2013. február 10., vasárnap

Smash - Elkezdődött a 2. évad

A tavalyi év legjobb újoncának kiáltottam ki a Smash-t és izgatottan vártam a folytatást egészen addig, amíg az NBC nem akart közönség kedvencet csinálni belőle.  A sorozat ugyanis Amerikában nem teljesített jól, ezért a csatorna jó pár szereplőtől megvált és Josh Safran lett az új showrunner. Safrant a Gossip Girl rajongók jól ismerhetik, mivel ő vitte a sorozat 5. évadát. Mindezek mellett az idei szezonra leszerződtették Jennifer Hudsont is, de úgy tűnik a várt siker elmaradt, mivel az évadnyitót nagyon kevesen nézték. Persze nőhet még a nézettség, de nem biztató a kezdés annyi szent.



A tovább után spoileresen folytatom!


Dupla részes évadnyitót kaptunk, amelyben el kellett varrni néhány szálat, bevezetni az új szereplőket és felvázolni az új irányt.Mindezt amolyan jó iparos módjára meg is tették, de hiányzott az eredetiség a részekből és egy kapkodó, ugyanakkor halálunalmas kezdést kaptunk.

A musical háttérmunkálataiból szinte semmit sem láttunk, csak annyit tudtunk meg, hogy a kritikusoknak nem tetszenek a Bombshell szövegei és a pénz miatt nem jutott még el a darab a Broadway-re. Nagyon hiányoltam még valamit a musicalből, amit az egész 1. évadban csináltak, most meg pár előadás után már egy másik musical felé terelik az irányt. Karen ugyanis egy bárban találkozott két sráccal akik, hogy hogy nem musicalt írnak és a lány meglátja  benne a lehetőséget, de az egyikük nagyon ellenzi ezt az egészet. Nos, ennyi konfliktust sikerült felvázolniuk nekünk és ha nem kapnak elő valamit gyorsan a tarsolyból, akkor bajban lesznek, mert ez így vérszegény.



Karen karaktere nagy változáson ment keresztül az előző évadhoz képest, már nem az a naiv, kedves lány, hanem egy rideg díva, aki csak magával törődik. Ivy ezzel szemben "leszállt" a földre és próbál érvényesülni a sztárvilágban, miközben pont olyan kedves, mint tavaly Karen. Nem tudom ezzel mi a céljuk, de a "személyiségcsere" vagy nem is tudom minek hívjam nekem nem jött be, mert Ivyt így sem kedveltem meg és neki nagyon jól állt a rideg díva stílus.  Derek karaktere a lehető legrosszabb irányba változott, már sehol sincs a magabiztos rendező, inkább egy gyenge jellemű embernek tűnt.

A zene még mindig jó, simán a számok vitték a hátukon a kezdést, csak az a baj, hogy a zene sem tudja feledtetni a történet hiányosságokat, pedig próbálkoznak vele. Jennifer Hudson telitalálat, mert jó színésznő és elsőrangú énekesnő. Szerintem utóbbit nem kell magyaráznom annak, aki már hallotta őt énekelni, de ő sem tudja megmenteni a sorozatot, ha nem javítanak a sztorin.

Értékelés: 5/10
Sajnos nem tudom jobbra értékelni a Smash 2. évadának rajtját, de a remény még bennem él, hogy nem szappanosítják el teljesen és a legközelebbi kritikámban már pozitívan tudok nyilatkozni a fejleményekről.

0 komment:

Megjegyzés küldése