Augusztus Oklahomában (August: Osage County)

Vannak filmek, amelyeknek a megtekintést követően ülepedniük kell, egyszerűen aludnom kell rájuk párat, hogy ne legyek túl elfogult. Az Augusztus Oklahomában is pont ilyen, mert nagyon nagy hatással van az emberre,s az érzések csak pár nap múltán tisztulnak le. A megnézése után aznap végig befolyásolta  a hangulatomat és nem sokszor tapasztaltam moziban azt, hogy mindenki néma csöndben nézi meg a stáblistát. A film egyébként az azonos című könyv, illetve színdarab alapján készült, de ettől még tökéletesen megtartotta a film jellegét is. Ugyanakkor az egészet áthatja a színpadiasság, ugyanis nem a történet a film lényege, pontosabban a párbeszédek adják a történetet és ettől van ekkora ereje az alkotásnak. Spoileresen folytatom!

A film elején megismerünk egy idős házaspárt, Violetet (Meryl Streep) és Beverlyt (Sam Sheparrd), akik már nem tudják ellátni magukat. A férfinak ugyanis alkoholproblémái vannak, míg a nő szájrákkal küzd. Nem sokkal később azonban Beverly eltűnik, és Violet kénytelen összecsődíteni a családot, hogy lelki támaszt nyújtsanak neki, illetve ápolják. Az együtt töltött idő alatt aztán felszínre kerülnek a régi sérelmek és néhány családi titokra is fény derül. A család tagjai már régóta nem beszéltek egymással és ez elfojtott érzelmeket és eltitkolt eseményeket eredményez. A leírás alapján egy átlagos film is lehetne, azonban az Augusztus Oklahomában minden, csak nem hétköznapi. Mint említettem nem a történetben kell keresni a film erényeit, hanem a karakterekben és a színészekben.

Violet karaktere ugyanis nagyon nehezen elviselhető, mert mindenkinek megmondja a magáét és mindezt a lehető legnyersebben és bántóbban teszi.A legtöbben visszavágnak neki és ezekből a mély dialógusokból iszonyat erős párbeszédek kerekednek és oda-vissza pattog a labda, ám végül minden helyzetből Violet jön ki győztesen. Őt ugyanis a legkevésbé sem érdekelte, hogy a saját gyerekeit bántja meg, vagy alázza porig éppen. Számára a győzelem érzése volt a legfontosabb. Persze egy-két részletet megtudunk a múltjából, de ezek még nem szolgáltatnak elég indokkal arra, hogy így viselkedjen. Legalábbis megsajnálni egészen a film végéig nem tudtam, de amikor magányosan haldokolt a házban az ápolónő karjai között, akkor azért megszántam őt. Igazából azonban mindezt csak saját magának köszönhette, hiszen a temetés után egymás után üldözte el a gyerekeit a kegyetlenségével. Legtovább Barbara (Julia Roberts) tartott ki, de miután kiderült számára egy-két fontosabb hazugság, ő is magára hagyta az asszonyt.

Minden színész nagyszerű a filmben, mégis a  két női főszereplőt kell kiemelnem, mert ők viszik el a hátukon. Meryl Streep maga a csoda ebben a szerepben, olyan pontosan tud minden érzelmet, reakciót és kegyetlenséget megjeleníteni, hogy az rémisztő. Sok filmben láttam már, de ennyire jónak és hitelesnek még soha. Nagyon nehéz dolga lesz az Oscar szavazóknak, mert sok a jó alakítás, de azt hiszem Meryl Streep érdemelné meg a leginkább. Julia Roberts is abszolút egy szinten van vele, néha talán még túl is szárnyalja filmbéli anyukája teljesítményét. Benedict Cumberbacht-ról érdemes még szót ejteni, aki merőben más karaktert játszik, mint a Sherlockban, de itt is teljesen helyt áll, bár sok szerepe nincs és még az énektudását is megcsillogtatja.

Értékelés: 9/10
Nagy hatású film, amely adott esetben az ember gondolkodásmódjára is hatással lehet. Talán egyesek másként gondolnak a saját családi gondjaikra, ha látnak egy rosszabbat, vagy legalább olyan nyomasztót, mint a sajátjuk. Mindenesetre úgy gondolom, hogy ez az utóbbi évek legnagyobb hatású filmje, amelyre még évek múlva is emlékezni fogok.