Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

2012. május 27., vasárnap

Változások a Smash háza táján



A sorozat új showrunnerje, Josh Safran nem vesztegette sokáig az időt, már is megszabadult 4 mellékszereplőtől. A 2. évadban már nem fog szerepelni Dev (Raza Jaffrey), Michael (Will Chase), Frank (Brian D'arcy James), Ellis (Jaime Ceperot).
A távozó karakterek helyett érkezik 3 új szereplő a sorozatba: Courtney (huszonéves kórustag), Danny (szintén huszonéves, brooklyni srác), Joe (szintén huszonéves, meleg, optimista, nyitott srác).

Kicsit soknak tartom a szereplő változást, remélem Safran tudja mit csinál. Az új showrunner kevesebb kapcsolati drámát ígért a következő évadra, kíváncsian várom mi sül ki belőle. 

2012. május 24., csütörtök

Person of Interest - Az 1. évad

A Once Upon a Time mellett ez volt az évad másik olyan sorozata, amit nem akartam elkezdeni nézni. A sok pozitív kritika azonban meggyőzött, hogy érdemes egy esélyt adni a sorozatnak.


A Person of Interest megmutatta, hogy hogyan kell egy évadot tökéletesen felépíteni. Az évad elején egyszerű volt a recept: jött egy TB szám, amelynek a tulajdonosa vagy bűntény áldozata lesz, vagy elkövetni készül valamit és hőseinknek meg kell mentenie az illetőt. Nekem ezzel a felépítéssel sem volt bajom, de örülök, hogy az alkotók nem elégedtek meg ennyivel. Valahol az 1x07 környékén kezdték el adagolni nekünk az átívelő szálakat, amelyek közül úgy tűnik több is megoldódott az évad végére.

Nekem az Elias köré épített szál különösen tetszett, isteni volt, ahogyan még a börtönből is irányítani tudott. Úgy tűnik az ő szála lezáródott, de soha nem lehet tudni. Nagyon jól oldották meg a két rendőr irányítását, akik semmit sem sejtettek egymásról. Szegények folyton lesték egymást, sőt Carter még gyanakodott is Fusco-ra. A HR beépítése a sorozatba se volt semmi, a legizgalmasabb pillanatokat ők okozták az évad során. Az évadba egy kis humort is sikerült csempészniük a babás részbe, illetve Finch bedrogozásával.



A Person of Interest fináléja volt az első ebben az évadban, ami igazán tetszett és nem biztos, hogy bármelyik is felül tudja majd múlni. Egy nagyon pörgős, fordulatokkal teli évadzárót raktak össze, le a kalappal az írók előtt. Root karakterének behozására senki sem számíthatott, még akkor sem, amikor ártatlan pszichológusnőként feltűnt a részben. A szándékai még nem világosak, ennek a kibontása a 2. évadban fog bekövetkezni. Az évad végén Root elrabolta Finch-et, valamiért nagyon fontos lehet neki Harold. Szerintem a géppel van összefüggésben,hamarosan kiderül, hogy így van-e.

A multimilliomos zseni, Finch és a mindenre elszánt volt katona, Reese nagyon jó párost alkotnak. Számukra nincs lehetetlen, mindenkit meg akarnak menteni, de ezt nem találgatásokkal, logikával teszik, hanem lehallgatják  a telefonját, követik az illetőt, Reese pedig megküzd a rossz fiúkkal. Pozitívum, hogy Reese  közel sem sebezhetetlen, az évad során többször megverték, meglőtték.

Összességében nagyszerű évad volt,minden részét élveztem és a kameraképek sem zavartak már az évad végén. A sorozat nagyon okosan végiggondolt és nagyon jól fel az évadot, akkor durrant nagyot, amikor kellett.



Értékelés: 10/10 

2012. május 22., kedd

Smash - Az 1. évad

Minden kritikámban nagyon dicsértem a sorozatot, most sem lesz ez másként, mert az 1. évad végig nagyon jó volt, de a finálé ennél a sorozatnál sem tetszett.


Az évadban nyomon követhettük Karen és Ivy, illetve egy sztár Rebecca Duvall vetélkedését Marilyn szerepéért. Rebecca önszántából távozott a szerep sorsa pedig az utolsó részig kérdéses volt. Derek végül nem az eszére, hanem a szívére hallgatott és Karen-nek adta a szerepet. Számomra furcsa volt ennek a kivitelezése, mert Ivy sokkal jobban alakította Marilyn-t, mégsem adtak neki újabb esélyt. Derek azzal magyarázta a döntését, hogy látja Karent a fejében, de ettől még nem ő érdemli meg jobban és ez nem profihoz méltó döntés.

