Woody Allen filmjeit mindig előszeretettel nézem meg, mert biztos lehetek abban, hogy valami különlegeset kapok. A kétezres években készült alkotásai inkább a közönségnek, mintsem a kritikusoknak szólnak, ezért ugyanazt a könnyed hangvételt és humoros pillanatokat vártam, amit megszokhattunk. Ehhez képest teljesen mást nyújtott a Blue Jasmine, ugyanis megfelelően komor és a lelki folyamatokat nagyszerűen bemutató film lett, amelyet a kritikusok is agyondicsértek. A helyszín ezúttal nem Európa, hanem Allen visszatért Amerikába és San Francisco-ban, New York-ban, pontosabban Hamptonsban forgatták a filmet. Spoileresen folytatom!
A film két nő életét, sorsát mutatja be, akik bár mostohatestvérek minden téren különböznek egymástól. Jasmine (Cate Blanchett) luxuséletet élt, egy gazdag üzletemberhez ment feleségül, míg Ginger (Sally Hawkins) San Francisco-ban ragadt és ott éli átlagos életét egy kis lakásban. Jasmine kénytelen testvérétől segítséget kérni miután férje, Hal (Alec Baldwin) és ő teljesen eladósodnak a gazdasági válság hatására. A nő annak idején nem fejezte be az egyetemet, helyette a nagyvárosi sznob emberek életét élte, partikat adott és a képmutatástól sem riadt vissza. Természetesen ezt nem bírta idegileg sokáig, az alkohol lett az egyetlen mentsvára. Az anyagi csőd után tovább álltatja magát és önámító hazugságokkal tartja fenn magában a reményt, hogy minden rendbe jön. A visszaemlékezéseiből azonban minden múltbéli esemény kirajzolódik a néző előtt és fény derül az igazságra is, miközben Jasmine megpróbálja testvére életét irányítani.
Jasmine életében nem is a pénztelenség a legnagyobb probléma, hanem az ahogyan ezt kezeli. Nem akarja belátni, hogy vége a luxus életének, a márkás táskáknak, a heti jó pofizós partiknak és neki is dolgoznia kell, ahogyan mindenki másnak. Azonban ez nehézségekbe ütközik, mert ő a luxussal volt valaki, enélkül gyakorlatilag egy senki és semmihez sem ért. Ginger élete szintén nem fenékig tejfel és kissé naiv is, de mégis annyira igaz és valódi az egész, amivel csak szimpatizálni lehet. Ginger mindenben megpróbál segíteni testvérének, de néha nála is betelik a pohár, mert Jasmine sokszor játssza ott is a sznob nagyvilági dámát. A film végére pedig teljesen megőrül, amihez az elfogyasztott vodka és Xanax kombináció is jelentős
mértékben hozzájárul.
A színészekről szinte felesleges is írni, hiszen Allen legendásan jól válogatja meg a szereplőket. Alec Baldwin bár sokat nincs képernyőn, de jól alakít és Sally Hawkins-ra sem lehet panasz. Cate Blanchett viszont egészen egyszerűen zseniálisan alakítja az alkohol és gyógyszerfüggő nőt, akinek lassan de biztosan elmegy a józan esze. Blanchett hihetetlenül beleélte magát a szerepbe, sokszor ő maga is beleizzadt a jelenetekbe. Belekötni nem nagyon lehet abba, amit a képernyőn művel és sok filmjét nem láttam, de ezek után azt hiszem párat pótolni fogok. Allent pedig újfent dicséret illeti, amiért ismét a szerepnek leginkább megfelelő színésznőt tudta megszerezni a filmhez.
Értékelés: 8/10
Nem adhatok maximális pontszámot, mert nem tökéletes a film, de nagyon erős az üzenete, így a gyengeségeit megbocsátom. Viszont azt hiszem mostanában nem fogom újranézni, mert ahhoz túl nyomasztó és komor a témája. Woody Allen következő filmjét már most várom, mert tudom, hogy nem fog csalódást okozni az öreg.
0 komment:
Megjegyzés küldése