak nehezen vettem rá magam, ugyan kellemesen csalódtam, viszont a filmet direkt jó pár hónappal a könyv után néztem meg, hogy ne érjen akkora csalódás. Ugyanis nem szeretem a könyvek filmfeldolgozását, mert minden esetben a nekem fontos részek maradnak ki. Az éhezők viadala film a többihez képest igen jól sikerült, azonban pár részlet ebben az esetben is elsikkadt és kevesebb figyelmet kapott, mint szerettem volna.



A történet a jövőben játszódik, amikor is Észak-Amerika helyén Panem található, amelyhez tizenkét körzet tartozik, felettük pedig a Kapitólium áll, amely rosszul bánik a körzetekkel. Minden évben kiválasztanak körzetenként egy tizenkét és tizennyolc év közötti lányt és fiút, akiknek élet-halál harcot kell vívniuk az Éhezők Viadalán. A tizenkettedik körzetben élő Katniss húgát sorsolják ki a viadalra, azonban ő önként vállalja a megpróbáltatásokat helyette. A viadalt csak egy fiatal élheti túl az Arénában a manipulált környezeti körülményekkel és egymással is meg kell küzdeniük. A bekamerázott aréna egyfajta valóságshow helyszínként is felfogható, hiszen a körzetek a TV-ben tudják figyelemmel kísérni az eseményeket, sőt a népszerű résztvevők kintről segítséget is kapnak.


2013. szeptember 9., hétfő

Premier - A Búra alatt (Under the Dome)

A tv2 újabb premiersorozatot tűz a műsorára, ezúttal viszont sokkal szerencsésebb az időpont és nem kizárt, hogy a Búra alatt nagy siket fog aratni a magyar TV nézők körében.  A sorozat szeptember 11-én, szerda este 21.25-kor debütál a csatornán.

A csatorna a következőket írja a sorozatról:
"Meglepetéseket ígér Stephen King A Búra alatt-rajongóknak. Az író, aki forgatókönyv-íróként a sorozat alkotócsapatának is tagja elmondta, hogy számos jól ismert cselekményszál és karakter megváltozik a képernyős adaptációban. A gyakran a horror koronázatlan királyaként emlegetett szerző azonban saját honlapján meg is nyugtatta a nézőket, hogy a sorozatban történt változások az ő tudtával és jóváhagyásával történnek.

- A változások nagy része Brian K. Vaughennek és írói csapatának köszönhető, de ezeket a változásokat én magam is jó szívvel fogadtam el. Az egyik ilyen, hogy Chester’s Mill, a helyszín sokkal tovább marad a búra alatt, mint a könyvben, és azon is változtattak, hogyan kell feloldani a búrát. Ezzel teljesen egyetértek, hiszen ha ugyanaz a befejezés, mint a könyvben, eltűnik az izgalom – árult el néhány titkot honlapján a szerző, hozzátéve, elronthatná a nézők szórakozását, ha pontosan ismernék a karaktereket, ezért többeknek összetettebbé vált a személyisége, vagy éppen megváltozott a munkája. Van olyan szereplő, aki a könyvben meghal, a televízióban azonban tovább él, és olyan is, akivel éppen a fordítottja történik.