Karen kihozta magából, amit lehetett, jól formálta meg Marylin-t, de nekem valami hiányzott a játékából. Pedig még az előadás előtt negyed órával kézhez kapott dalt is tökéletesen adta elő. Kicsit úgy érteztem, hogy a készítők erkölcsi kérdést csináltak a két lány közti vetélkedésből. Ivy nem mindig játszott tisztán, ezért ő nem lehetett a nyertes. Az életben azonban nem mindig az nyer, aki tisztességes, sőt. A döntés nem biztos, hogy végleges, szerintem a kettő szereposztás lenne a legmegfelelőbb.



Magánéleti téren sem maradtunk bonyodalmak nélkül. Dev és Ivy lefeküdtek egymással, majd ezt a lány Karen orra alá dörgölte, Karen pedig kirakta a vőlegényét. Van még tehát remény az általam a pilot felvázolt Karan-Derek páros számára. Derek és Ivy szakítottak, miután a férfi Rebecca-val is ágyba bújt. Michael-t egy nagyon ügyes csavarnak köszönhetően visszahozták, remélhetőleg sokáig marad. Erre  minden esély megvan, hiszen a felesége elhagyta a gyerekükkel együtt. Eillen kirúgta Ellist, amiért megmérgezte Rebecca-t, és kiállz Ivy mellett. Ellis karaktere iszonyatosan idegesítő, nem csoda, hogy Eileen megszabadult tőle.

A dalok az egész évad során nagyon színvonalasak voltak, szinte az összeset megszerettem. A feldolgozások is jól sikerültek és jó helyeken vágták be őket. Egyedül az ezeregyéjszakás dal nem tetszett, felesleges és nevetséges volt. Megan Hilty és Katharine McPhee csodásan adták elő a dalokat, minden részben nagyon vártam az előadásaikat.

Összességében jó volt az évad, a sok magánéleti szál sem tette tönkre. A musical készítésével foglalkozó jeleneteket meg nagyon élveztem, lehetett volna belőlük kicsit több. A folytatásra sajnos sokat kell várni, mert csak 2013 elején fog kezdődni a 2. évad.

Értékelés: 9/10

2012. május 20., vasárnap

Desperate Housewives - Vége a sorozatnak

Sajnos ennyi volt, múlt hét vasárnap véget ért a Desperate Housewives. Még mindig nehéz belegondolni, hogy többet nem izgulhatunk a feleségekért és nem nevethetünk a komikus helyzeteken. Hosszú utat tettek meg a feleségek és ezen az úton segítették vagy gátolták őket a mellékszereplők, akik jöttek-mentek a 8 év alatt.



A Született feleségek közel sem volt tökéletes sorozat. Akadtak nagyon jó és kevésbé jó évadok, de akik kitartottak a  végsőkig szerintem nem lehetnek csalódottak. A befejező évad elejével nem voltam teljes mértékben elégedett, de a második felére összekapták magukat az írók és az évad a dupla részes fináléban teljesedett ki. Bree tárgyalásának végkimenetelére nagyon kíváncsi voltam, mert ez alapjaiban határozta meg a sorozat végét. Bree-t végül elég egyszerűen felmentették, köszönhetően Mrs. McCluskey vallomásának. Kicsit csalódott vagyok ezen a téren, mert az egész évadot erre a gyilkosságra építették és most 5 perc alatt lerendezték az egészet. A szerelem ismét beköszöntött a végén Bree életébe, mégpedig az ügyvédje, Trip személyében. Bree elég sok pasit elfogyasztott, főleg az utóbbi időben, mégis jó párost alkotnak az ügyvéddel. Miután elköltöztek Bree-ből politikus lett, na erre aztán végképp nem számítottam.

Tom és Lynette összejöttek, ahogy azt reméltem. Kicsit sokáig húzták, de végül jól jöttek ki belőle. Azt azért sajnálom, hogy az a bizonyos Lee-Lynette jelenetet nem tisztázták. Lynette végül elfogadta Katherine állásajánlatát, New York-ba költöztek Tom-mal és hat unokájuk született.



Susan mindig is a kedvenc karakterem volt, jókat derültem a csetlés-botlásain. Nagyon sajnáltam, amikor Mike meghalt, de jót is tett neki a férje elvesztése. A sorozat végére felnőtt és új életet kezdett gyerekeivel és az unokájával. Nagyot nevettem azokon a jeleneteken, amikor Susan megpróbálja összehozni Julie-t az orvossal, a limo rablás meg igazi Susan-os húzás volt.

Gaby és Carlos gyakorlatilag újraélték a házasságuk első felét csak fordítva. Most Gaby az, aki egész nap dolgozik és kárpótlásképpen ajándékokkal halmozza el a férjét. Carlos bosszúja a csinos kertésszel igazán ütött. Ők sem maradtak a Lilaakác közben és elindították a saját vállalkozásukat.

Renée meg megkapta az áhított nagyszabású esküvőjét és boldogan élhetnek Ben-nel, amíg meg nem halnak. Renéet ezzel az esküvői cécóval sem zártam a szívembe. Katherine visszahozása jó húzás volt, anno őt nagyon bírtam, bár nem sok szerepet kapott a lezárásban.

A legvége nagyon érzelmesre, szépre sikerült. Tetszett, hogy Susan-ék úgy hagyták el Lilaakác közt, hogy a halottak szellemei végignézték azt. Az élet egyáltalán nem állt meg a Lilaakác közben, hiszen az új feleség is súlyos titkot hordoz. Örültem ennek a megoldásnak, és annak is, hogy a feleségek új életet kezdhettek. Furcsa viszont belegondolni, hogy ígéretükkel ellentétben többet nem találkoztak, kártyáztak.

A sorozatban imádtam a narrációkat, egyik-másik igazán elgondolkodtatóra sikerült. Emiatt egy narrációval szeretnék búcsút venni  a sorozattól és megköszönni ezt a 8 csodás évet.

"Semmi sem tart örökké. Eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk, búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk, búcsút azoktól, akikről azt hittük sosem hagynak el. És amikor ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik, és az ismeretlen átveszi a helyét, mi mindannyian csupán annyit tehetünk, hogy így köszöntjük: Isten hozott!"

2012. május 19., szombat

Once Upon a Time - Az 1. évad

Eredetileg bele sem akartam nézni ebbe a sorozatba, mert nem vagyok oda a fantasy sorozatokért/filmekért. A sok jó kritika miatt adtam neki egy esélyt és egyáltalán nem bántam meg a döntésemet. Már az első pillanattól kezdve nagyon berántott, főleg a mesevilág. Nagyon szépen tudták kivitelezni a meséket, egyáltalán nem látszott, hogy számítógéppel csinálták. A Piroskás rész, illetve a Csodaországban játszódó epizód különösen tetszett és nem csak a környezet, hanem a megdöbbentő fordulatok miatt is.


Az évadot szépen építették fel, viszont nem igazán látom, hogy mi lesz a folytatásban. Úgy gondoltam, hogy az évadzáró majd új irányt ad a sorozatnak, de ez nem teljesen történt meg. Illetve lehet, hogy megtörtént, hiszen innentől kezdve lesz varázslat Storybrook-ban. A problémám azzal van, hogy akkor milyen funkciója lesz a mesevilágnak? Miben lesz más, mint a jelen? Nem sokban és ezt nagyon sajnálom, mert ez a kettősség tette igazán élvezetessé az évadot.
Az évadzáróval nem ez volt az egyetlen problémám. Valahogy nem jött be, túl sok mindent sűrítettek bele, kicsit összecsapottnak hatott. Emma-nak időt sem hagytak arra, hogy felfogja, minden igaz a mesevilágról, átokról, rögtön elküldték harcolni egy sárkánnyal. Az a harc nagyon szürreális vagy nem is tudom milyen volt, de nagyon nem illett oda az biztos. Érzelmek terén sem volt igazán erős az évadzáró, pedig az évad alatt erre nagy hangsúlyt fektettek.

A mesevilág történéseit szépen felépítették, bár nem tudnám kronológiai sorrendbe tenni az eseményeket. Szerencsére lelkes rajongók ezt megtették helyettem ezen a blogon.
Örülök, hogy a felvázolt szálat lezárták, így kezdhetnek egy vadonatújat a következő évadban, sok másik mesével.


Összességében nagyszerű évadot zárt a Once Upon a Time a nem túl jó finálé ellenére is. Bízom a készítőkben annyira, hogy nagyon várjam a folytatást és ezentúl hetente fogom követni a kalandokat.


Értékelés: 8/10

2012. május 18., péntek

Upfronts - CW


A CW bejelentéseit vártam a legjobban, mivel szinte az összes sorozatukat nézem és reméltem, hogy az újoncaik közül tudok majd választani. A csatorna úgy döntött, hogy az új évadokat/sorozatokat csak októberben fogják elkezdeni, így kevesebb lesz a szünet évad közben

Folytatódik: Supernatural

90210
A sorozat már nem fut olyan jó nézettséggel, mint régen, de még mindig jól teljesít. Szerintem jelenleg ez a legjobb tinisorozat, ezért támogatom a folytatást.

Gossip Girl
Az 5. évad  nagyon rossz nézettséggel futott, de a CW kegyes volt a rajongókhoz és adott a sorozatnak 11 részt a befejezéshez. Én a 100. rész után eltettem darára, nyáron fejezem be az évadot. 

Hart of Dixie
Nem hozott ugyan kiemelkedő nézettséget a Hart of Dixie, de a csatorna bízik benne, a rajongók meg örülhetnek az újabb esélynek. Az évad vége felé tartok, reményeim szerint jövő héten befejezem.

Nikita
A Nikita nagyon jól kezdett, de a 2. évad közepére közepes lett a nézettség és a színvonal is. Szinte biztos voltam benne, hogy kasza lesz, de a csatorna másképp gondolta ezt. Ők tudják.

The Vampire Diaries 
Egyáltalán nem volt veszélyben a folytatás, mert a csatorna legnézettebb sorozata.

Kaszát kapott: H8R, The Secret Circle

Ringer
Sejtettem, hogy ez lesz a vége, de a végsőkig reménykedtem benne, hogy az ikrek története folytatódik. Nyilván Sarah Michelle Gellar terhessége nem pozitív irányba befolyásolta a csatorna vezetőségét a döntés meghozatalakor.


Újoncok


The Carrie Diaries
Mindenképpen bele fogok nézni a sorozatba, mivel imádtam a Szex és New York-ot. Arra azért kíváncsi leszek, hogy hogyan kezelik majd a 80-as éveket.

Beauty and the Beast
Érdekesnek tűnik a történet, a promó alapján a The Vampire Diaries-hez hasonlít kicsit. 



Ezzel véget ért az Upfronts hét. Összességében elégedett vagyok, a nagy kedvenceim visszatérnek, és van néhány igazán jónak ígérkező újonc is. A következő napokban évadkritikás posztokra lehet számítani. 

2012. május 17., csütörtök

Upfronts - CBS

Folytatódik: 2 Broke Girls, The Big Bang Theory, CSI, CSI:NY, Hawaii Five-O, How I Met Your Mother, The Mentalist, Mike&Molly, NCIS, NCIS: Los Angeles, Two and a Half Men, Undercover Boss

Blue Bloods
Nem követtem figyelemmel a sorozat nézettségét, de biztosan nem lehetett rossz, ha berendelték az újabb évadot. A 2. évad elején lemaradtam, nyáron fogom megnézni az évad hátralévő részét.

Criminal Minds
Még mindig elég jó nézettséggel fut a sorozat, nem meglepő a berendelés. Azt is megkockáztatom, hogy ennek a sorozatnak biztosan lesz majd rendes lezárása.


Person of Interest
Az évad legjobb újonca címet nálam a Person of Interest nyerte. Az amerikaiaknak is bejött, úgyhogy természetes a folytatás.

The Good Wife
Az évadkritikában már írtam, hogy örülök  a berendelésnek, de sajnos nem túl jó a nézettsége. Remélhetőleg azért tud javítani rajta a következő évadban.

Kaszát kapott: CSI:Miami, A Gifted Man, NYC 22, Rob

Unforgettable 
Sok a nyomozós sorozat, ezért nagy a verseny és az Unforgettable nem volt annyira jó, hogy felvegye a versenyt a többi szériával. Az évad közepén lemaradtam, ezt is nyáron fogom pótolni.


Újoncok

Drámák: Elementary, Vegas, Golden Boy, Made in Jersey
Szitkomok: Partners, Friend Me

A CBS újoncai nem mozgatták meg a fantáziámat. Esetleg az Elementary című sorozatba belenézek, ha jó kritikákat kap.